Hugh Jackman a Romlott oktatás című film fő fegyverténye.
Cory Finley Hugh Jackman és Allison Janney főszereplésével, az HBO berkein belül készített filmet a nagy összegű sikkasztásról és a tanárok megítéléséről a nyugati társadalmakban. Sajnos inkább előbbiről mint utóbbiról. A Romlott oktatás szélhámos-bibliográfiaként a legjobb szívvel is erős közepes alkotás, viszont rendkívül nagy hatást képes gyakorolni abban a néhány jelenetben, amikor szívből beszél a tanári hivatástudatról, és a pedagóguspályát választók által megkötött kompromisszumokról.
A sztori megtörtént eseményekre épülve az amerikai oktatási rendszer egyik igencsak vonzó, folyamatosan fejlődő kerületébe kalauzol minket. A helyi oktatás sikerének egyik fő éllovasa Frank Tassone, az irodalomtanárból lett szuperintendens (Jackman), aki az oktatási folyamatok és iskolafejlesztések felügyelőjeként kollégájával, Pam Gluckinnal (Janney) mindent megtesz az edukáció és a felnövekvő generációk szebb jövőjéért. A problémát csak az jelenti, hogy egy-két véletlen folytán a felszínre kerülnek olyan ügyletek, amelyek szerint Pam nem csak az oktatást, hanem saját pénztárcáját is támogatta a fejlesztési költségvetésből, így Frank is kereszttűzbe kerül, hiszen az ő döntéseitől és stratégiájától függ, hogy hányan, és mekkorát fognak bukni a jól lezártnak hitt szekrényből kiboruló szennyesen.
A hivatástudattal, elkötelezettséggel és műveltséggel felvértezett ember is el tud csábulni a pénzügyi kiskapuk láttán - különösen akkor, ha társadalmi szempontból nem érzi magát kellően megbecsültnek -, és mire észreveszi, hogy illegális vizekben halászik, már évekre elegendő döglött halatt halmozott fel a csónakjában. A Romlott oktatás célja az, hogy bemutassa ezt a rövid távon profitáló, ám igencsak veszélyes helyzetet, amelyben a csalás elkövetője is végső soron áldozat. Önmaga és az őt sújtó sztereotípiák célpontja. A film túlnyújtott és száraz expozícióját követően a bonyodalmat beindító fordulatok izgalmassá teszik a cselekményt, ám sajnos a játékidő jelentős részében nem sikerül annyira egyedivé, változatossá és szórakoztatóvá tenni az eseményeket, mint ahogy azt az elmúlt évtized legjobb szélhámosfilmjei, például az Amerikai botrány vagy A Wall Street farkasa tették. A Romlott oktatás története többnyire azonos sebességgel és kevés meglepetéssel csorog az életrajzi alapokat nem ismerők számára is meglehetősen egyértelmű végkifejlet felé, és maximum csak néhány perces szakaszok erejéig válik igazán érdekessé.
A Romlott oktatást azonban mégis érdemes megnézni, még akkor is, ha zsánerén belül meg sem közelíti a legnagyobbakat. Hogy miért? Azért mert Cory Finley egy-két párbeszédes jelent és monológ kedvéért azzal a témával is foglalkozik, amelynek mélyebb boncolgatására ez a film igazán hivatott lenne. Ezekben a rövid képsorokban elgondolkozik a tanárok helyzetén szociálisan és gazdaságilag egyaránt, legjobb pillanataiban - a végkifejletet nem sokkal megelőző nagymonológban - pedig előhozza Frank Tassone legmélyebb érzelmeit. Hugh Jackman lélegzetelállítóan parádés játékában a főhős minden, a jövő generációinak támogatását megcélzó vágya a felszínre tör, vegyülve egy jó adag csípős igazságérzettel és a megkeseredett emberség koktéljában egyre jobban érezhető ízként jelenlévő bűntudattal. Jackman mellett Allison Janney igyekszik nem lemaradni kollégájától a színészi játék színvonalában, és habár számára a forgatókönyv kevesebb hatásos jelenetet enged, így is igazán autentikus produktumot nyújt.
Csúnyán hangzik, ha azt mondjuk a Romlott oktatásra, hogy tipikus tévéfilm (vagy ma már inkább streamingfilm), de mégis erről van szó. Színészgárdája nagyszerű, a megtörtént eseményeket becsülettel feldolgozza, ugyanakkor nem ás annyira mélyre és nem generál olyan maradandó hatást, mint a csalókról szóló életrajzi film zsánerének legjobbjai. Bizonyos részletei toronymagasan emelkednek a produkció összességében átlagos masszája fölé, így vélhetően néhány év múlva úgy fog megjelenni a filmes párbeszédekben, mint „tudod, az a film az HBO-n, amiben Hugh Jackman megint rohadt jó volt..."
