Deadpool, a szószátyár képregényhős egy tőle szokatlanul érett történetben próbál igazságot szolgáltatni az irodalmi hősöknek úgy, hogy halomra öli őket.
Az erősen leabált külsővel, ám így is káprázatos sármmal és persze elbűvölő öngyógyító képességgel és harctudással rendelkező Deadpool a képregényolvasók számára a negyedik fal ledöntésének egyik nagy királya. Wade Wilson, a nagyszájú zsoldos rendszeresen kiszól hozzánk a panelekről, miközben saját belső hangjaival is állandó vitában áll, és időnként magát a sztorit is megkritizálja. Lényegében felismeri a tényt, hogy ő maga nem más, mint egy szórakoztató médium szereplője. Ezt a vonást az eddigi két Deadpool-mozifilmben is kreatívan meglovagolták az alkotók, ám azon eleddig nem gondolkoztak el a mozgóképgyárban, hogy mi lenne akkor, ha Deadpool a negyedik falat nem csak viccként értelmezné, hanem igazán komolyan venné, és filozofikus mélységekig menően elgondolkozna rajta. Az Ölégia, avagy Deadpool kinyírja a Marvel-univerzumot és mindenki mást című kötet azonban pont ezen a dilemmán elmélkedik elgondolkodtató és persze igencsak szórakoztató stílusban.
A Fumax Kiadó már egy ideje biztosítja számunkra a színvonalas Deadpool-képregények utánpótlását, főként a karakter azon történeteire fókuszálva, amelyek a párhuzamos univerzumokba vezetik Deadpoolt, felfedezve a főhős más világokban élő és pusztító alteregóit. A Deadpool kinyíra a Marvel-univerzumot és mindenki mást a negyedik kötet a sorban, és talán az eddigi legkatartikusabb, hiszen három egymáshoz szorosan kapcsolódó minisorozatot összefogva egyfajta trilógiaként működik. A Deadpool Kills the Marvel Universe a címszereplő Marvel-világon belül történő ámokfutását dolgozza fel, a Deadpool Killustrated a szépirodalom klasszikus hőseit kergeti az őrületbe a szószátyár hős bevetésével, míg a Deadpool Kills Deadpool eszelős fináléval zárja le a megszámlálhatatlan világok során át eszkalálódó mészárlást.
Cullen Bunn író több rajzművész támogatásával a negyedik fal lebontásának három aspektusát mutatja be a három, egyenként négy részes (a kötet tehát tizenkét képregényt tartalmaz) fejezetben. A szép, megintcsak díszkiadással büszkélkedő könyv első harmada a szokásosnál lazábbra veszi Deadpool és a szüntelen humor, az önmagából kiforgatott narratíva kapcsolatát. Mert amikor Deadpool kinyírja maga körül a többi szuperhőst, példának okáért a Fantasztikus Négyes tetemei fölött, véres kézzel állva nem működne a beszólogatós helyzetkomikum. Cullen Bunn így az első néhány fejezetben drámázik. Deadpool ijesztően őrült, erőszakos, filozofikus és komoly oldalát mutatja meg, és szinte már meglepő, hogy ez mennyire jól áll a címszereplőnek.
Gyakran hallom különböző trilógiákról, legyen szó Indiana Jonesról, A gyűrűk uráról, vagy bármi másról, hogy bizony az izgalmas nyitás és a katartikus zárás által közrefogott, seszagú második rész a legggyengébb láncszem. Ezzel az állásponttal gyakran nem értek egyet, ám ha valamikor, akkor most, a jelenleg tárgyalt Deadpool-kötet esetében kifejezetten heves érveléssel tudom állítani: a középső felvonás a legjobb és legérdekesebb. Nagyszájú bérgyilkosunk a kitalált szereplők egész mítosza ellen üzen hadat, így akarván meggátolni azt, hogy ezek a hősök az olvasók örök kényének-kedvének kitéve sínylődjenek. Elképesztően kreatív élményt nyújt az, ahogy Deadpool végigszáguld a szépirodalom nagyjain, vérnyomot hagyva a legendás tintafoltok mellett. A teljesség igénye nélkül és a visszafogott spoilermennyiség igényével: a címszereplő ebben a négy fejezetes etapban meglovagolja Moby Dicket, elgyepálja a kisasszonyokat és megmutatja Ebenezer Scroogenak, hogy az elmúlt karácsonyok szelleme csak a második legrosszabb dolog a világon.
Deadpool alternatív, képzeletbeli és valóságszagú világokon átívelő, vérgőzös kalandja az utolsó oldal fellapozása után mégis kissé keserű szájízt hagy maga után, ugyanis sajnos pont a történetvonal befejezése sikerült seszínűre. Mármint nem szószerint, hiszen a kreatív és izgalmas illusztrációk, szórakoztató, látványos panelek még a kötetet záró Deadpool Kills Deadpool című sztoriban is kiszolgálják az olvasót. A gond a cselekménnyel van, ugyanis Bunn ihletforrása az utolsó fejezetekre extrém mértékben kimerül, az egykor dicsőségesen burjánzó ötletparadicsom helyén pedig csak intellektuális kráter marad, amelyben Deadpool eszelősebbnél eszelősebb, néha már inkább erőltetett (pl.: Pandapool) alteregói nyirbálják egymást különösebb kohézió és tanulság nélkül. A képregényműfajjal meg eleve a szórakoztató művészettel ironizáló nyitány és a klasszikus irodalmat megbolygató közbülső szál után egy ilyen átlagvérengzős finálé bizony kissé kiábrándító.
Ám szerencsére kétségtelen az, hogy a Deadpool kinyírja a Marvel-univerzumot és mindenki mást kétharmadában mesterien szellemes és magával ragadó alkotás, és még úgy is érdemes helyet biztosítani számára gyűjteményünkben, hogy befejezésére kisiklik, és elhagyja a jó irányt.
