Pozsár Máté zongoristával, a hazai free jazz színtér egyik legizgalmasabb alakjával a Hegelre futásról és a pándiatonikus felrakásokról is beszélgettünk. 

Improvizáció vagy kompozíció?

Mostanság sokat találkozom ezzel a kérdéssel. Mondhatnám, hogy közhely lett a két ellenpólusból. Fontossá vált az állásfoglalás, hogy egy zenész saját magát, saját zenéjét hova helyezi az improvizáció és kompozíció végpontjait összekötő számegyenesen. Praktikus, hiszen nem kell a jazz, free jazz, mainstream, soul, avantgarde, fusion, népzene, crossover, modern, stb. szavakat használni, elég elhelyezni magunkat a fent nevezett skálán. Zeneszerzők és improvizátorok, zenéről nyilatkozó és író, önjelölt bölcsészek (beleértve jómagamat is) kedvelt témája a zeneszerzés és rögtönzés ellentétpár kérdéskörének kivesézése. Csodálatos és nagy dolgokat állapíthatunk meg a kérdés mentén. Például tegnap reggel a csongrádi Tisza gáton futottam, közben Hegelt hallgattam. Mondhatnám, hogy tézis; improvizáció, antitézis; kompozíció, szintézis; zene. Nem célom a szarkazmus, nem szándékom flegma választ adni a kérdésre, de kihasználom a válaszadással töltött időt, hogy elsősorban saját magamat kritizálhassam. Olyan zenei környezetben élünk, ahol igazán népszerű zenei eszközzé vált az improvizáció. Sokan sokféleképpen használják az improvizált zene megoldásait effektusokként, amik már a mainstream zenei kánon részévé váltak. Nem megnyilvánulnak a rögtönzésen keresztül, hanem használják a rögtönzött zene hagyománya által kitapasztalt zenei eszközöket, és azok hallgatóra gyakorolt várható hatását. Szintén nagyon könnyű improvizátorként zeneszerzőnek is hívni magunkat, mert mondjuk írtunk három unisono témát a másfél órás koncertre. Ma nagyon trendi a kettő határterületén zenélni, igazán menő egyikből a másikba tartani és ezt közhírré tétetni: nagyon jó pályázati anyagokat, kiváló koncertbeharangozókat lehet felfűzni a fogalompár köré. Ez a mi kis mikroközösségünk diádja, mint Rey Palpatine és Kylo Ren kettőssége is; mérhetetlen erő lakozik benne. Én pl. annyit használtam ezt a két szót az elmúlt években, hogy kiürültek, elveszett a jelentésük. Mivel improvizációval foglalkozom, ebben a problémakörben vagyok benne, ebbe igyekszem mélyebbre merülni, nekem ez a kérdés túl általánossá vált. Túl sok mindent jelenthet. Bárhova asszociálok, közhely jön ki belőlem (lásd fentebb). A pillanatnyi állapotomban tendenciának érzem, hogy a személyes szabadságomat egyre szigorúbb szabályok lefektetése mellett tudom megélni. Szerintem az I és K pontok által meghatározott szakaszon (számegyenesen) lévő pozícióm 17.

Mi számodra a zene: szórakozás vagy imádság, feledtetés vagy emlékeztetés?

A zenélésben az általam csak zenélés közben megismert módosult tudatállapotot keresem. Akkor vagyok elégedett, ha ezt megtapasztalhattam, akár csak pár pillanatra is. Ezt sokan más, hasonló jellegű, a kérdésben is szereplő élményekhez hasonlítják. Nekem ez egyedi élmény: az a tapasztalat, amit jó zenélés közben szoktam megélni.

A komponálás a "múzsa csókjától" ihletett állapot, vagy kemény, intellektuális és érzelmi munka?

Nem tartom magam zeneszerzőnek. Azt sem szeretem, ha valaki rám zongorista-zeneszerzőként hivatkozik. Nem hallok előre nagy ívű formákat, nem tudok előre elképzelni egy darabot egészben, nem ismerem a zeneszerzés mesterségének fontos technikáit, nem tudok jól partitúrát olvasni, kottát írni, nincs is elég jó fülem a szakmához, de nagyon szeretek kísérletezni, elemezni, kottát írni. Jól tudok reagálni, gyorsan tudok dönteni, jó a beleérző képességem, valós időben tudok egyedül vagy másokkal zenei formát felépíteni. Szeretem a zenélés során kialakult koncentrált figyelmet, az intuíció állapotát, szeretem a szabályokat, szeretek eltérni azoktól. A saját együttesemben és más zenekarokban szabályokat találunk ki, esetleg témákat írunk, hangzásokat, ritmusokat, formai irányokat rögzítünk – így „komponálunk”. Ez a munkamódszer általában egy ihletett ötlet és az azt követő szárazabb megvalósítási folyamat váltakozásából áll.

A jazz edukált hallgatót, kihegyezett figyelmet feltételez, vagy zsigeri befogadást, nyitottságot?

Muszáj ismernünk a kontextust, figyelnünk is kell, az érzékenység és a nyitottság sem árt. Mindháromra szükség van. Szerintem megfogalmaztad a kérdésben, hogy milyen állapotban kell elmenni koncertre. (Edukált hallgató alatt olyan embert értek, aki legalább nagyjából ismeri a zene kontextusát. Ez utóbbit egyébként el lehet mondani egy koncert előtt. Nagy híve lettem ennek.)

Mi a legnagyobb hangszeres-zenei rejtély, amit megoldottál?

Mindennek nagyon tudok örülni. A mostani időszakban különösen sokat kísérletezek. Apró, eddig ki nem próbált zenei megközelítésekkel is foglalkozom. Tegnap pl. sikerült megoldanom, hogy a Vocalsynth 2 nevű plugint összekössem Kováts Gergő barátom nekem készített Max patchével. A digitális zongora és egy mikrofon segítségével pándiatonikus felrakásaimat most már saját énekhangomon hallgathatom több szólamban, valós időben. Ennek nagyon örültem.

Ki a leginspirálóbb személy, akivel valaha zenéltél

A barátaim. Idén kifejezetten lenyűgözött Ajtai Péter, Kováts Gergő és Ávéd János játéka.

Ha egy lakatlan szigetre mennél, melyik hangszeredet vinnéd magaddal?

Csak a digitális zongorát lenne esélyem elvinni, de ahhoz kellene áram és erősítő. Vagy beférne a pianínóm is? Ha más hangszerét is elvihetném, az Opus Jazz Club Fazioliját szívesen választanám. Gondolom, nagy probléma lenne a páratartalommal, a változó időjárással. Idővel bármelyik zongora nagyon lehangolódna. Talán érdemesebb lenne egy nagyon egyszerű hangszert elvinni. Nem tudom lenne-e esélyem megtanulni új hangszeren játszani felnőttként. Ugyanakkor, gyakran érzem magam beszorítva a zongora korlátai közé. A lakatlan szigeten eltöltött idő talán elegendő lenne, hogy megtanuljak a kedvenc hangszeremen játszani: a harsonán. Egy harsonát vinnék.

A hiba a zenében lehetőség vagy buktató?

Ahány féle zene, annyi fajta hiba. Azt hibának tekintem, ha egy Mahler szimfóniában a kürtök mondjuk más előjegyzés szerint olvassák le a kottát. Az sem szerencsés, ha valaki dúrban kíséri Wayne Shorter Footprints című számát – véletlenül, mondjuk egy jam sessionön, lámpalázas diákok társaságában. A bebopban furcsán szól, ha nem off-beatre jönnek bizonyos hangok egy figurában. A rögtönzött zenében a formát lehet igazán jól elrontani: pl., ha valaki teljesen indokolatlanul elkezdi a Beatlestől a Let it Be -t (ez mondjuk határeset, jól is elsülhet). Azt gondolom, hogy a zene folyamata pillanatról pillanatra megteremti maga körül a járható utakat. Nem végtelen utat teremt, de sokat. Ha a nem járható utak számából levonjuk a sok járható út számát, még mindig végtelen marad. Ilyen a teremtés természete: több lehetőséget tagad le, mint amennyit megvilágít – tökéletlen. Ebben a rendben könnyű belefutni a hibákba. Ha valaki a járt utakon váratlan fordulatot tesz, azt nem tekintem hibának – nem is használnám ezt a szót. Azt egy feldobott labdának tekintem, ami helyzetbe hozza a játékostársakat. Összefoglalva: a hiba az hiba, és nem lehetőség, a lehetőség pedig lehetőség. „A triola az triola, a pálinka az pálinka” (Geröly Tamás).

Melyikben érzed magad inkább otthon: a tiszta műfajiságban, vagy a zsánereken túlmutató zenében?

Igyekszem azt a zenét megtalálni, ami aktuálisan a leginkább megérint. Azt vettem észre, hogy ez a zene változik is bennem. Miután megtaláltam, eljátszottam, leírtam, nagyon spontánnak és frissnek szokott tűnni. Az utólagos értelmezés során azonban mindig felfedezem a külső hatásokat, a zsánereket, a stílusokat, a hallgatott zenéket. Esetemben a rögtönzés a műfajtól mentesség illúziójában történik, a tudatos önreflexió pedig skatulyázó

Mit jelent számodra a BMC Records által képviselt zeneiség

Magyar kortárs zene. Európai jazz.

Melyik a kedvenc BMC Records-kiadványod?

Vidovszky László: Zwölf Streichquartette, Twelve duos

Dukay Barnabás: Hallomások

Kurtág György: Kurtágék Kurtágtól játszanak

Melyik a legkedvesebb koncertélményed a BMC-ben?

Zenészként nagyon élveztem Kováts Gergővel és Ajtai Péterrel nyári trió koncertünket. Hallgatóként, ami egyből beugrott, az Vidovszky László: Le piano et ses doubles című darabjának előadása volt.

Mi számodra a legotthonosabb zenei közeg?

Az improvizált zene közege. Elsősorban a zenész barátaim társasága.

Ha most tükörbe nézel, mit énekel a tükör?

Egy grúz karácsonyi popslágeárt, a Tovli Mosula című számot. Hónapok óta nem megy ki a fejemből. Szerintem a mollbeli fokok miatt ragadt benn.

Néhány éve megalapítottad a Pozsár Máté Sextetet. Milyen koncepcióra építetted fel a zenekart?

A zenekarban olyan improvizációs szabályokat akartam kipróbálni, amik szakítanak azokkal a folyamatmodellekkel, amiket eddig, az improvizált zenei hagyomány részeként megismertem. Ezen kívül akkordokat és saját dallamokat akartam meghallgatni. Évek óta foglalkoztatnak a hétfokú móduszok szimultán megszólalásai, és azok egymáshoz való viszonyai. A többrétegűség is nagyon vonzó számomra, amikor különböző szekciók más modális hangzásokban közlekednek. Mivel teljesen járatlan volt számomra az út, nagyon sok kísérleti anyag a kukában landolt. Ami maradt, az megközelíti az elképzelt hangzást. Az együttesben nincs dobfelszerelés. A tagok olyan zenész barátok, akikről tudom, hogy alaposak, nagyon jól reagálnak a lehetőségekre, okosak, betartják az instrukciókat és mégis könnyeden képesek a zenével bánni. Eddig két koncert volt a BMC-ben. Az első körülbelül lement, a másodikkal nagyon elégedett vagyok. Utóbbi felvételét szoktam is hallgatni, és tényleg azokat az érzelmeket hívja elő bennem, amiket kerestem, amikor a hangzásokat kutattam.

Készül-e lemez velük?

Nagyon szeretnék lemezt készíteni, de ebben a háborús helyzetben most mindent borzasztóan nehéz előre tervezni. Valahogy bennem is takarékon ég a hosszú távú tervezés.

Tanárként mi a legfontosabb, amit át szeretnél adni a tanítványaidnak?

Megszállottságot.

A hazai jazzszíntéren belül is külön „szubkultúrát” alkotnak a szabad, vagy free jazz zenészek. Mennyire van átjárás a jazz egyéb alműfajai és a free jazz kör között?

Optimista vagyok. Egyre több ígéretes kezdeményezés, előítéletektől és egymásra mutogatástól mentes produkcióról értesülök. A járványhelyzetben az egyik legnagyobb személyes tragédiámnak tekintem, hogy nem lehettem ott az Opus Jazz Clubban Grencsó István és Szakcsi Lakatos Béla közös koncertjén. Ezt a koncertet tényleg nagyon vártam. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy életemben először nyilvánosan elmondjam: imádom Szakcsi Lakatos Béla zongorajátékát.

Forrás: Szász Emese/BMC