Augusztus 29-én mutatja be az Opus Jazz Clubban a nemzetközi hírű cimbalomművész, Lukács Miklós vezette Cimbiózis Trió legújabb, Zene az időtlen percek magányából című albumát.
Nehéz volna bármilyen műfaji jelzővel illetni a lemezt, hiszen Lukács Miklós és a Cimbiózis trió zenei világának varázsa, hogy nem adja meg a hallgatónak a műfaji címkézés bárgyú örömét. A Zene az időtlen percek magányából című albumon megtalálható a jazz, ott van benne a népzene úgy autentikus, mint bartóki formájában, a díszítésekben fellelhető a városi cigányzene, s a rockzene vulkanikus energiái is felbukkannak itt-ott.
A kompozíciók logikájában, az összetett harmóniákban pedig megbújik a teljes klasszikus hagyomány Bachtól Debussyn át Kurtágig. A két részre tagolható album első felében a metronómmal mérhető, objektív idő és az ismerős zenei formák dominálnak, a másodikban azonban Lukács megfoszt minket a fogódzóktól. Az utolsó négy kompozícióban ugyanis a szubjektív idő diktál, ami úgy folyik szét a darabokat intellektussal megragadni igyekvő hallgató előtt, mint Dalí órái. Kosztolányi Dezső szavaival: „az illanó idő szívdobbanása”.
A 2014-ben alapított Cimbiózis trió a névadással a tagok közötti zenei szimbiózisra utal, ami esetükben maradéktalanul teljesül. Magyarország egyik legtöbbet foglalkoztatott és legjobb dinamikával játszó bőgőse, Orbán György nemcsak nyitott a váratlan zenei helyzetekre, hanem generálja is azokat, míg a szabadzenei iskolából indult, elképesztő szenvedéllyel játszó Baló István olyan biztos és mégis változékony alapot biztosít a trió számára, ami lehetővé teszi számukra a legszélsőségesebb zenei formák megvalósítását. A Cimbiózis eddig három lemezt jelentetett meg a Fonó Records kiadónál, a legutóbbi, Lux et Umbra címűn két fúvószenésszel kiegészülve már a kortárs kamarazene felé mozdultak. Ezt az utat folytatja a BMC Records gondozásában most megjelenő, Zene az időtlen percek magányából című album, ahol a kotta öt vonalának szerepét még inkább átveszi a hármójuk közti tekintetváltások hálója.