Néhány évtizede, a kommunizmus alatt azt tanították az iskolákban, hogy Jézus nem volt valós személy. Pedig számos, a Biblián kívüli forrás is hírt adott a cselekedeteiről.

Jézusról nemcsak az evangélisták és a korabeli keresztény írók meséltek, hanem a nem keresztények is. Irataikból, levelezéseikből nem csupán annyit tudunk meg, hogy szerintük is létezett Jézus, hanem arról is, hogy hívei és ellenségei hogyan viszonyultak hozzá és követőihez.

Babilóniai Talmud

Az egyik Biblián kívüli forrás, melyben írnak Jézusról a babilóniai Talmud. A Talmud a Biblia utáni zsidó irodalom olyan terjedelmes alkotása, mely az ószövetségi magyarázatokat és a zsidó vallási törvényeket tartalmazó Misnák és Gemárák kb. 800 rabbitól eredő gyűjteménye. A Babilóniai Talmudot Kr. u. 500-ban jegyezték le. Ez a gyűjtemény említést tesz Jézusról, arra is kitérve, hogy a Páska (húsvét) ünnep estéjén ölték meg. Az utalások nem éppen kedvező fényben mutatják be Jézust:

 „Íme, ezt jegyezték fel: a húsvét előkészületi napján fára függesztették Jézust. Egy kikiáltó ment előtte negyven napig [közhírré téve]: Meg kell őt kövezni, mivel varázslást űzött, megtévesztette és tévútra vitte Izraelt. Ha bárki tud valamit felhozni a mentségére, jöjjön és tanúskodjék mellette. De mivel nem jelentkezett senki, fára függesztették a húsvét előkészületi napján.”

Ifjabb Plinius

Ifjabb Plinius, Róma ​irodalmi „ezüstkorának” egyik legnevesebb írója is tudósított Jézusról. A konzulként is tevékenykedő Plinius levelében részletesen beszámol Traianus császárnak a kereszténység térhódításáról. Ebben az időszakban már kezdett gyakorivá válni a keresztények elleni bizalmatlankodás, kirekesztés, üldözés és nem egy esetben elterjedt vád volt a kereszténységgel szemben a kannibalizmus is. Plinius tehát igyekezett tüzetesen utánajárni a terjedő híreknek:

„A jelentések szerint azonban az a legnagyobb vétkük vagy eltévelyedésük, hogy bizonyos meghatározott napon hajnalhasadta előtt összegyülekeznek, és váltakozva karban énekelnek az istennek hitt Krisztus tiszteletére, és esküvel kötelezik magukat, nem ám valami gaztettre, hanem arra, hogy nem lopnak, nem rabolnak, nem követnek el házasságtörést, nem szegik meg esküjüket, a rájuk bízott letét kiadását felszólítás esetén nem tagadják meg. Ennek végeztével rendszerint szétszélednek; majd ismét összejönnek, hogy közösen fogyasszák el közönséges és ártalmatlan lakomájukat;” Levelek (96)

Érdekességként fontos megemlíteni, hogy Plinius Pompei  pusztulásáról is írt, mégpedig szemtanúként, ugyanis éppen a szomszédos Stabia szigetén tartózkodott. Pontos és részletes leírását mindaddig fantáziaszüleménynek tartották, amíg az első régészeti föltárások nem szolgáltak bizonyítékul mellette.  

Tacitus

Jézus történetiségére a legmegbízhatóbb forrásnak Cornelius Tacitus (55-117) római történetíró jegyzeteit tekintik. Tacitus tevékenyen részt vett a politikai életben, ő is volt konzul, majd  Asia római tartomány (a Kis-Ázsia nyugati részén fekvő területet foglalta magába, nem pedig a a mostani Ázsia nevű kontinenst) kormányzójaként is fontos feladatkört látott el. Történelmi munkái a korai császárság időszakáról fontos információkkal látják el az utókor olvasóit, részletesen mutatják be a birodalom politikáját.

Hozzávetőleg hatvan év távlatából, a 115-116 körül kiadott és utólag Annales címen ismertté vált művében ír a 64. évi római tűzvész bemutatásánál a keresztyénekről. Tacitus a császár gyújtogatás miatti gyanúsítását is helytelenítette és leírta:

Sem emberi segítség, se a császár bőkezűsége, se az istenek engesztelése nem tudta eltörölni azt a kínos közvéleményt, mely a tűzvészt parancsból keletkezettnek hitte. Hogy tehát Néró a híresztelésnek véget vessen, tettesekül odaállította és válogatott kínzásokkal illette azokat az embereket, akiket a köznép gonoszságuk miatt gyűlölt és christianusoknak nevezett" (Ann. XV. 44). 

Ekkor megmagyarázta a keresztény név eredeti jelentését is:

"Az, akitől nevüket vették, Krisztus, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus helytartó által halállal fenyített, de a pillanatra elfojtott átkos babona újra előtört, nemcsak Júdeában, e kárhozat eredő helyén, hanem szerte a fővárosban is, ahová mindenünnen mindenféle szörnyű és undok nyavalya összfoly és követőre talál."

Josephus Flavius

Josephus Flavius, családnevén Jószéf ben Matitjáhu római zsidó történetíró és teológus a Zsidók története című könyvében két helyen is utal Jézusra. Ezek a feljegyzések sokáig történészek és egyházatyák vitáinak tárgyát képezték. Órigenész, a korai kereszténység egyik legegyetemesebb tudósa határozottan tagadta Flavius
keresztény voltát, s felmerült, hogy egy nem keresztény aligha vallhatta volna Jézust Messiásnak.
Napjainkra számos tudósok körében kirajzolódó vélemény szerint a Jézus-tanúság jelentőségéből mit sem von le az, hogy annak szerzője nem vált hívővé.

Az arámi és görög nyelven író Josephus Zsidók története c. műiének XVIII. könyvében megemlít néhány történetet, ami Pontius Pilatus helytartósága alatt történt Iudeia provinciában:

 „Ez idő tájt élt Jézus, egy bölcs ember, ha ugyan helyes őt embernek neveznünk: hiszen nagy csodákat tett, s tanítását a nép örömmel fogadta. Sok zsidót és görögöt megnyert magának. Ő volt a Messiás. Amikor a mi előkelőink Pilatus előtt bevádolták, Pilatus kereszt-halálra ítélte őt. Akik azonban szerették őt kezdettől fogva, nem hagytak fel követésével. Ő maga harmadnapon feltámadva megjelent nekik, ahogy a szent próféták megjövendölték ezt, s ezer más csodáit is. S a keresztyének nemzetsége, amelyet róla neveztek el, mindmáig nem szűnt meg létezni” (XVIII. 3, 3, § 63-64).

Arról is tudósít, hogy Kr. u. 62-ben II. Ananosz (Annás) főpap kivégeztette Jakabot, Jézus testvérét több tanítvánnyal együtt törvényszegés vádjával:

„...testvérét annak a Jézusnak, akit Krisztusnak neveztek, s még néhány más embert; törvénysértéssel vádolta őket és végül mindet megköveztette.” (XX.9,1)

Suetonius

Suetonius Gaius Suetonius Tranquillus (i.sz. 69-122), római levéltáros és életrajzíró legismertebb művét a császárok életéről i.sz. 120 körül írta. Az V. rész Claudiusról szól, melyben Jézusról is ír követői kapcsán:

 Ilium lakosainak, mint a római nép őseinek, minden adót örökre elengedett… A zsidókat, akik Chrestus bujtogatására szüntelenül zavarogtak, [Claudius] kiűzte Rómából. A germánok követeinek megengedte, hogy az orchestrában foglaljanak helyet…”

Erről a Kr. u.  50–51-ben történt eseményről Lukács evangélista is említést tesz, amikor Pál apostol Korintuszba érkezését mutatja be:

„Találkozott egy Akvila nevű, pontuszi származású zsidóval, aki nemrég jött Itáliából – mivel Claudius rendelete miatt minden zsidónak el kellett hagynia Rómát –, valamint annak feleségével, Priscillával” (Apostolok Cselekedetei 18:2).

Mara Bar Serapion

Mara Bar Serapion sztoikus filozófus levele (melyet a British Museumban őriznek), egy olyan szír nyelven íródott levél, amit Serapion az Edesszában tanuló fiának küldött, emlékeztet azokra a szerencsétlenségekre, amik azokat sújtják, akik igazságtalanul erényes embereket ítélnek el. Socrates és Pythagoras példája után Jézusról is említést tesz:

„Mit nyertek az athéniek azzal, hogy elpusztították Socratest? Bűntettükért éhséggel és pestissel fizettek. S mit nyertek a samosiak azzal, hogy megégették Pythagorast? Egyszerre csak homok borította be országukat. Mit használt a zsidóknak, hogy kivégezték bölcs királyukat, hiszen királyságukat rögtön el is vesztették. Az igazságos Isten meg is bosszulta e három bölcs halálát: az athéniek éhen haltak, a samosiakat elöntötte a tenger, a zsidókat pedig kifosztották és elüldözték országukból, és most teljes szétszóratásban élnek. Socrates tovább él Platón által, Pythagoras sem halt meg Héra szobrának köszönhetően, s ugyanígy él a bölcs király azon tanácsok által, amiket adott.” 

Thallosz

Egy Thallosz nevű történetíró már Kr. u. 52-t követően írt Jézusról. A szamáriai származású történetíró háromkötetes műve sajnos elveszett. Később Julius Africanus (170–240) írásaiban olvashatunk róla miszerint Africanus gúnyolódott Thallus leírásán a Jézus keresztrefeszítésekor történt sötétség értelmezését illetően, mint amely szerinte napfogyatkozásnak volt köszönhető. F.F. Bruce "Christian Origins", ( Kereszténység eredete) című könyvében arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy ebből nyilvánvaló, hogy Thallus írt egy beszámolót Jézus keresztrefeszítéséről, amely néhány évvel az ő Kr.u. 52-ben történt feljegyzése előtt történt.