A Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre ennél találóbb címet nem is kaphatott volna.
Vizy Márta (Stork Natasa) egy amerikai konferencián ismerkedik meg Drexler Jánossal (Bodó Viktor), egyetlen együtt töltött éjszaka után pedig találkozót beszélnek meg egy hónap múlva, Budapesten. János azonban nincs ott a megbeszélt helyen és időpontban, és amikor később összefutnak, meg sem ismeri Mártát. Aki erre gyanakodni kezd: lehet, hogy csak képzelte első találkozásukat? De minden kételye ellenére a nő eltökélten igyekszik egyre közelebb kerülni szíve választottjához, és újra meghódítani őt.
A Felkészülés... lefojtott, csalódásokkal és kielégületlenséggel tömött szerelmesfilm, és ezzel akkor is jól illeszkedne a magyar (európai) mozgóképes hagyományba, ha történetesen nem lenne tökéletes előképe a 3 éve nagy karriert befutó Testről és lélekről. De míg Enyedi Ildikó elsősorban a műfaj esztétikai hozzávalóit tagadta mentálisan/fizikálisan megnyomorított szereplőivel, a vágóhíd atmoszférájával, Horvát Lili mintha konkrétan anti-romantikusfilmet alkotna. A szereplői által érzelemmentesen recitált szövegek, az egymástól inkább menekülő, mint egymáshoz vonzódó karakterek, a kötelék valódiságának folyamatos lebegtetése egyaránt egy iszonyú kellemetlen és drámaiatlan élménnyé erősítik egymást - időnként már csak azért felüdülés Vilmányi Bennett karakterének felbukkanása, mert övé az egyetlen figura, aki nem fél megélni az érzéseit.
De legyen a stílusa akármennyire is szokatlan és nehezen emészthető, a Felkészülés...-nek mégiscsak ebben a megközelítésben rejlik az igazsága, hiszen azokról a helyzetekről szól, amikor attól rettegünk, hogy a másik nem fogja viszonozni az érzéseinket, vagy csak egyszerűen nem ég ugyanazon a hőfokon, és észre sem vesszük, hogy éppen ezek a visszarettenéseink akadályozzák meg a beteljesülést. Ezért nem ellentmondásos, hogy az egyik percben Márta hollywoodi hősnőket megszégyenítően teper a legkisebb romantikus gesztusért is, a következőben pedig a konferencia képeit lapozgatva latolgatja, hogy egyáltalán valóban egy légtérben voltak-e Jánossal - hiszen ha maguk a reakciók némiképp szélsőségesek is, a bennük rejlő érzelmek mindenki számára ismerősek lehetnek. És részben éppen azért vannak ránk hatással a látottak, mert Horvát Lili tényleg a falig elmegy ábrázolásmódjában: amikor már elhinnénk, hogy végre sínen vannak hőseink, ők éppen akkor húzzák be a kéziféket, és néhány percen belül már mi is azon agyalunk, hogy valójában az egész történet nem csupán Márta képzeletének szüleménye-e.
Azaz a Felkészülés... nemcsak a műfaji alapvetéseket tagadja, hanem nézőjét sem fél menetrendszerűen kizökkenteni, pedig ez a fajta elvárásmenedzsment könnyedén visszaüthet és csapódhat le tanácstalanságként, ha nem sikerül megfelelően megvalósítani (mint például Horvát debütáló rendezésében, a Szerdai gyerekben). A film bravúrossága tehát vitathatlan, az egyedüli kérdés csak az, hogy rá tudunk-e hangolódni erre az alkotó és néző között is folyó "húzd meg - ereszd meg"-játékra.
Ugyanakkor a Felkészülés... egyedüli furcsasága is, hogy ezt az állapotot annyira jól tartja fenn, hogy a cselekmény előrehaladtával sem lép ki belőle, az utolsó pillanatokba beleszuszakolt katarzisa is pont olyan félszeg és kétértelmű, mint az addig látottak. Igen találó a cím, hiszen 95 percen készülünk valamire, ami aztán igazán sosem materializálódik, hanem helyette a stáblistával szembesülünk.
Nehéz tehát egyértelmű verdiktet mondani: több szinten is egyedülálló és bátor, amit a Felkészülés... végigvisz, és kétségkívül végig is viszi, amit akar, azonban egy ilyen érzelmi hullámvasút megkövetelt volna egy markánsabb csattanót, azt, hogy megérkezzen valahová. Még akkor is, ha arra már nem annyira lettek volna igazak a "felkészülés" és a "meghatározatlan" kifejezések.
