Horváth Balázs nyerte a BMC és a Müpa által szervezett idei, Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőverseny kamarazenei kategóriáját, a nagyzenekari kategóriában pedig második helyen végzett. Interjú.
Mi a zeneszerzés: teremtés vagy közvetítés, önkifejezés vagy önátadás?
Amikor a Zeneakadémián első éves hallgató voltam, Sári József tanár úr az egyik első kurzuson elmondta, hogy mit is jelent az a szó, hogy componere, azaz komponálni. Annyit tesz: ’összeállítani’. Vagyis a zeneszerzés – kis túlzással – nem szól másról, mint hogy összerakunk dolgokat a körülöttünk lévő jelenségekből. Ezzel rögtön lelombozta azt a bennünk élő fiatalos elképzelést, hogy mi, zeneszerzők teremtünk és alkotunk. Magam is rájöttem az évek során, hogy a zeneszerzés lényege, hogy megfigyeljük azokat a jelenségeket, amik érdekelnek, majd ezeket megpróbáljuk új kombinációban összerakni. Mert a semmiből alkotni, létrehozni úgysem tud az ember, mindig van a gondolataink között valamilyen inspiráció, hatás. A mi feladatunk az, hogy ezeket a jelenségeket új kombinációkban mutassuk meg – lehetőleg úgy, hogy a legvégén mégiscsak teljesen új jelenségként hasson. Ez számomra a komponálás.
Az alkotói folyamatban mi az előrébb való, a hangzás vagy a zenei dramaturgia?
Ezzel a kérdéssel akkor kezdtem tudatosan foglalkozni, amikor Jeney Zoltánnal találkoztam a Zeneakadémián. Az ő hatása egyértelműen abba az irányba terelt, hogy struktúrákban és frazeálásban gondolkozzam. Emlékszem, húsz éves koromban, amikor a kollégákkal vitáztam erről, az volt az álláspontom, hogy a hangzás és a darab hatása abszolút másodlagos, mert a legfontosabb a struktúra. Ez aztán szép lassan megfordult bennem, és ma már – ha zenét hallgatok, vagy ha van egy alapötletem – azt rögtön a hangzás felől közelítem meg. Viszont amikor darabot írok, akkor a hangzási kiindulópont után azonnal keresem azokat a struktúrákat, amikbe az adott zenei anyag beleönthető. És innentől kezdve már a zenei struktúra vagy dramaturgia irányítja a hangzást is. Gyakran keveredek konfliktusba magammal, hogy kiszedjek-e bármit az elsődlegesnek tekintett struktúrából, vagy pedig át kell dolgoznom azt, hogy jobban érvényesüljön a hangzásminőség. Kövessem a Jeney Zoltántól tanultakat, vagy inkább az Eötvös Péter-i álláspontot, amelyik azt mondja, hogy miután elkészülünk egy darabbal, ki kell „dobni” a struktúrát és önmagában szemlélni az anyagot. Nagyon fontos, hogy ezt a két, számomra egyforma értékű mesteri példát össze tudjam egyeztetni.
Minden év januárjában kerül sor az Átlátszó Hang Újzenei Fesztiválra, többek között az ön által elnökölt UMZE Egyesület Kamaraegyüttesének részvételével. 2021-ben – ha a vírushelyzet engedi – mit hallhatunk majd?
Ha minden jól megy, a fesztivál keretében mutatjuk be az UMZE Kamaraegyüttessel Schönberg: Pierrot Lunaire és Dinyés Dániel: Pierrot variációk című darabját a Bemutatom Pierrot című esten. Schönberg Pierrot-ja az a darab, ami megszületésekor nagyon új volt, és szemléletmódja miatt ma is tud újat mondani. És azért van mindenképpen helye ezen az újzenei fesztiválon, mert egy olyan zeneszerző ír mellé társdarabot Dinyés Dániel személyében, akinek az egyik fő erőssége, hogy gyönyörűen avatja be a laikusokat a különböző zenei szituációkba. Elsősorban azért kértük föl a Schönberg-párdarab megírására, mert operai tapasztalatai révén közelről tudja, milyen lehetőségek rejlenek az ének-kamaraegyüttes felállásban. Bízom benne, hogy ez a koncert megvalósul. Ha erre januárban nem lesz lehetőség, akkor tavaszra vagy őszre toljuk a koncert időpontját.
AZ UMZF Zeneszerzőverseny elindulása óta minden alkalommal pályázott – eredményesen. Inspirálja, ha valamilyen megadott tematika vagy fonál mentén alkothat?
Azt gondolom, hogy jó a versenykiírás, mert hogy meghatározza a limiteket, ad egy tematikát, ez pedig arra ösztönzi a pályázókat, hogy keressenek valamilyen vezérfonalat a darabjukban. Gyakorlatilag egy megrendelés is így működik: van egy hangszeres és időtartambeli limit, mikorra kell megírni, ki fogja eljátszani, hol fog az elhangozni, milyen más zenék mellett. Hála Istennek eddig olyan tematikák voltak megadva, amik megragadták a fantáziámat. Ugyanakkor – érdekes módon – az eddigi pályamunkáim közül nem feltétlenül azokat tartom a legsikerültebbeknek, ahol a tematika egyébként a legközelebb állt hozzám, hanem ahol sikerült izgalmas kapcsolódási pontot találnom.
Köztudott, hogy előszeretettel merít a komolyzenén túli műfajokból. Szándékos és tudatos ez a nyitás?
A különböző műfajokkal való találkozás ma megkerülhetetlen. A Youtube például kéretlenül is mutat olyan zenéket, amikről addig fogalmad sem volt. Engem általában az izgat az egyszerűbb, populáris műfajokban, hogy miként tudok újfajta komplexitást csinálni a bennük rejtőző ötletekből és lehetőségekből.
Ha jól tudom, a díjnyertes kamarazenei műve, a quasi ciaccona metrica esetében egy elektronikus zeneszerző munkásságából merített ihletet.
A kilencvenes években Nagy-Britanniában hoztak egy olyan, az elektronikus tánczenékre (EDM) vonatkozó törvényt, ami megtiltotta, hogy ismétlődéseken, loopokon alapuló zenéket játszanak szabadtéren. Ezt azzal indokolták, hogy az ilyen zenéknek pszichedelikus hatása van, ami drogfogyasztásra sarkallja a résztvevőket. A Criminal Justice Bill törvény ellen több zenész is tiltakozott különböző alkotásokkal. Egyikük, bizonyos Autechre készített egy Anti EP nevű albumot, amin szerepel egy szám, a Flutter. Autechre 65 ritmusmintát kreált, amelyek szünet nélkül váltakoznak, így tehát nincs két egyforma ütem, viszont mégis ezt az állandó, pszichedelikus lüktetést sugallja. Ezt a számot tehát nyugodtan elő lehetett adni szabadtéren egy ügyvéd és egy zenei szakértő jelenlétében, akik meg tudják erősíteni, hogy itt bizony nincs repetíció. Ez annyira izgalmas eset volt számomra, hogy az ötletet próbáltam átemelni a quasi ciaccona metrica című művembe, aminek címe azt jelenti: majdnem metrikus chaconne. A chaconne egy barokk műfaj, ahol egy rövid, 4-6-8 ütemes zenei egység harmóniai töltete ismétlődik. Én ezt nem harmóniával, hanem metrikusan szerettem volna megkomponálni. Olyan ütemmutatókat, ritmus- és súlyviszony formulákat helyeztem egymás mellé, amik bizonyos időközönként ismétlődnek. És azért ’kvázi’, mert az ismétlődő egységeken belül mindig vannak kisebb eltérések.
Ha választhatna, melyik zeneszerzővel találkozna a múltból?
Ligetivel nagyon szeretnék találkozni. Olvasva az írásait és hallva a zenéjét az én szememben ő egy hatalmas idol. Aztán nagyon kíváncsi lennék Charles Ives-ra, aki térbeliséggel, elhangolásokkal, különböző tempók szimultaneitásával foglalkozott, mindezt úgy, hogy közben biztosítási ügynökként kereste a kenyerét. Nagyon szeretnék találkozni Tallisszal, G. Gabrielivel és Mahlerrel is. Utóbbi – amellett, hogy csodálatos a zenéje – az a karmester-zeneszerző, akinek a szakmai kettőssége mintaértékű. És hát Jeney Zoltánnal is jó volna újra találkozni – egy éve nincs köztünk, és a hiánya egyszerűen égető.
