Megelőzhető lett volna-e a COVID19 járvány, ha nem környezetpusztító életformaként uraljuk a bolygót?

A 2019 tavaszán a leégett Notre-Dame sokkoló képei bejárták az internetet. Eközben néhányan az emberi beavatkozás nyomán kifehéredett, pusztulásnak indult korallzátonyok fényképeit töltötték fel közösségi portálokra a következő felirattal: „Ez is egy katedrális”. Ed Begley Jr. ma egyike Amerika legmeghatározóbb környezetvédelmi aktivistáinak. Gandhi tanaiból (Élj egyszerűbben, hogy mások egyszerűen csak élhessenek) inspirálódó előadása szórakoztató és tanulságos beszámoló a fenntartható életmódról. Tőle származik az alábbi idézet: „Hogy lehet az, hogy ha az emberi alkotásokat tönkreteszik, azt vandalizmusnak hívjuk, de ha a természet művét semmisítik meg, azt haladásnak mondjuk?”

Négy milliárd éve jelent meg az élet a Földön. Vajon hogyan jöhetett létre? Egy biztos feltétele volt: a tökéletes egyensúly. Bolygónk pont a megfelelő távolságban volt a Naptól – se nem túl közel, se nem túl távol. Az éltető meleg eljutott a felszínére, ám a hőség nem volt pusztító. Az élet igazi motorja az egyensúly, és az ennek jegyében kialakult kapcsolatok. A víz, a levegő és a napfény egymást erősítő kölcsönhatása révén születhettek meg az első primitív életformák: algák, baktériumok, majd sorban következtek az egyre összetettebb élőlények. Mi emberek csupán 200 ezer éve élünk a Földön, ám az utóbbi évtizedekben sikerült vészesen megborítanunk azt a kényes egyensúlyt, amely lehetővé tette az élet létezését, a miénket is beleértve. Kiemelkedő intellektusunkat és egyre fejlődő technikánkat javarészt arra használtuk, hogy a növekvő termelés szolgálatába állítsuk az összes többi életformát és kimerítsük bolygónk természetes tartalékait. Ahogy Jane Goodall írja Az utolsó pillanat című, 2003-ban megjelent könyvében: Nem voltunk bölcs gondnokai a Földnek.
 

Néhány mulasztásunk ránk nézve is végzetesnek bizonyult: az Ebola, a MERS, a Nipah, a SARS-CoV-1 és a mostani SARS-CoV-2 mind olyan vírusok, amelyeket valójában mi emberek szabadítottunk saját magunkra – a természettel való hanyag és erőszakos bánásmód következményei. Hogy a jövőben megelőzzük a hasonló járványokat, haladéktalanul be kell tiltani azokat a piacokat, ahol élő és halott vadállatokat árulnak – nyilatkozta az ENSZ biodiverzitásért felelős vezetője, Elizabeth Maruma Mrema a The Guardiannak. A koronavírus járvány kiindulópontjának számító vuhani vadállatpiacon például denevéreket, tobzoskákat, farkaskölyköket, kígyókat, cibetmacskákat és egyéb egzotikus állatokat árultak, fittyet hányva a legalapvetőbb higiénés szabályoknak. Ahogy az ember betör a vadállatok rejtett élőhelyeire, sajnos olyan módon kerül interakcióba velük (vadászat, fogság, kereskedelem, zsúfolt és piszkos ketrecek), amelyek nagyban megkönnyítik a még ismeretlen vírusok számára azt, hogy mutálódjanak és gazdát cseréljenek. Afrikában máig sokan élnek illegális bozóthús kereskedelemből: a homo sapiens legközelebbi rokonait, az emberszabású majmokat is kegyetlenül csapdába ejtik és levadásszák a megélhetés reményében. Hosszú távon azonban ez nem jelent megoldást, mert az egyedek száma egyre fogy, számos faj a kihalás szélére sodródik, ráadásul tömeges megbetegedéseket okozó vírusok terjednek szét a világban. A szakértők borúlátóak, és attól tartanak, a járványt követő időszakban a gazdaság gyors helyreállítása kerül majd előtérbe, míg az igazán sürgető környezetvédelmi kérdések elfelejtődnek a nagy hajrában. A vadállatpiacok betiltása csupán az első lépés: valódi megoldást a biodiverzitás megőrzése jelenthet. A Bloomberg elemzői szerint a biológiai sokféleség valójában az egész ökoszisztéma egészségének kulcsa, mely által már eleve a vadonban korlátozódna a patogének jelenléte. Mikor az ember kisajátít egy területet például a mezőgazdaság számára, onnan először is eltűnnek a nagyobb ragadozók, megmaradnak viszont a kisebb, gyors életciklusú, szapora állatok melyek az ember közvetlen közelében is feltalálják magukat. Ezek lehetnek aztán a betegségek terjesztői. A cél: kevesebb emberi beavatkozás, egészséges flóra és fauna, kevesebb vírus. Az ENSZ kutatói már évek óta figyelmeztettek arra, hogy a környezetszennyezés, a klímaváltozás és a mezőgazdasági termelést szolgáló erdőirtás miatt a biológiai sokféleség a világ minden táján hanyatlik, ez pedig veszélyt jelent az emberek életminőségére.

Emlékezzünk rá, hogy amikor a környezetet védjük, valójában saját magunkra is gondolunk. „Nem a globális felmelegedés a probléma. Nem is a fosszilis energiahordozóktól való függőségünk. Nem a talajerózió, vagy a víz -és légszennyezés. Ugyanis mindez együtt csak külső kivetülése egy belső problémának.” – hangzik el Az utolsó óra című dokumentumfilmben. A környezetvédelmi aktivisták nem győzik hangsúlyozni, hogy a baj elsősorban az ember szemléletéből, hozzáállásából ered, tehát a pozitív változás is ott kell hogy elkezdődjön. A fejünkben. „Ha megkíséreljük helyreállítani a természetet, azzal rendbe hozhatjuk önmagunkat is, pszichénket, mely kettéhasadt az állatoktól és a természettől való elidegenedésünk következtében.” – írja Marc Bekoff Az utolsó pillanat című könyvben. Nagy cégek irodáiban ma már nem ismeretlen jelenség a speciálisan kedvező tulajdonságokkal rendelkező fajokból (páfrányokból, futókákból, vitorlavirágból) összeállított növényfal, ami rekreációs hatása mellett a légtér tisztításában is szerepet játszik: szén-dioxidot köt meg és oxigént termel, káros anyagokat szűr ki a levegőből, ráadásul már a puszta látványával növeli a dolgozók komfortérzetét és hatékonyságát. Kutatások kimutatták, hogy azok a személyek, akik valamilyen módon kapcsolatban állnak a természettel (rendszeres túra, munka a szabadban, kertészkedés stb.) jobb mentális és fizikai egészségnek örvendenek az átlaghoz képest. A gyógyításban ezt ki is használják, például poszttraumás stressz szindrómában szenvedőket és viselkedészavaros gyermekeket is eredményesen kezelnek ilyen módon.

„Mindannyiunknak megadatott megszüntetni valami keveset a szenvedésekből. Véleményem szerint az emberiségnek nem lehet más sorsa, mint az, amit gondolkodásával maga kovácsol ki magának” – mondta Albert Schweitzer. Jelenleg sok okunk van a reményre. Az Otthonunk (Home) című francia dokumentumfilm számos pozitív példát említ: az afrikai Gabonban felelős fakitermelés folyik (hektáronként csak egy darab fát szabad kivágni), figyelembe véve az ott dolgozók érdekeit és a fenntarthatóság szempontjait egyaránt, Costa Rica lemondott a hadseregéről, mert forrásait inkább oktatásra, kultúrára és a környezet megóvására költi, Izland lakói a korlátlanul rendelkezésre álló geotermikus energiát hasznosítják és hullámerőműveket építenek: az ország áramellátásának 99 százaléka megújuló forrásból származik. Mi a helyzet nálunk? Magyarországon 2020 április első hetében ismét megdőlt a naperőművek termelési rekordja. Elsőként a Greenpeace számolt be a mavir.hu adatai alapján arról, hogy április 4-én szombaton mintegy 4 és fél, vasárnap pedig csaknem 6 órán át a naperőművek több áramot termeltek, mint a fosszilis energiahordozót égetők. Tiszta időben átlagosan 800 MW energiát termelnek naponta, ami egy paksi blokk kb. másfélszeresének felel meg. Nemcsak a megújuló energiaforrások kihasználtsága, hanem a hozzáállásunk is sokat javult: országszerte egyre több a csomagolásmentes bolt, az emberek pedig kezdik a helyi termelők kínálatát előnyben részesíteni a külföldről behozott importáruval szemben. A superfood-ok kora leáldozóban van: kesudió helyett dió, chiamag helyett mák, goji bogyó helyett homoktövis, avokádó helyett hasonlóan tápanyagban gazdag magyar sárgadinnye, mindenre létezik alternatíva, csak akarni kell. Megtanultuk, hogy akárcsak az étel, a divat is lehet „fast” vagy „slow”. A Dhakában történt 2013-as tragikus gyárösszeomlás felhívta a figyelmet a bangladesi textilipar sötét oldalára. Azóta egyre több ember gondol arra, ki varrja a ruháit. „A kevesebb több” elvét követve sokan választanak helyi tervezőktől jó minőségű ruhát hosszútávra. A nők rájöttek, hogy az anyukák, nagymamák gardróbjából szép és egyedi blúzok, nadrágszoknyák, bolerók kerülnek elő – minimális átalakítással vagy akár azonnal hordhatók. Világszerte elindult a #30WearsChallenge, melynek lényege, hogy csak olyan ruhát vegyünk meg, amit biztosan hordani fogunk legalább harmincszor. Yann Arthus-Bertrand szerint „egy újfajta környezettudatosság példái ezek, melynek alapja a mértékletesség, az értelem és a megosztása annak, amink van.”