Október 24-én mutatja be a Duna Művészegyüttes Gyertyaláng című darabját a Nemzeti Táncszínház.

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
Juhász Gyula: Trianon

Ha valamiről nem vagyunk képesek beszélni – mert a benne átélt öröm, vagy fájdalom az egekig ér, nincsenek hozzá szavaink, szegényes a nyelvünk, hiányzik a bátorságunk – akkor a csend, a zene, vagy akár egy gesztusértékű mozdulat „szólhat” helyettünk. Kontextust, jelentést kaphat, nyilvánosságot, közérthetőséget a gondolat. Úgy tűnhet bár, hogy az artikulált beszéd uralja mindennapjainkat, benne és általa leszünk azok, akik, pedig nincs így: a csend eredendőbb, tágabb otthonunk, mint a nyelvben lakozás.

Éppen ezért képes egy táncszínházi előadás a maga adottságaival, eszközkészletével méltóképp emlékezni egy olyan történelmi traumára, amit Trianon jelent a magyarság számára. Azt tudja megjeleníteni, amire a történelmi értekezések, szónoklatok nem képesek; zsigerekig ható élményt adhat hazaszeretetből, nekünk rendelt identitásból!

A Néptánc-színházi előadás címe nem kegyeleti gyertyára utal, nem a nemzethalál valamiféle víziójára, hanem a remény elevenségére. A pislákoló gyertyafény inkább annak lesz a szimbóluma, hogy van jövő, van kivezető út az önsajnálatból, a bénultságból, túl lehet élni a fájdalmat egy percre sem feledve. Ahhoz, hogy a sebek begyógyulhassanak tennünk kell még sokat, méltóságot sugározni, bölcsességgel létezni. És kell, hogy napjainkat átitassa összetartozásunk tiszta élménye, eleven tapasztalata.