Friss, az elmúlt másfél évben megjelent könyveket válogattunk karácsonyra. Ezúttal Szöllősi Mátyást kérdeztük az ősszel megjelent Illegál című kötetéről.
Szöllősi Mátyás nagyon sokoldalú, szinte minden műfajban alkot: versei, drámái és prózai művei egyaránt tűpontosak, elmélyültek és katartikusak és nem mellesleg kiváló fotóriporter is. Az izgalmas történetvezetés mellett Szöllősi nagy szakértője a finom lélektani ábrázolásnak, karakterei ezáltal reálisak, az olvasót mágnesként húzzák magukkal a sztorikba. Lassan, visszatartva című versdrámája, majd Váltóáram című novelláskötete az elmúlt években előre jelezte, hogy Szöllősi készen áll a nagyobb lélegzetű történetmesélésre. Tavalyelőtt megjelent Simon Péter című regénye után idén a Helikon adta ki Illegál című, két kisregényből álló kötetét.
Az első történet, a Vendégjáték krimibe ágyazott precíz kórkép korunk morális devalvációjáról. Pontos képet fest az elmúlt években bekövetkezett általános erkölcsi hanyatlásról. Főhősének csak a vezetéknevét ismerjük meg: Illés, egy harmincas ügyvéd, akinek egy cigány zongoristát kellene védenie, aki egy luxus magánbuliban megölte a házigazda fiát. A zongorista-ügyvéd párbeszéd során megelevenedik előttünk az új korrupt, pofátlan, felszínes, cinikus, kultúráról még hírből sem halló elit tablóképe, akik mára a társadalmi hierarchia csúcsán feszítenek.
A második, a kötet címét is adó történet jóval rövidebb, ám szintén nagyon mai, nagyon aktuális. Egy, az átlagember számára rejtélyes és láthatatlan szubkultúra világába kalauzolja az olvasót, közben szemtanúi lehetünk a főhős felnőtté válásának. A főszereplő ezúttal is egy harmincas éveibe lépő srác: az egykori graffitis a felnőttség – fel nem nőttség ellentétében, problémái kereszttüzében feszül, mikor véletlenül összefut egy régi graffitis barátjával. A találkozás megeleveníti a rebellis múlt emlékeit, amik egyszer s mind teret is adnak a jelennel való megbékülésnek.
A Simon Péter főszereplője 33 éves. Mostani két kisregényed főszereplői is a harmincas éveikbe fordultak, te is alig vagy ennél idősebb. Ezek a karakterek Szöllősi Mátyás alteregók? És ha nem, miért ők, mit testesítenek meg, kik is ők?
Bizonyára van közöm hozzájuk, én alkottam őket, és a két történet rólam is szólhatna akár, de azért ez nem egészen így van, sőt. Mindkét szereplő határhelyzetben van, ez hamar kiderül, az első kisregény főhőse több szempontból is, és egy-egy olyan ponthoz érkeznek el, amikor már egyértelműen dönteni kell, nincs kibúvó bizonyos dolgok alól. Szerintem sok olyan problémával szembesülhet az, aki olvassa ezeket a szövegeket, ami az ő életében is jelen van, halogatás, eltolás, szorongás, párkapcsolati krízis, hazugság, önbecsapás, vagy épp önmegtalálás, zenei élmények stb., ezek tényleg mai történetek, itt játszódnak Budapesten, ismerős helyszíneken akár, ismerős – vagy ismerősnek tűnő – karakterekkel, szituációkkal.
A második elbeszélésben a graffitis világ nagyon élethűen jelenik meg. Ez egy rejtőzködő műfaj. Hogyan tudtad ilyen behatóan tanulmányozni?
A kilencvenes-kétezres években a magyar graffiti szcéna erős volt, jó páran világszínvonalon alkottak. Úgy 1997 és 2002 között én is graffitiztem. Ez nem egy biztonságos műfaj, vonatra, metró alagútba, magas helyekre fújni életveszélyes is lehet. Sok akcióban benne voltam, kerültem én is veszélybe, aztán egy ponton éreztem, hogy az önkifejezés egy más formája vonz, és hogy bizonyos dolgokat már ezen belül nem szeretnék csinálni. Ezeknek az embereknek a nagy része egyébként nem vandál, sokuk egészen finom lélek. Persze ma már a legtöbben grafikusművészek, a kreatív iparban tevékenykednek, de a mai napig megismerjük egymást a városban, van a múltunkban egy-egy közös pont, a megélt élmények összekötnek minket, és ez biztos, hogy jó.
Azok a régi, digitális korszak előtti idők, amikor még nyakunkban a lakáskulccsal engedtek le a térre?
Valami olyasmi. Manapság mindenkivel össze vagyunk kötve a világhálón, mégis majdnem mindenki magányos, a közösségi élményeink nem valóságosak. A megélt, közösen átélt események egyre kevésbé határozzák meg az életünket, és erre csak rápakol a mostani járványhelyzet. Szerencsésnek érzem magam, hogy valódi és meghatározó közösségi, társas élményeim voltak gyerek- és fiatalkoromban. Ezek építettek valódi kapcsolatokat, bizalmat egymás iránt, azt hiszem, ennek fontossága is visszaköszön az Illegál című elbeszélésemben.
Részlet a könyvből:
„Napról napra előfordul velem, hogy ebben a zárt térben eszembe jut, vajon mit is keresek ennél a cégnél. Hogy a szakmai elhivatottság miatt maradok-e, mert szeretek befejezni egy projektet, amiért felelek, amiben fontos részem van, vagy azért, mert egyszerűen csak félek. Félek váltani, önállósodni. Nem egy zárt, biztonságosnak tűnő, kiszámítható, ám nagyon is felőrlő rendszerben működni. Úgy látszik, ilyen értelemben is rettegek magamra maradni.”
(Helikon Kiadó, Budapest, 2020, 224 oldal, 2639 Ft)
Szöllősi Mátyás baskíriai kalandozásairól Kincskereső c. műsorunkban számoltunk be:
