A több, mint háromszázötven éves Tartuffe a jelenkori értelmezéssel és a futurisztikus látványtervvel különleges világot teremt.
Decemberben került bemutatásra a Katona József Színházban a Moliére művéből adaptált Tartuffe Bocsárdi László rendezésében. Ennek a klasszikusnak különböző feldolgozásaival könnyedén találkozhatunk az évadban – nemrégiben mutattak be egy Tartuffe-öt a Nemzeti Színházban, illetve az Örkény Színház már évek óta műsoron lévő előadása továbbra is látható. Ilyen körülmények között felmerül a kérdés, vajon meg tudja-e közelíteni máshogy, tud-e újat mutatni a rendező a saját változatában. A válasz jelen esetben igen. Egyértelműen igen.
Az 1664-ben íródott drámában több olyan, mindig aktuális téma jelenik meg, amelyek egyenként is elegek ahhoz, hogy tartalmas előadás készüljön belőlük. Az eredeti darab premierjén a francia nemesekből álló közönség felháborodott az előadáson a vallásos hagyományok kritikai megközelítése és a közegük gúnyos ábrázolása miatt, s bár a király kedvelte, végül nem engedélyezte a további játszását, mára mégis egy közkedvelt alapanyag. Ki lehet hegyezni a történetet az álszentségre, lehet központi téma a vallás, a családi ellentétek, az átverés, Bocsárdi Tartuffe-je azonban nem kíván választani ezek közül – a fókusz szüntelenül váltakozik, a néző minden kérdéskörrel ugyanakkora mértékben találkozhat az előadás /két órája/ alatt. Az Alice Georgescu román fordításából készült magyar szöveg hiteles, mai, de nem túlmodernizált, remekül illik a történet miliőjébe. Üdítően időszerű megoldásokkal operál az előadás – a díszletet egy krómszínű fal és egy önműködő ajtó teszi ki, mely alkalmanként feszület-alakot vesz fel, ami központi szimbólumává válik az előadásnak. A korszerű, kifejező és különleges, dizájnerruhákat idéző jelmezekben (tervező: Cs. Kiss Zsuzsanna) mutatkozó színészeket remek képi érzékkel helyezi el a rendező a térben. Láthatunk néma családi ülést, álkrisztust kereszten, vagy szelfit véres hullával.
A szereplőgárdát látva sokat várhat a néző. Keresztes Tamás eddig is közkedvelt volt a közönség körében, ezt tovább növelte a /két/ éve bemutatott ’Egy őrült naplója’, és most sem okozott csalódást – az új bemutatón ő játssza a címszerepet. Az első színpadra lépésétől egy kiszámíthatatlan, szinte félelmetes jelenség, de a részletes játéknak köszönhetően nem nehéz benne meglátni a szánalmas, álszent alakot sem. Mások is emlékezetes alakítást nyújtanak, szórakoztató és a ismerős mindennapi életből Tasnádi Bence játéka, Ónódi Eszter, bár meglepetést nem okoz, hozza a tőle természetessé vált szintet, a dráma szempontjából kulcsfontosságú karakter hangsúlyait remekül eltalálja, Máté Gábor pedig meglepően nevettető tud lenni.
Az újszerű megjelenést és hangulatot tovább mélyíti a remek zeneválasztás – brummogó basszusok, lüktető ritmusok, elektronikus elemek. A több, mint háromszázötven éves dráma a jelenkori értelmezéssel és a futurisztikus látványtervvel különleges világot teremt, mely túlmutat a színeken és anyagokon. A groteszk végkifejlet hátborzongató és mosolyogtató egyszerre – a brutális, erőszakos kivégzés után megy a szelfi a királynak. A jók győztek, hurrá.
Az újat ritkán mutató, inkább már bevált módszerekkel operáló Katona József Színház váratlant húzott ezzel a bemutatóval. Megmutatta nézőinek, hogy képes meglepni, lenyűgözni, a megszokottól eltérőt mutatni. A Bocsárdi László által rendezett Tartuffe egy üdítően modern, szórakoztató élmény. Remélhetőleg van ott még, ahonnan ez jött.
