Hollywoodi nagyágyúk a gigaköltségvetés hátán igyekeznek legyalulni a legújabb szuperdrog elosztóhálózatát. Ez a Project Power.
Ha megkérdezném, hogy kipróbálnál-e egy új illegális kapszulát, amelytől 5 percre előre nem tudható típusú szuperképességed keletkezik, vagy szerencsétlen esetben egyszerűen csak felrobbansz, valószínűleg csuklóból rávágnád, hogy te aztán tuti nem. Utána azért sokatmondóan rád kacsintanék, mert valójában mindketten tudnánk, hogy nehezen bírnál ellenállni egy ilyen kísértésnek. A pénznél és a szexnél jobban ugyanis csak a hatalom motiválja és pörgeti jobban az embert, nem is csoda, hogy a Netflix új sci-fi akciófilmjében egy csapásra keresett anyaggá válik a sárgán világító kis pirula, amely mindenkiből előhozza a benne rejlő X-man sötétebb oldalát. Frank (Joseph Gordon-Levitt) azon kevés New Orleans-i zsaru közé tartozik, akiket még nem vett meg a drogot elosztó maffia, így nagy erővel, és a fiatal, rapperkarrierről álmodó Robin (Dominique Fishback - és nem röhög azon, hogy A sötét lovag-trilógia végén Gordon-Levitt-et tálalták Batman Robinjaként) segítségével igyekszik megtalálni, és levágni a kígyó fejét – apró bökkenő az, hogy a cél érdekében ő maga is a szer állandó használójává válik. Az igazságszolgáltatás hadjáratát a rosszfiúk nyomába személyes okokból eredő veterán, a kőkemény Art (Jamie Foxx) kavarja fel jó alaposan.
A produkció első perceiben eszembe ötlött, hogy az ezredforduló tájékán a Marvel képregénykiadó modern éveinek egyik legnagyobb koponyája, Brian Michael Bendis dolgozott egy eléggé összetett történetcikluson, amelynek lényege egy használójának rövid időre szuperképességeket kölcsönző kábítószer volt, és nem kevés melót adott olyan hősöknek, mint Daredevil vagy Jessica Jones. Ezt a gondolatot egyből az követte, hogy mennyire kínos, hogy Project Powernek egy húsz évvel ezelőtti mintázatot sikerült baromira átlátszóan lekoppintania, miközben azért a 2011-es, Bradley Cooper nevével fémjelzett Csúcshatás című film is ott motoszkált a fejemben. Ha valami tehát tény, az nem más, mint hogy a Project Power nem használ eredeti ötleteket, nem gondolja túl történetét és nem az igazán szofisztikált közönséghez akar beszélni.
Pedig megtehetné, jó eséllyel képes is lenne rá, ha történetmesélésben újat nem is, mondanivalóban mélyebbet bőven tudna mutatni. Mögöttes tartalom szempontjából ugyanis aranybánya ez a sztori, hiszen nem csak az évtizedek alatt agyontárgyalt rendőri korrupció vagy a felhúzott férfi bosszúvágya jelenik meg benne. Ott csírázik a forgatókönyv oldalain a hazaszeretettől fűtött katonák kihasználása, a veteránok semmibe vétele, az emberkísérletek kegyetlensége, a statisztika alapú, érzelemmentes kormányzati projektek számtalan morális dilemmája. Csíránál azonban egyik sem nő nagyobbra, csupán Robin képtelenül nevetséges freestyle rapjei között tűnnek fel néhány percekre, hogy aztán méltó öntözés nélkül ki is rohadjanak a tartalmi termőföld helyett puskaporral beszórt talajból.
Ötlettelen, felületes és néhol még kínos is. Mi menti meg akkor mégis a Project Powert, és miért mondom azt, hogy egyszeri kikapcsolódásnak még tudom is ajánlani? Egyszerű a magyarázat. Minden bugyutasága és dramaturgiai lustasága ellenére ez az alkotás nagyon szórakoztató. Pörgős, erőteljes akciójelenetek váltják egymást és - hál’Istennek - Robin szájmenéseit, nemegyszer kiváló rendezésben és első osztályú operatőri munkával, technikai oldalról masszívan kihasználva a Netflix-kötlségvetést. Mindezt sikerül megspékelni egy-egy jó kis B-filmes zsarudumával és azzal a Jamie Foxx-szal, aki nagyon nehezen tudna nem rohadtul menő lenni shotgunnal a kezében. Joseph Gordon-Levitt a kötelezőt hozza, mint mindig, a Don Jon idejében nagy divat volt őt az egekig magasztalni, manapság azonban megmarad korrekt színésziparosnak, ebben a skatulyában pedig nekünk sem okoz csalódást, és még a számláit is be tudja szépen fizetni.
A Project Power tudománya itt meg is áll, de valójában nem is vállal többet a tökös akcióknál és a jópofa főszereplőknél. Lehet jobban is teszi, mert a játékidő majd két órája alapján drogos filmként közel sem eléggé kreatív, zsarudrámaként pedig nincs elég vér a pucájában. De azért üt, amikor ütnie kell, a szuperdroggal ellentétben pedig másnapra valószínűleg még az emlékét is kialszod.