Nesze neked, járványhelyzet, Will Ferrell csak azért is elhozza a képernyőkre a súlytalan, de közkedvelt popfesztivált.
Attól, hogy egy mozgóképnek gyakorlatilag szikrányi filmművészeti vagy daramturgiai értéke sincs, még lehet tökéletes reklámanyag. 2020-ban korunk nagy, mindent a feje tetejére állító pandémiája miatt szinte az összes nagy nyári rendezvény, így az idei Eurovíziós Dalfesztivál is elmarad, amelynek pótlására - még ha eredetileg nem is annak készült - a Will Ferrell írói, produceri és főszereplői támogatásával megvalósított Eurovíziós Dalfesztivál: A Fire Saga történetét nézhetjük a legnagyobb streamingszolgáltató felületén. Az alkotás tulajdonképpen egy nagyobb költségvetésű, masszív kétórás keresztpromóció, amellyel a Netflix Európa-szerte jó pontokat szerezhet a nézőknél, miközben leheletfinoman kifigurázza azok kedvenc popzenei eseményét. Nem kell mélyre nyúlni a kritikai gondolkodásban ahhoz, hogy felfedezzük, az évről évre megrendezésre kerülő Eurovíziós Dalfesztivál sokkalta inkább szól a kontinens diverzitásának, valamint kölcsönös elfogadáson és összefogáson alapuló közösségének ünnepléséről, mint a zenei minőségről, amelyet rendszerint maximum átlagos, rádióbarát, feledhető lötyögés jellemez, szökőévente egyszer felpörgetve egy-egy vérbő Lordival vagy AWS-sel. A Fire Saga története is ezt a szellemiséget követi: látványos és költségvetést nem kímélve részletes megvalósítással operál, ugyanakkor túlnyújtott, többnyire unalmas és teljesen súlytalan.
A forgatókönyv egy, a világ zsongásától elzárt izlandi kikötővárosba kalauzol bennünket, ahol a középkorú Lars Erickssong (Ferrell) és gyerekkori jó barátja – aki nagy eséllyel nem a húga, de egy ilyen kis közösségnél nem lehet biztosra tudni, ahogy azt a film féltucatszor elsütött poénja kihangsúlyozza –, Sigrit Ericksdottir (Rachel McAdams) évtizedek óta zenei karrierjük építésén dolgoznak, céljuk pedig az, hogy országuk képviseletében kijussanak az Eurovízióra. Lars marcona édesapja (Pierce Brosnan) nem nézi jól szemmel fia láthatóan újra meg újra vakvágányra futó törekvéseit, ám a Fire Saga nevű formáció végül egy tragikus véletlen folytán megkapja a lehetőséget a rangos eseményen való részvételre. A kérdés az, hogy Lars és Sigrit duója képes-e kezelni a hirtelen jött hírnevet, a szigorú médiaelvárásokhoz kötött fesztivál szabályait és saját kétballábas természetét.
Egy amerikai és egy kanadai színész főszereplésével, a Netflix tolmácsolásában valósul meg az európai zenei mainstream szívéhez talán legközelebb álló rendezvény vígjátékosított újragondolása. Amennyire szürreálisan hangzik, pont annyira valószerűtlen élményt nyújt a produkció, amelynek alapötlete közel zseniális, ám megvalósítása annál inkább felemás. A Fire Saga története vígjátékként nagyon langyos, csak ritkán nevettet meg, zenés tartalomként csak elvétve színvonalas, az Eurovízió promóciós anyagaként viszont nagyon ütős. A kérdés az, hogy akarnak-e a nézők valódi filmélmény helyett egy évtizedekkel ezelőtt lejárt sablonokból építkező, látványos és nagy horderejű reklámot látni, vagy az összképet nézve inkább átverve fogják érezni magukat? Ez a veszély különösen azért leselkedik az alkotókra, mert érezhetően tudják, hogy filmjüket a parodisztikus elemek fokozásával lehetne igazán jól eladni, ugyanakkor - mondhatni a valódi Eurovízió szellemiségéhez híven - annyira rettegve, kínos óvatossággal nyúlnak a Dalfesztivál temérdek kifigurázható eleméhez, hogy végül a potenciálisan ravasz, merész és szellemes paródia helyett egy lózungokkal megtöltött üres lufit kapunk, amelynek saját magából is annyira elege van, hogy minden erejével igyekszik a legközelebbi hegyes felületre rábukni, és véget vetni szenvedéseinek.
Egészen biztos, hogy Will Ferrell befolyásának és kapcsolati hálójának köszönhetően örökre bérelt hellyel rendelkezik Hollywoodban, és biztos vagyok benne, hogy a kétballábas, szerencsétlen alapkarakterre felépített karrierjének filmjeit is sokan szeretik, én azonban a mai napig nehezen tudom hova tenni ezt az imázsa érdekében mindig bal lábbal ébredő fickót. Ahogy karrierje során szinte minden szerepét, úgy Lars figuráját is túljátssza, így a főhős eltúlzott balfékjelleme nem azonosulhatóvá vagy szimpatikussá, hanem egyszerűen csak szánnivalóvá teszi őt. Ferrell így hálás is lehet, amiért megszerezte maga mellé Rachel McAdams-t, az elmúlt évek egyik legkülönlegesebb ugyanakkor legalulértékeltebb színésznőjét, azonban keserű pirula, hogy egy ilyen szerep elvállalása - még ha McAdams ezt is állati jól hozza - azt sugallja, hogy a hölgy talán elkezdte saját magát is alábecsülni. Üdítő adalékot biztosítanak a mellékszereplők, különösen Dan Stevens, aki a fesztivál orosz résztvevőjeként fergeteges és autentikus produktumot nyújt fülbemászó orosz akcentussal, és persze ne feledkezzünk meg Pierce Brosnanről sem, aki bármikor eladhatná magát karótnyelt izlandi halásznak.
A Fire Saga története paródiára vállalkozik, de végül semmiből sincs bátorsága igazán viccet csinálni, így tulajdonképpen ugyanazokat a pro és kontra szempontokat valósítja meg, mint a valódi Eurovíziós Dalfesztivál: szemet gyönyörködtető színpadi technika és csodabogár énekesek az átlagos tömegízléstől egy pillanatra sem eltérő zenei világgal, súlytalan atmoszférával, kiszámítható narratívával. Arra azonban lehetőséget biztosít a produkció, hogy elmélyedjünk a Netflix nagyságában és hatalmában, hiszen napjaink talán legtöbb befogadóhoz eljutó tartalomszolgáltatója még egy ilyen alsó közepes színvonalú, fölösleges vígjátékhoz is képes volt egy szűkmaroknyi világsztárt összeverbuválni (ez bizony anyagi magamutogatás, de annak legalább hatásos). Jobban is tesszük, ha ezzel foglalkozunk a film nézése közben, és nem azzal, hogy az izlandi emberek miért beszélnek egymás között is angolul, és a hetek munkájával megtervezett, grandiózus zenei show animátorai és hang- és fénytechnikusai hogyan képesek tűpontos, tökéletesen felépített színpadképet varázsolni egy egyik pillanatról a másikra improvizált, előre be nem tervezett, háromperces nótához.
Az Eurovíziós Dalfesztivál: a Fire Saga története adatlapja a Mafab (Magyar Fimadatbázis) oldalán.
