Egy álmosnak tűnő, kicsi városban, Németország szívében, egyszer, egy hideg téli estén igazi sikertörténet született.
Én még nagyon kicsi voltam, így a szüleim nélkülem utaztak Nürnbergbe, már ki tudja miért – és az ottani karácsonyi vásárban be is szereztek egy fehér, homokfúvott, harang alakú karácsonyfadíszt, amit aranyszínű, csillogó hópehely díszít. A dísznek még az eredeti doboza ÉS vattája is megvan – ám hozzávetőlegesen az egytizede azóta hiányzik, hogy hazahozták. Hiszen első dolgom volt (tényleg nagyon kicsi voltam!) eltörni.
De nem is a harang itt a lényeg – és nem is Nürnberg, hanem egy apró városka Nürnbergtől nagyjából két óra kocsiútra északra, Türingiában. Lauscha tényleg nem egy metropolisz: a 2017-es népszámlálási adatok szerint alig 3400-an lakják. Fekvése szép, éghajlata megfelelő, kiemelkedő építészeti öröksége és kedvezőtlen sajtója nincs.
Így hirtelen tehát nem sok mindent tudnánk Lauscháról mondani, ami miatt okvetlenül meg kéne jegyeznünk a nevét – hacsak nem számít elég nagy dolognak az, hogy innen származik a karácsonyfa díszítésére használt üveggömb. És mint kreatív bölcső, a mai napig nagy számban és kiváló minőségben állítja elő a legkülönfélébb fellógatható díszeket a hagyományos alapanyagból: amit Lauschában még nem csináltak meg karácsonyfadísz formájában, az valószínűleg nem is létezik.
Ezen olyan nagyon azért nem kell csodálkoznunk: ha már a németek adták a világnak a karácsonyfát, miért ne lennének ők azok, akik az üvegdísszel is megajándékozták a világot. A gömbök eredetéről pontos feljegyzés ugyan nincs, de a legenda szerint egy üvegfúvó mesternek – a városkában 1597 óta szakadatlanul folyik az üveggyártás – nem volt pénze, hogy megvásárolja az akkori karácsonyfák díszítésére szánt almát és diót, ám nem akart csalódást okozni a gyerekeinek, így üvegből készítette el azokat. Öröm az ürömben, hogy a szükségből született díszek hamar nagy sikert arattak nem csak a családja körében, hanem a városban is.
Hogy ebből mi igaz, nem tudni – de a feljegyzések szerint az 1840-as évek közepén készült el az első üveg karácsonyfadísz a városban, és innen indult világhódító útjára kisebb-nagyobb segítségekkel.
Az üveggyártás régi, tradicionális ipar, amihez nagy szakértelem kell – így az üvegdíszek készítésének technikája és hosszú évtizedek során tökéletesedett ki. Minél könnyebb a dísz, annál könnyebb felakasztani – ám könnyűsége az üveghéj vastagságától függ, így boszorkányos ügyességre van szükség ahhoz, hogy a tökéletes dísz törés nélkül készüljön el. Az eredeti díszek kizárólag gyümölcs és dió formájában kerültek piacra, elkészítésük során pedig agyagkazettákat használtak az üvegművesek. Ebbe fújták a felforrósított alapanyagot – és nagyon érteni kellett a szakmát ahhoz, hogy az üveg a teljes formát kitöltse, hiszen ezt szemmel ellenőrizni az agyagon keresztül bajos lett volna.
Az üvegdíszek első nagy sikerüket a német-francia háború alatt aratták, amikor a katonák tiszteletére tartott karácsonyi ünnepségen a Lausckából hozatott díszekkel ékesítették a fát – a nemzeti öntudat pedig hamar magáévá tette a mutatós gömböket. Európai hódításukra Viktória királynő német származású férje, Albert herceg segítségével indultak az üvegdíszek, aki sikeresen összeismertette az angol udvart és a lauschkai díszeket – hatalmas divatot teremtve ezzel a Brit Birodalom- és Európa-szerte.
A tengerentúlra egy leleményes és igen izgalmas életutat magáének tudható amerikai vállalkozó, bizony Frank Winfield Woolworth vitte magával először a díszeket, amikkel egy németországi látogatása során találkozott. Woolworth karrierje akkoriban kezdett igazán beindulni: ő honosította meg az amerikai köztudatban a filléres boltokat és az önkiszolgáló üzleteket, amik hatalmas piaci rést tömtek be. Akárcsak az üveg karácsonyfadíszek: Woolworth egész vagyont szedett össze a német díszek amerikai árusításával. 1910-ben már több mint ezer boltjában lehetett kapni őket, és masszívan jövedelmező árunak bizonyultak. Ki hitte volna, hogy a Woolworth New Yorkban található épületének, amely 1913-ban, építésekor a világ legmagasabb épületének számított és több mint 13 millió dollárba került, egy nagy részét egy apró német kisváros ipara finanszírozta.
(Woolworth egyébként élete végéig igazi üzletember maradt: milliomosként is gyakran járt a saját boltjaiba és áruházaiba lopni, hogy az ő rajtakapó eladókat vastagon megjutalmazza.)
A második világháború után ugyan államosították az üvegműhelyek nagy részét, az iparosok a Berlini Fal leomlása után visszakapták jogos tulajdonukat, és az üvegdíszek gyártása azóta is szakadatlanul folyik. Ugyan ma már a világ számos pontján – példának okáért a mexikói Tlalpujahuában, ahol a világ ötödik legnagyobb üveggömb-készítő vállalata működik – számos alapanyagból készítik a karácsonyfadíszeket, hogy még a legvadabb vágyakat és elképzeléseket is kielégítsék, mégis jó tudni, hogy van egy álmosnak tűnő, kicsi város Németország szívében, ahol egyszer, egy hideg téli estén igazi sikertörténet született.
