Az év science-fiction gyöngyszeme egy első látásra jelentéktelennek és műfaji áthallások garmadájának tűnő rádiójáték.
A The Vast of Night alaphelyzete valóban pofonegyszerű: valamikor az 50-es években járunk, egy új-mexikói porfészekben, ahol a techrajongó (és mellékállásként telefonközpontosként dolgozó) diáklány, Fay (Sierra McCormick) egy titokzatos rádiójelet hall, majd egyszer ijesztőbb telefonhívások érkeznek hozzá. Fay rögtön barátjához, a rádiós Elliothoz (Jake Horowitz) fordul, aki azonnal hatalmas lelkesedéssel, hallgatótáborát is bevetve ered a rejtélyes anomália nyomába.
Gyakorlatilag egy rádiójátékot láthatunk: a The Vast of Night rendkívül szövegfókuszú, a cselekmény monológokon és párbeszédeken keresztül halad előre, beállításai hosszúak, kitartottak, sőt néhányszor el is sötétül a képernyő, annyira a szavakon van a hangsúly. De végeredményben tényleg lehetne csak hallgatni is a filmet, ugyanis felettébb kevés benne a csak vizuálisan közvetített információ. Ez időnként meg is nehezíti a képiség értelmezését: a szereplők nyomában lomhán lebegő kamera, a helyenként furcsán elmosódott színezés, markánsan használt világítás kapcsán nehéz eldönteni, hogy a korhű hatás erősítése miatt vannak jelen, vagy csak szimplán kényszerű, low-budget kompromisszumok.
De mindenekelőtt persze nézőként meg kell szokni, hogy a The Vast of Night nem a hagyományos logikát alkalmazza, amikor kvázi lyukat beszél a hasunkba: itt a szövegeknek nem az a szerepe, hogy minél hatékonyabban közöljenek információt a nézővel, hanem hogy megteremtsék a megfelelő atmoszférát, hogy megértsünk, milyen közegben léteznek szereplőink, és hogy ebben a közegben tényleg egészen máshogy hangzik egy titokzatos rádiójel, mint technológiával átitatott jelenünkben. A film arra kér, hogy felejtsük el az elmúlt 60 évet, és ezt annyira kérlelhetetlenül és érzéktelesen teszi, hogy másfél órára valóban beleragadunk a magnószalagok és telefonközpontok világába.
Egy olyan korban járunk, amikor az elképesztő fejlődés előszele már megcsapta Amerikát, mindenki repülő autókról és vákuumvasutakról álmodozik, ugyanakkor a komfortos kertvárosi otthonokon kívül eső világ még mindig rémisztően kiismerhetetlen. Így egyszerre rettegünk a világegyetem titkaitól, a szovjetektől és saját kormányunktól, de közben tágra nyílt, csillogó szemmel olvassuk a különböző tudományos magazinokban, hogy milyen új találmányok fogják felforgatni az életünket egyik napról a másikra. Ugyanakkor ezt leírni könnyebb, mint megvalósítani, főleg napjainkban, amikor a nosztalgia vált a mozgóképes hatáskeltés első számú, agyonhasznált eszközévé.
A The Vast of Night esetében is teljesen nyilvánvaló, hogy mely klasszikusokat kívánja megidézni, azonban viszonya ezekkel üdítően elüt a megszokottól. Andrew Patterson író-rendező nem a hozott anyagból akar dolgozni, nem hivatkozik, nem utalgat, hanem egy teljesen önálló élménnyé gyúrja előképeit. Az Alkonyzónából kölcsönzött keretezésen kívül idoljai nem formaiságokként, konkrét, listázható elemekként képviseltetik magukat, pusztán arról van szó, hogy a film ugyanazt az érzést kívánja megragadni, ami a korhangulatban és az akkor született klasszikusokban jelen volt. Ebből következik, hogy a The Vast of Night - elődeihez méltóan - egészen gyermeki (de nem gyermeteg!) kaland, amelyben valódi tétek, sorsfordító döntések nem kapcsolódnak a nyomozáshoz, mégis maradéktalanul átérezzük a szereplők lelkesedését, tett- és tudásvágyát.
És így érvényesül a "kevesebb több" elve is az alkotásban, hiszen ebben a kontextusban már egy megszakadó telefonhívás is számíthat horrorelemnek, a megfelelő felvételt tartalmazó magnószalag keresése feszültségforrásnak, a "sikerül-e időben odaszaladni valahová?" kérdés pedig akciófilmeket megszégyenítő izgalomfaktornak. Az alkotás így abban is képes visszahozni valamit ebből a letűnt korból, hogy azt próbálja bizonyítani, a sci-fi esszenciája nem a látványelemekben, az eget rengető ötletekben rejtőzik, hanem abban a tudásszomjban és a világegyetem csodáira való nyitottságban, amely a műfaj rajongóit is jellemzi. A The Vast of Night tehát egyszerre óda a tudományos-fantasztikum hőskorához és a zsáner kedvelőihez, roppant elegáns és ötletes formában - remek példája annak, hogy a nosztalgiázásnak nem mindig kell izzadságszagúnak lennie.
A The Vast of Night adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.
