„Egy átmeneti térre van szükségünk, valahol a reális és a virtuális között.” – ezt a meglepő kijelentést tette Büki Dóra, a Proton Színház igazgatója.

A színházi szakember Kalmár Andrásnak mesélt a Kultúrpart Trend FM-en futó műsorában 2020. június 3-án:

„Hogyan érzed magad a jelen helyzetben? Milyen hatással van a kialakult szituáció a művészeti munkádra?” – ezt a kérdést tette fel a németországi Nemzetközi Produkciósházak Szövetsége (Bündnis internationaler Produktionshäuser) a velük dolgozó alkotóknak és csoportoknak. A hét intézmény összefogásaként – köztük a Proton Színház állandó partnerei – a berlini HAU Hebbel am Ufer, a drezdai HELLERAU, a frankfurti Mousonturm, valamint a düsseldorfi FFT Forum és tanzhaus nrw, az esseni PACT Zollverein és a hamburgi Kampnagel létrejött szervezet külön weboldalt hozott létre a válaszoknak. A ::: VOICES ::: egy folyamatosan bővülő galéria, ahol a COVID-19 krízise által sújtott művészeti szcéna nemzetközi képviselői szólalnak meg. A megkérdezettek között olyan nevek találhatók, mint például a Trafó Kortárs Művészetek Háza közönsége által ismert izraeli származású Yasmeen Godder és a skót Claire Cunningham, vagy a lengyel Marta Keil és Grzegorz Reske, illetve a német Gintersdorfer/Klaben, magyarok közül pedig Kállay Eszter (költő), Pálinkás Bence György (képzőművész) és Büki Dóra, a Proton Színház ügyvezető igazgatója és producere, akinek válaszai alább olvashatók:

„A kulcsszó a bizonytalanság. Állandó állami támogatás nélkül működő független színházként ezt a szót jól ismerjük. A jelen helyzetben azonban új értelmet nyert. A válaszok nélküli kérdések kora.
Praktikus szempontból: Magyarországon 2020. március 11-én bezártak a színházak. A tavaszi és nyári előadásainkat és vendégjátékainkat törölték. Nemzetközi koprodukciókban működünk és külföldi szereplésekből élünk. Ezekre jelen pillanatban nincs lehetőség. Szabadúszó színészekkel és technikusokkal dolgozunk, akiknek most se munkájuk, se bevételük nincs. Minden rendszer sajátja a felesleg termelése, és ennek a felesleges emberek is részei. Mivel a rendszerek folyamatosan változnak, ezért bárki bármikor feleslegessé válhat. Művészeti munkánkban pont az ilyen esetekkel, a társadalom szélére sodortakkal foglalkozunk. Most pedig mi tartunk a szélek felé. Praktikus dolgok, de nem hagyhatjuk figyelmen kívül őket. Felelősséggel tartozunk a kollégáink iránt. A lehetőségeink erősen korlátozottak, de próbálunk segíteni. Fenn kell tartanunk a bázisunkat, hogy később újra el tudjuk majd kezdeni a munkát. A közhiedelem szerint bármilyen körülmények között lehet művészetet csinálni, de ne menjünk ennyire messze. Maradjunk az alapvető feltételeknél, mint pl. a feltétel nélküli jövedelem. Nem lehet aggodalom tárgya, hogy mit eszünk majd jövő héten, holnap vagy ma. Csak ha ez biztosított, akkor tudunk a hivatásunkra koncentrálni, ami esetünkben a művészet.

Művészeti szempontból: Azokban az időkben, amikor sem utazni, sem fesztiválokat rendezni nem lehet, a színházak bezártak és még az emberek sem találkozhatnak egymással, talán itt az ideje, hogy új színházi formát keressünk. Hol is lehetne ez? Semmiképpen nem az online térben, hiszen a színház élő jelenlétet igényel. Pillanatnyilag senki sem tudja, mikor lehet majd újra normális életet élni, meddig tart a folyamatos várakozás, a jövő nélküli bizonytalanság, az ismeretlentől való félelem, illetve véget ér-e valaha. Ezért egy átmeneti térre van szükségünk, valahol a reális és a virtuális között. Nincs ilyen tér? Kell lennie. Ha nem kint, akkor bent. Talán közelebb, mint gondolnánk. Például a képzeletünkben, ami bárhova elrepít minket, akár egymáshoz is. A krízis csak átmenetileg távolíthat el, hosszú távon sokkal közelebb kell hoznia mindannyiunkat. Célunk teret adni az empátia, az egyenlőség, az emberiesség, a szolidaritás számára és közvetíteni az érzést, hogy bár határok által elválasztva, de mindannyian egy csónakban evezünk. Még csak az első lépéseknél tartunk, de ebbe az irányba indultunk el új projektünkkel.”