Jensen papja most Tatabányán gyakorolja a hitét. Kardos Róbert interjú.

A tatabányai Jászai Mari Színház Ádám almái című, Vidovszky György által rendezett darabjában Kardos Róbert alakítja Ivánt, a csapásokat derűs optimizmussal fogadó papot. Az önhazugságról és a mindenen túlmutató hitről beszélgettünk vele.

Láttad annak idején a Jensen-filmet? Milyen hatással volt rád?

Nagyon szerettem a filmet, újra is fogom nézni mostanában – amíg a szerepre készültem, nem akartam túlzottan feleleveníteni az emlékeimet, és nem néztem meg. Akkor láttam először, amikor Anger Zsolttal csináltuk a Bárkában a Dogville című előadást, és Zsolt előtanulmány gyanánt levetítette nekünk. Imádtam. Fantasztikus film, olyan, amit szívesen néznék holnaputánig. Színpadon is láttam egyszer, Szikszai Rémusz a Radnótiban rendezett belőle előadást, amit ugyancsak nagyon szerettem. Ez még elég közeli élmény, meg kellett próbálnom kicsit ellépni tőle.

Mi az, amit ennyire szeretsz az Ádám almáiban?

Talán a történetmesélés módját. De magát a történetet is, ami számomra azt mondja, „bizony, létezik olyan, hogy jóság”. Persze van ebben egy nagy adag meseszerűség, amit maga a rendező, Anders Thomas Jensen is deklarált: ez egy tanmese, de ő hisz abban, hogy ennek köszönhetően el lehet juttatni az emberekhez fontos üzeneteket. Ez nem egy furcsa és szomorú közép-európai történet, hanem egy furcsa és szomorú dán történet, ami minden furcsasága és szomorúsága ellenére erőt ad az embernek.

Próbáltatok illeszkedni a film hangulatához, szellemiségéhez, vagy inkább el akartatok rugaszkodni tőle?

Vidovszky Gyuri másfajta megközelítést, más hangulatú világot, ennek megfelelően pedig más jellegű Ivánt képzelt el a történethez. A filmben emlékeim szerint Mads Mikkelsen rendkívül zárkózott embert alakít, nálunk ez nem így van – persze lehet, hogy ez az én személyiségemből is fakad. Az általam megformált Iván vehemensebb és nyitottabb az eredetinél. A megjelenített világ is nagyon más, mint a filmben. Kicsit hippis, dizájnjában is a hetvenes-nyolcvanas évekre emlékeztető közeg a miénk.

Hiába érik Ivánt szörnyűbbnél szörnyűbb csapások élete során, mégsem hajlandó feladni a hitét azt illetően, hogy az emberek jók. Szerinted miből táplálkozhat ez a töretlen optimizmus?

Arra jutottam, hogy Iván az életre mond igent, valószínűleg éppen azért, mert rettenetes múltja van, de valahogy életben kell maradnia. Ádámnak (Király Attila) is van egy nagyon erős hite, csak ő más kávéházba jár hitért. Ő egy neonáci csávó, és ebben az eszmerendszerben hisz. Talán itt van jelentősége annak, hogy az élet igenlését vagy a destrukciót választjuk: ha már a tanmesénél tartunk, az egyiket a jóság, a szeretet és az élet iskolájának nevezhetjük – amit sokszor az istenfogalommal írunk le –, a másikat az ördög tanításának. Két hitvilág ütközik a történetben, amely során Ádám megpróbálja a sajátját következetesen érvényesíteni – de szerencsére ez nem jön be neki.

A tanmese-jellegből fakadóan a jó és a rossz fogalmai meglehetősen végletes formában mutatkoznak meg a történetben. Nincsenek fokozatok a két abszolút szélsőség között?

Nem hiszem, hogy van köztes út. Lehet, hogy bicsaklik a gondolatmenetem, de ha nem bicsaklik, akkor vagy élet, vagy halál; vagy konstrukció, vagy destrukció. Ebben a tanmesés, példázatos felállásban jó és rossz van, és az egyiknek győzedelmeskednie kell. Legalábbis szerintem.

Számomra úgy tűnt, az élet egyáltalán nem igazolja vissza mindazt, amit Iván gondol róla. Ennyire rossz hely lenne a világ, Iván pedig becsapja magát, hogy ezt fel tudja dolgozni?

Éppen ellenkezőleg, Iván őszintén azt gondolja, hogy az emberek jók – az is, aki gonosznak látszik. Mint Ádám, aki úgy kerül ebbe a vidéki templomba, hogy deklarálják róla – sőt, abszurd módon erről papírt is kap –, hogy ő neonáci és gonosz. Iván pedig erre azt mondja, hogy nono, ki mondta ezt a hülyeséget? Egyáltalán nem gonosz, mi abban hiszünk, hogy nincsenek gonosz emberek – mondja, és tényleg hisz is ebben. Iván meggyőződése, hogy mindenkiben ott lakozik az a gyermek, aki egykor volt és aki biztosan nem gonosz – hiszen nem gonosznak születünk. Nem rossznak, nem gyilkosnak, nem neonácinak, hanem ártatlan embernek. Vékony a mezsgye az önhazugság és a mindenen túlmutató hit között, és ebben a történetben ezt tényleg kimaxolták: Ivánnak öngyilkos lett a felesége, sérülten született a gyereke, az apja vegzálta őt gyerekkorában, szóval jó néhány csapás éri ezt az embert. De vegyük például a gyerekét, aki egy tolószékhez kötött, mozgássérült fiú a történetben. Önhazugság, ha Iván azt gondolja, hogy belelát ennek a fiúnak a lelkébe, és mindenen túl hisz benne, hogy igenis intenzív, teljes, gazdag életet él? Ez lehet, hogy túlromantizálása a részemről ennek az ügynek, de szerintem Iván nem hülye és nem notórius hazudozó, hanem valami mást lát a világból, ami kívülről látszik belőle – ez pedig felületesen nézve önbecsapásnak is hathat.

Szerinted Iván boldog ember?

Szerintem igen. Érzékeny, veszélyes, kiszolgáltatott állapotban van, a történet során többször is majdnem elpusztul, és amikor már tényleg úgy néz ki, hogy nem éli túl – hiszen keresztüllőtték a fejét –, csoda történik. Ami a bizonyság arra, hogy az ő – akár az emberbe, akár az Istenbe vetett – hite igenis érvényes.

Ádám átalakulása a történet eleje és a vége között egyértelmű. Iván nem változik meg Ádám hatására?

Amikor elkezdtünk próbálni, sokat beszélgettünk erről a kérdésről. Akkor azt mondtam, hogy aki itt változik, az csakis Ádám, hiszen Iván konstans figura: itt él régóta, fogadja az embereket, akik közül valaki itt ragad, de valaki csak jön és három hónap közmunka után továbbáll. Aztán számomra is kiderült, hogy ez nem így van. Ádám teljes neve a papírjai szerint Adam O. Pedersen. A történet elején Iván rá is kérdez, hogy mi ez az „O.” a nevében, de nem kap választ. A történet végén viszont kiderül, hogy Adam Olaf Pedersennek hívják – utánanéztem, az Olaf név utódot, követőt, társat, jelent. Szóval szerintem Ivánnak két változás van az életében: egyrészt elképesztő megerősítést kap a hitében, ami ha eddig száz százalékon volt, akkor mostantól százhét százalékon lesz, másrészt lesz egy társa Ádám személyében. Ez pedig nagyon fontos változás.