Megérkezett a legfrissebb Stephen King-adaptáció, méghozzá az HBO tolmácsolásában.
A készítők az évtizedek óta egyedülállóan termékeny thrillerszerző legfrissebb művét, A kívülállót mozgóképesítették. A népszerű regény érthető módon hívta fel magára a továbbra is terjeszkedő sorozatipar figyelmét, hiszen ha nem is versenyezhet King legnagyobb klasszikusaival, azt azért tökéletesen bemutatja, hogy miért is az ő neve forrt egybe a horror/thriller műfajával az irodalom berkein belül. A nagy Stephen King ugyanis - amellett, hogy publikált munkáinak mennyiségét és regényeinek terjedelmét figyelembe véve valószínűleg sosem áll fel a laptop mellől - elsősorban azáltal kelt feszültséget, hogy az emberi természet, indulatok és stresszfaktorok legmélyebb bugyraiba merül alá. Sikerének egyik titka az lehet, hogy rendkívül őszintén tud és mer beszélni azokról a félelmekről, amelyeket lelki kényelmünk érdekében jobb szeretünk ignorálni a mindennapokban. Az emberi bestialitás és kegyetlenség leghátborzongatóbb jelenségeit elemzi műveiben, például az öngyilkosságot és a gyerekgyilkosságot.
Utóbbi kettőt azért emeltem ki, mert A kívülálló történetében is ezek játszanak kiemelkedő szerepet, különösen utóbbi. Január 13-án Magyarországon is debütált a széria az első két epizóddal, amelyek eseményei egy fiktív amerikai kisvárosban játszódnak. Mindenki ismer mindenkit, legjobb barátok, közvetlen kollégák, egymás mellett élő szülők és gyerekek alkotják a közösséget. Épp ezért még a szokásosnál is hátborzongatóbb, hogy az élete hajnalán járó kisfiú, Frankie Peterson meggyilkolásával megdönthetetlennek tűnő tanúvallomások alapján a település köztiszteletben álló baseball-edzőjét, Terry Matilandet (Jason Bateman) gyanúsítja a sokat látott, földhözragadt gondolkodású nyomozó, Ralph Anderson (Ben Mendelsohn). A nyilvános megszégyenítés kíséretében eszközölt letartóztatást követően azonban elkezdenek megsokszorozódni a férfi ártatlansága mellett álló bizonyítékok, amelyek eredményeként rejtélyes paradoxon bontakozik ki, Ralphnak pedig hamarosan egyetlen fő kérdésre kell választ találnia: lehetett Terry Maitland egyazon időben két különböző helyen?
Habár a java - legalábbis mennyiségben - még hátravan, már az első két epizód is elég jól definiálható kontextusba helyezi A kívülállót atmoszféra és történetmesélés szempontjából egyaránt. Mindkét epizódot a cselekmény egyik kulcsszereplőjeként is látható Jason Bateman rendezte, és nem meglepő módon úgy döntött, hogy Stephen Kinghez méltó hangulatot teremt, amely a szerző stílusvilágát ismerők számára egyértelműen azt jelenti, hogy búskomor, rideg, masszív, szürke színekkel fényképezett, fajsúlyos alkotásról van szó, ráadásul a forgatókönyv egy-két részletet még sötétebbre is színezett a regényhez képest. Persze nem is igazán lehet elképzelni másféle körítést, amely egy kisfiú meggyilkolását helyezi a startmezőre, majd szegről-végről az amerikai igazságszolgáltatási rendszerben rendőroldalról megjelenő emberi tényezőt vizsgálja, ám elsősorban mégis szövevényes krimit mesél. És habár az első két rész - mélylélektani vonalával és enyhe vontatottságával egyaránt - a True Detective-re hajazó modern zsarusorozatnak tűnik, be-belengeti a misztérium különböző szálait is, amelyek érdekfeszítő kérdéseket kelthetnek a nézőben.
Jason Bateman és csapata tehát eléri azt, hogy A kívülálló kezdése hatásos legyen, és felhívja magára a figyelmet, ugyanakkor amíg a történetben szereplő karaktereket alaposan, addig az események láncolatát kissé felületesen tolmácsolja. Nem egyszer lehet az az érzésünk, hogy a készítők pont a legfontosabb fordulatokat rendezik le csupán néhány perces, sokkoló, de elkapkodott képsorokban, miközben a kevésbé izgalmas átkötések akár tízperces etapokat is elfoglalnak a játékidőből. A cselekmény egyik kulcseseményén - amely a Terry bírósági tárgyalása előtti perceket dolgozza fel - például jóval tovább is elrágódhattak volna a készítők. Kielemezhették volna a tömegpszichózis jelenségét ebben a sztoriszakaszban, és a főszereplő figurákat is megmutathatták volna új aspektusban (ahogy azt King teszi az eredeti műben), ám ők inkább megmaradtak a rövid, tömör, látványos, de túlzottan hatásvadász alternatívánál.
Mindez alapján felemásnak érződik az összkép, ám a színészgárda munkája erősen megbillenti a pozitív irányba a mérleget. Jason Bateman már korábban is bizonyította, hogy komikusi vénája mellett a húsba maró emberi drámától sem riad vissza, így most, saját maga rendezésében is kiemelkedő, Ben Mendelsohnt pedig azért is különösen jó látni főhősszerepben, mert a közelmúltban inkább csak egydimenziós gonoszokat alakított (Zsivány Egyes: Egy Star Wars-történet, Ready Player One). És a külföldi kritikák által kiemelt, fontos szerepet betöltő Cynthia Erivo még be sem mutatkozott a dupla nyitórészben.
A kívülálló egyelőre nem tűnik kiemelkedő misztikus kriminek, viszont a jellegzetesen kőkemény King-atmoszférát sikerül megfelelően adaptálnia. A hátralévő nyolc részben elsősorban az a készítők feladata, hogy a cselekményvezetést is ugyanilyen átgondolttá és mélyrehatóvá tegyék.
