Korunk nagy szuperhőseinek szőnyeg alá söpört küldetéseit ismerhetjük meg a Titkos Bosszúállókban.
Senkinek nem kerülik el a figyelmét a kolosszális városi csaták, az összeomló házak, a földönkívüli inváziók és a köztereken összecsapó, monumentális szörnyek. A Marvel világában élő átlagemberek megbarátkoztak a gondolattal, hogy Thanos bármelyik pillanatban kitörölheti őket a létezésből vagy a Hulk akár a következő sarkon is a fejükre ejthet egy házat. Viszont összességében mégsem aggódnak, mert tudják, hogy Amerika Kapitány, Pókember, Vasember és a számos más álarcos igazságosztó meg fogja óvni őket, ha életük veszélybe kerülne. Arra azonban álmukban sem gondolnának, hogy mindeközben föld alatti városokban, titkos épületekben és sötétbe burkolózó kelet-európai országokban, fedett akciók során is harcolnak hőseik, a reflektorfényen kívül maguknak is több mindent megengedve azért, hogy a nagyvárosi ütközeteknél talán még nagyobb veszélyt rejtő biológiai fegyverek, gonosz misztikumok és árnyékszervezetek ne vethessenek véget az általuk ismert világnak. A Titkos Bosszúállók lapjain ezeket a kalandokat ismerhetjük meg.
A Fumax Kiadó egy kötetben hozta el a magyar olvasók számára a Secret Avengers képregénysorozat azon számait, amelyek történeteit a méltán híres Warren Ellis írta. A kiadótól megszokott nagyalakú, keménytáblás díszkiadás tulajdonképpen egy novellás kötet, amelyben Ellis a Marvel-univerzum néhány jól ismert és egy-két titokzatosabb jelmezes jótevőjét igyekszik új oldalról bemutatni. A csapat vezetője minden esetben a megszokottnál komorabb és cinikusabb Steve Rogers, vagyis Amerika Kapitány, aki olyan társakkal lép szövetségre, mint az X-Menből ismert szőrmók tudós, Bestia, a Fekete Özvegy, a kung-fu elveit valló Shang-Chi, vagy például a meghasadt elméjű Holdlovag. A kötet egyben találó bevezető is lehet a különböző, közelgő Marvel-mozgóképek előtt is, hiszen az elnapolt, de már nagyon küszöbön álló Fekete Özvegy-film mellett a következő években Shang-Chi karakterét mozifilmben, Holdlovagot pedig streamingsorozatban, a pletykák szerint jó eséllyel Oscar Isaac megformálásában láthatjuk.
Miben jó a Titkos Bosszúállók? Egyértelműen abban, hogy a nagy tűzijátékokban kiteljesedő, színkavalkádos és idealizált szuperhős-sztorikat maga mögött hagyva karaktereire elsősorban nem jelmezes igazságosztókként, hanem titkosügynökökként tekint. Fedőnevek, álcák, kemény gengszterek és világvége-hangulat szegélyezi Rogers kapitány és csapata útját, akik Ethan Hunt nyomdokain járva, mintha a Mission:Impossible egy-egy epizódjába csöppennének. Warren Ellis stílusosan és akciódúsan tölti meg a rövid kalandok oldalait, az általános kématmoszféra mellett helyenként egy-egy igazán kreatív ötletet is bemutatva. Ezek közül a legizgalmasabb az Aniana című történetben jelenik meg, amikor is hőseink az ősi múltban gyökerező, rémisztő misztériumokra bukkannak egy fiktív, hanyatló kelet-európai kis országban.
Ám például ez utóbbiból - de a más fejezetekben megjelenő párhuzamos dimenziókból vagy időutazós ötletekből is - látnánk jóval többet. És itt érkezünk el a kellemetlenebb kérdéshez: miben nem jó a Titkos Bosszúállók? Ezen a fronton nincs nagy titok, pontosan az a kötet problémája, ami majdnem minden rövidtörténet-gyűjtemény - fusson filmen, regényben, képregényben vagy akármilyen más médiumon - esetében zavaró: a felületesség. Warren Ellis kiváló író, de 20-25 oldalas szegmensekben egyik cselekményét és ötletét sem tudja kellően kidolgozni, így sok olyan téma felmerül, amelyről még több információt megismernénk, ám jellemzően ekkor vagy egy-két oldallal később véget is ér az adott fejezet. Ellis azért érezhetően tisztában van a formátummal, vagy legalábbis úgy érződik, hogy szándékosan fókuszál a kémregényes akciókra, míg a kötetben megbúvó, magasabb szintű science fictionnek csak a külső rétegét kapirgálja. A legtöbb karakter azonban egynél több történetben tűnik fel, így némelyikük esetében lehetőség nyílik a részletesebb kibontakozásra. Bestia tudományos szófosásait szórakoztató olvasni, Steve Rogers szokatlan cinizmusával John le Carréhoz is felvételizhetne, Holdlovag pedig úgy őrzi meg titokzatosságát, hogy közben néha még viccelődik is. Ugyanakkor a karakterek frontján sem hibátlan a recept, ugyanis például Valkűrnek csak egy-két látványos akció jut, a Hadigép teljesen fölöslegesen szerepel, a Fekete Özvegy pedig még úgy is fárasztóan egydimenziós, hogy az utolsó fejezetnek konkrétan ő a főszereplője.
Felemás képregényről van szó, ez tény. De mi az, amiért a fenti pozitívumokon és negatívumokon túl leginkább érdemes adni egy esélyt Amerika Kapitányék nem kanonizált küldetéseinek? Egyszerűen azért, mert jó ránézni a kötet oldalaira, jól esik lapozni és tanulmányozni a képeket. Ugyanis habár a cselekmények megsínylik a novellaformátumot, az illusztrációk pont ettől válnak sokszínűvé. Történetenként cserélődnek a művészek, így minden egyes fejezetben új rajzolót köszönthetünk Ellis jobbján. Jamie McKelvie bikázza be a kiadványt robosztus harcjeleneteivel, majd Kev Walker nyújt betekintés egy korhatáros animációs filmekre emlékeztető világba. David Aja és Raul Allen a Nem-zóna című történetben old school videojátékokra hajaznak, majd a kötet csúcspontját jelentő Anianaban Michael Lark, Stefano Gaudiano, Brian Thies és Jose Villarrubia álomcsapata alkotnak olyan gyönyörű noirképeket, amilyenekhez hasonlót a Bendis-éra Daredevil-képregényeiben láthattunk.
A Titkos Bosszúállók ötletes betekintés a Marvel-hősök komorabb napjaiba, de kidolgozatlansága okán nem válik igazán emlékezetessé. A változatos képi világ magabiztosan megmenti az összképet, ugyanakkor azok, akik a magyarul szintén nemrég kiadott Transmetropolitant is elolvasták, tudják jól, hogy Warren Ellis mire is képes, ha valójában ereje teljében van. És az nem a Titkos Bosszúállók.
