A Szputnyik ha nem is kifejezetten emlékezetes, de kellően érdekes Alien-továbbgondolás.
Napjaink orosz filmgyártását markáns kettősség jellemzi: egyrészről képviseltetik magukat benne a szovjet filmművészet legszebb hagyományait továbbörökítő szerzői darabok, viszont másrészről egyre inkább a hollywoodi blockbustereket megszégyenítően megalomán látványfilmek dominálják. Az elmúlt évtized termése között akad medveembert felvonultató Bosszúállók-koppintás (Guardians / Zascsitnyiki), brutális történelmi hatásvadászat (Sztálingrád) és katasztrófafilm (Metro) is, és mi sem lehetne tipikusabban orosz, hogy míg színvonalukban ezek a művek kétségkívül hagynak kívánnivalót maguk után, például effektek terén olyan szintet ütnek meg a hazai szakemberek, hogy attól még amerikai kollégáik is eldobják az agyukat.
Első látásra a Szputnyik is ezen popcorn-scifik táborát gyarapítja, már csak azért is, mert rendezőként az ország első számú blockbuster-gyárosának számító Fedor Bondarcsuk játssza a főszerepét, a forgatókönyvet régi munkatársai jegyzik, a rendezői széket pedig a mellette pallérozódó Jegor Abramenko foglalhatta el. A film ugyanakkor Abramenko egy rövidfilmes ötletének egész estés változata, alapvetően tehát mégsem az orosz Hollywood-futószalagjáról gördült le.
És ez némileg már alapötletében is látszik: történetünk hőse az asztronauta Konstantin Vesnyakov (Pjotr Fjodorov), akinek egy küldetése során egy idegen szimbióta költözik a testébe. A szovjet hatóságoknak fogalmuk sincs, mihez kezdjenek a helyzettel, és az állapotáról látszólag mit sem tudó Vesnyakovval, ezért felkérik Tatjana Klimovát (Okszána Akinsina), hogy próbáljon meg az űrhajós agyába férkőzni, és rájönni, hogy hogyan lehet elválasztani benne lakó lénytől.
A Szputnyik tehát kapásból át is lépi a klasszikus testrablós alapvetést - amiben végül is igaza van: A nyolcadik utas a Halál után 40 évvel már aligha lehet a nézők idegeit csigázni azzal, hogy mi költözött aktuális áldozatunkba és milyen meglepetésekkel szolgál ez az idegen entitás. Abramenko inkább arra kíváncsi, hogy a szituáció teljes tudatában mit reagálnak a szereplők, az emberélettel nem sokat törődő szovjet rendszer, így a hangulatos-ismerkedős bevezető után a film második felvonása az elmék és elvek csatájának színterévé válik. A Szputnyik persze nem hagyja cserben azokat sem, akik véres-rémisztő zsánerelemekre vágynak, de alapvetően lassú folyású, az atmoszférateremtésre támaszkodó alkotással van dolgunk, amely a maga sokkjaiban is karakterei reakcióit figyeli.
Talán ezért is tűnik úgy, mintha néha maga a Szputnyik is utólag jönne rá, hogy mit miért tesznek figurái - számos jelenet lényegesen hatásosabb volna, ha a néző felé már korábban tisztázódtak volna a szereplők szándékai, mozgatórugói. Így hiába nem diktál nyaktörő tempót a mű, időnként mégis kapkodnunk kell a fejünket, ha követni akarjuk az események logikáját. Emiatt egy következetes motívumrendszert, gondolatiságot is nehéz utolérni a látottakban, sokszor tűnik úgy, mintha a Szputnyik témát váltana, vagy legalábbis sorra több oldalról futna neki ugyanannak a témának. (Amit persze lehet arra fogni, hogy egy rövidfilm-ötletet duzzasztottak egész estésre.)
Azonban a végeredmény mégis kifejezetten pozitív benyomást kelt, ugyanis a tematikai szétszórtsággal szemben a látvány-, valamint hangulatvilág felettébb magabiztos és következetes, és emiatt nem tűnik úgy, mintha különböző filmeket látnánk. Ritmusa nem bicsaklik meg, az eseményeknek otthont adó katonai bázis pedig bár kellően sivár, minden egyes terme egyformán jellegzetes, a díszletek ráadásul némi retrofuturista érzetet is sugároznak magukból. A Szputnyik minden egyes mozzanatán, képkockáján látszik, hogy ki van munkálva, ez a fajta szakmai felkészültség pedig ritka egy elsőfilmes rendezőnél. A jelenetek tehát ha ki is adhatnának egy koherensebb, céltudatosabb egészet, önmagukban nézve kivétel nélkül hatásosak.
Új sci-fi klasszikust nincs okunk ünnepelni, de ezekben a filmínséges időkben még az ilyen kissé bicegő gyöngyszemeket is érdemes megbecsülni. A Szputnyik pedig kicsit mindenki filmje (aztán persze lehet, hogy pont ezért nem lesz senki filmje sem): a vérengzős sci-fi horrorok rajongói mellett azok is megtalálják benne a számításukat, akik ezeket az ötleteket kissé visszafogottabb, befelé figyelő tálalásban szeretik fogyasztani.
A Szputnyik adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.
