Friss, az elmúlt másfél évben megjelent köteteket válogattunk karácsonyra. Először Pátkai Marcellt kérdeztük az Aki megette a Mona Lisát című művészeti fikciójáról.

Akinek bejött az A négyzet című, kifinomult, ironikus skandináv humorral átitatott film, és a Rejtő Jenő sztorikat is szereti, nem fog csalódni Pátkai Marcell Aki megette a Mona Lisát című regényében. A szerző, amellett, hogy maga is képzőművészeti magazint és galériát vezet, kreatív szövegírással és forgatókönyv fejlesztéssel is foglalkozik, így adott volt, hogy első szépirodalmi művében ezeket a tapasztalatokat egyesíti.

A filmszerű, szatirikus sztori a művészek és galériások világába kalauzol minket. Főhőse, Gúla, egy festőművész felkarol egy csavargót, Albertet, és Ali néven világhírű jordán performanszművészként vezeti elő a galériás társaságban. Csúnya szóval élve „művészt csinál” a hajléktalanból, hiszen Albert egyetlen percig sem gondolt korábban művészetre, leginkább csővezeték szerelő szeretne lenni. Albert magatartása annyira nem illik ebbe a miliőbe, hogy botrányos, fura cselekedeteiről az emberek azt hiszik, hogy mind performansz, és mindenki tapsol. A történetben a társadalom perifériájára szorult alakok és a művészeti élet elitista krémje vonul fel, és persze a társadalmi különbségek, no és szerelmi szálak kuszálják tovább a művészet világának extrémitását bemutató, abszurd és szatirikus komédiát.

A kötet is gyorsan, frappánsan készült, akár egy jó reklámszlogen?

Eleinte azt hittem, hogy könnyű lesz megírni, de nem volt az. Többször is átírtam a történetet, ahogy egyre több időt töltöttem a művészeti életben, egyre többet kutattam, tanultam, elmélyedtem a témában. Az art-fiction regény azok számára is szórakoztató és érdekes lehet, akik kevésbé jártasak a kortárs képzőművészetben, de van egy mélyebb rétege is, ami plusz élvezetet okoz a hozzáértőknek. Ez szándékos, mert így egy kicsit hasonlít egy kortárs műtárgyra.

A művészet, képzőművészet rengeteg területet lefed. Mi foglalkoztatott téged?

Eljátszottam azzal a gondolattal, hogy tudtán kívül, kvázi véletlenül lehet-e valakiből művész. Egy performanszművész saját magát használja médiumként. A történetemben az a „művészetelméleti” csavar, hogy a főszereplő festőművész srác egy csavargót ál-performerként médiumnak használ a művészi üzenet kifejezésére. Becsapja a közönséget, akik a csavargót valódi performanszművésznek tartják, míg valójában ő csak a művészi üzenet hordozója. Ki itt a művész? A csavargó, aki sodródik az árral, vagy az, aki tudatosan belökte őt a művészeti színtér folyamába? Közben a regényben felsorakoznak a társadalmi csoportok végletei. A felső rétegek, a művészet köré kiépült üzletág mozgatói: a különböző galériatulajdonos típusok: a pénzéhes és a lelkes-támogató, illetve a művészetpártolók, gyűjtők, befektetők, vagy tanácsadók, mint az orosz, milliárdos műgyűjtő nő, és persze a mindenféle művész archetípusok: az őrült, az elmélyült, a megfelelés-kényszeres, trendi művész arcok, és a hajléktalan bagázs mind a pörgős, filmszerű történet alakítói. Pont ezek a színes karakterek, és a képszerűség hívta életre az illusztrációkat, amelyeket Gauder Áron, a Nyócker! rendezője készített.

Mennyire fikciós, hiszen abszurd, és mennyire reális, hiszen saját tapasztalataid alapján írtad?

Nagyon szeretek fejest ugrani a fikció világába, mégis, Gúlát, a főszereplőmet például egy jó barátom, a festőművész Gubacsi Gábor, Guba ihlette. A könyv megjelenése után nem sokkal történt az ominózus eset az Art Basel Miami művészeti vásáron Cattelan falra ragasztott banánjával, amit 36 millió forintnak megfelelő összegért megvásároltak, majd jött a performanszművész, Datuna, aki levette a banánt a falról és elfogyasztotta. Mint utólag kiderült, nem is annyira abszurd a történetem. Az volt a célom, hogy a kortárs képzőművészeti dialógusra reagáljak a regényben, de álmomban sem gondoltam volna, hogy a szatíra valósággá válik.

Részlet a könyvből

"A véget nem érő körmondatok hatására a közönség önvédelmi mechanizmusa működésbe lép. Először a látás homályosul el, a pislantások száma csökken, az üveges bamba szem lassan le akar csukódni, hogy védje magát a kiszáradástól, az értelem eltompul, és egyre halkabbnak tűnik a megnyitóbeszéd. Sokan persze figyelnek, nem alszanak, mint ahogyan az Albert körül álló közönség sem. Itt ugyanis valami különleges és érdekes dolog történik.

Előbb csak sugdolóznak róla, majd nevetgélnek és ujjal mutogatnak rá: Ott az a csávó, tényleg a Mona Lisát eszi? Albert későn vette észre, hogy nem kéne, már mindenki őt bámulja. Távolabb lép, de hiába.

Christian kisiklott mozdonyként tör utat. A tömeg kört alkot körülöttük. Ezt már nem lehet diszkréten intézni.

– Ne sunnyogjon!

– Mi van? Én nem csináltam semmit – Albert Christianra néz.

– A biztonsági kamera mindent rögzített.

– Na és?

– Ki fogja fizetni.

– A szendvics is ingyen volt.

– Miről beszél ember?

Jobb lesz nem firtatni a szendvicseket, mert még azt is kifizettetik, okoskodik Albert, és pénzt keresve a zsebében matat.

– Akkor kifizetem.

Mintha nem értené jól a sütemény árát. – Nyolcszázötvenezer egy szelet tortáért?! – Izzadni kezd."

 

(L’Harmattan Könyvkiadó, Budapest, 2019, 210 oldal, 3490 Ft)