Barguzinban? Vagy a Segesvár melletti tömegsírban? Számít az, hogy hol porladnak a költő csontjai? Van, akinek igen.
1989. július 18-án Morvai Ferenc vállalkozó, akit az akkori sajtó csak „kazánkirályként” emlegetett, az általa finanszírozott Petőfi-kutatóexpedíció vezetőjeként a Bajkál-tó közelében fekvő Barguzinban megtalálta Petőfi Sándor földi maradványait. Ez az év amúgy is beírta magát a világtörténelembe, de Magyarország számára is sorsfordító év volt – nem utolsósorban 1848 miatt:
„A diktatórikus hatalommal szembenálló szervezetek 1989. március 15-én százezres tömeggyűlést tartottak Budapesten, ahol szimbolikusan lefoglalták a Magyar Televízió székházát, demonstrálva, hogy az intézmény az egész nemzeté és nem a kormányhatalomé. Az eseményen Cserhalmi György színművész felolvasta a tizenkét pontba tömörített követeléseket, amelyek az 1848-as tizenkét pont és az 1956-os műegyetemi pontok alapján lettek aktualizálva, ezek többek között a többpártrendszer biztosításáról, a jogállamiságról, a szólás- és sajtószabadságról, valamint egy valóban független Magyarország megteremtéséről szóltak.” – írja a Múlt-Kor.
A forradalom – sőt, az összes magyar forradalom – ott volt a levegőben, és az, hogy a legfontosabb, legszerethetőbb és irodalmi szempontból a legértékesebb nemzeti hősünk is végre megleli végső nyughelyét, a kevéssel korábban újratemetett Nagy Imre után, csábító dramaturgiának tűnhetett az expedíció résztvevőinek.
De hogyan is kezdődött ez az egész?
Petőfi a tankönyvek szerint 1849. július 31-én a segesvári csatában vesztette életét, holttestét pedig az ütközet után jeltelen tömegsírban földelték el. Mivel halálnak nem volt szemtanúja, a 19. század második felétől egyrészt rengeteg ál-Petőfi bukkant fel, másrészt elterjedt az a nézet, hogy a költő túlélte az ütközetet, fogságba esett, és Oroszországban halt meg. Ez a legenda már majdnem elenyészni látszott, amikor is 1984-ben egy nagy visszhangot kiváltó írás jelent meg Vaszil Vaszilovics Pahrija, munkácsi szerző tollából, a barguzini Petőfi-legendáról. Pahrija egy korábbi forrásra hivatkozik, Svigel Ferenc zentai, első világháborús hadifogoly visszaemlékezésére, aki orosz fogságba esett, és Barguzin környékére került. Itt hallott arról a magyarról, aki a helyiek emlékezete szerint szintén hadifogolyként került a környékre, 1849-ben, és Alexander Petrovicsnak hívták.
Kéri Edit, az '56-os tevékenységéért meghurcolt színésznőt egy rádióriport inspirálta arra, hogy Petőfi csontjait felkutassa. Vállalkozásához szponzort keresvén megkörnyékezte a kor nagy mecénásait, Soros Györgyöt, Béres Józsefet, Rubik Ernőt és a korszak egyik legkülönösebb kulturális filantrópját, Spéter Erzsébetet is, azonban az extrém kalandot végül nagyrészt Morvai Ferenc, a nagyrédei Megamorv Kft. alapítója finanszírozta.
1989 júliusában az expedíció elindult a Petőfinek tulajdonított sír felkutatására és feltárására. Morvainak sikerült megnyernie többek között Kiszely István antropológust, aki komoly szaktekintélynek örvendett, ugyanakkor ezt számos kollégája megkérdőjelezte. A szükséges engedélyek beszerzése után Morvai expedíciója beazonosította a Petőfinek tulajdonított sírt a barguzini temetőben, majd 1989. július 16-án hozzáfogtak a sír feltárásához. Az előkerült csontmaradványokat Kiszely István és kollégái vizsgálták meg először.
Az antropológus 25 olyan jellegzetességet azonosított a csontmaradványokon, amelyek az egykorú dokumentumok alapján Petőfi testalkatára voltak jellemzőek. Ezek közül is kiemelkedett a koponya néhány olyan anatómiai sajátossága, amit a Petőfiről fennmaradt egyetlen, 1844-ben készített daugerotípia alapján azonosítottak be. A csontvázelemek morfológiai vizsgálatából és a 25 megállapított azonosító jegyből Kiszely arra a következtetésre jutott, hogy a csontváz Petőfi Sándor földi maradványa.
A Magyar Tudományos Akadémia 1989 novemberében szakértői bizottságot állított fel a csontmaradványok további vizsgálatára, a bizottság vezetésével pedig Harsányi László igazságügyi orvosprofesszort bízták meg. A bizottság tagjai Farkas Gyula antropológusprofesszor, Lengyel Imre orvosprofesszor, Valerij Pavlovics Alekszejev antropológusprofesszor, Alekszandr Petrovics Gromov és Viktor Nyikolajevics Gromov igazságügyi orvosprofesszor voltak.
Megkértük Farkas Gyulát, idézze fel a korabeli eseményeket:
A Harsányi professzor vezette szakértői bizottság a vizsgálatok elvégzéséhez a Szovjetunió Tudományos Akadémiája illetékes szerveivel valamint a Megamorv Petőfi Bizottságával egyeztetve,1990 januárjában a helyszínen vett csontmintákat a barguzini 7. számú sírban talált és Petőfinek tulajdonított csontvázból.
Az akadémiai bizottság szakértői arra a megállapításra jutottak, hogy a sírból feltárt csontváz nem férfié, hanem egy nő földi maradványa.
Az 1991-ben, majd 1996-ban és 2001-ben elvégzett újabb vizsgálatok sem minősítették Petőfi földi maradványának a csontvázat, bár ezeken a szakértői szemléken az összehasonlító genetikai vizsgálatok elmaradtak. Útóljára 2015-ben, nem sokkal március 15-előtt hallhattunk a Megamorv kutatás újabb fejleményeiről, érdemes Bede Márton beszámolóját elolvasni a 444-en.
Aki pedig azt gondolná, hogy a vita eldőlt, annak álljon itt egy Facebook bejegyzés, amely tökéletesen megmutatja azt, hogyan gondolkodnak a barguzini Petőfi-hívők:
