Egy szobrászművész alvás helyett nyakába veszi a várost, hogy megmutassa, milyen a kihalt Budapest.
Budapesti csend.Most végre jól láthatni, hogy miért egészen más a budapesti csend, mint az összes többi.Kalmár kiment lefényképezni a magányt, lefényképezni a hiányzókat.Osztálylétszám nulla.Presser Gábor
A szobrászművész vallomása a magányról, az éjszaka árnyairól és a tiltásról.
Keleti Éva
Elképzelem magam, mint egy jövőből idelátogató vándort, aki azt hallotta, hogy a Fortepan már 2020-ból való fényképeket is gyűjt – de továbbra is csak fekete-fehérben, valamiért tartja magát ez a tabu –, és azt ajánlják nekem, hogy ha igazán átütő erejű benyomásra akarok szert tenni a szóban forgó évből, keressek rá Kalmár János fotóira.
Meglátom, nem lehet abbahagyni majd a kattintgató lapozásukat. Mint amikor időtlenné vált éjszakák teltek el abban a vad keresgélésben, amit az archív fotográfiák ezreinek képre-éhes nézése jelent, higgyem el, ilyesmi lesz ez is. Nem lehet majd elszakadni tőlük. És ha átkapcsolok is, visszatérnek retina-emlékezetembe.
És talán emlékszem még – habár nem biztos, mert az ilyesmi hamar elhomályosul a közös memóriában –, 2020-ban borzasztó járvány söpört végig a világon, koronavírusnak hívták, és a legtöbb településen hónapokon át szinte bezárkózva éltek az emberek. Sok helyen este 8 után kijárási tilalmat rendeltek el, miáltal az utcákat megfosztották járókelőiktől, közlekedőiktől.
Szóval Kalmárnak az jutott eszébe ennek a megrokkant 2020-as évnek az őszén, végén, hogy megörökíti az esti várost – üresen. Lehet, hogy én ettől az ötlettől nem leszek rögtön lelkes, ha azt hiszem, már minden megtörtént, miután a szereplők leléptek a színpadról. Hát nem. Mert nem alszanak ki a fények, sokszorta jobban látszik minden, és dermesztően éles, kíméletlenül fájó drámák nyílnak meg egyre-másra, eleven sebekként.
Próbáljam csak magam elé képzelni azt, amikor Budapesten… Vagy akár odakint a természetben… De nem, mégse kezdik itt most gyarló szavakkal elmesélni, ami látható – különben sincs túl jó véleményük a vizuális fantáziámról –, kattintsak inkább rá, és ha hiszem, ha nem… De próbáljak inkább hinni a szememnek.
Závada Pál