Thomas Vinterberg legújabb filmje, a Még egy kört mindenkinek máshogyan nyűgöz le, mint ahogyan azt a rendezőtől megszoktuk.
Négy barát és egyébként gimnáziumi tanár (Mads Mikkelsen, Thomas Bo Larsen, Magnus Millang, Lars Ranthe) egy átmulatott este után annyira rákap az alkohol ízére, hogy rájönnek, történetesen a folyamatos illuminált állapot hiányzott az életükből. Új hobbijuk mögé elméletet is gyártanak: szerintük 5 ezreléknyi véralkoholszint tökéletes lesz ahhoz, hogy gátlások nélkül, felszabadultabban folytathassák szakmai és magánéletüket. És eleinte igazuk is lesz, azonban ahogyan az várható, előbb-utóbb az iszákosság árnyoldalai is felszínre törnek.
Arról nem is beszélve, hogy valójában mindegyikük számára más szerepet tölt be az ital: valakinek élete kudarcainak feledésére, valakinek az ifjonti életerő megtalálásra, valakinek a napi küzdelmek megharcolására vagy éppen háttérbe szorítására kell. Thomas Vinterberg (és régi forgatókönyvíró-alkotótársa, Tobias Lindholm) forgatókönyve mindössze néhány sorsból is tökéletesen skicceli fel, hogy hogyan viszonyul az emberiség az alkoholhoz, és mi az, amit valóban a bódultságnak köszönhetünk, és mik azok a gátlások, amiket tulajdonképpen józanul is le tudnánk vetkőzni, és az italt csak kifogásként használjuk arra, hogy végre önmagunk lehessünk.
Azaz a mű tulajdonképpen távolról sem a részegségről szól, hanem azokról az örökérvényű kérdésekről, hogy mi teszi az embert boldoggá vagy boldogtalanná, és hogyan tud magának egy második esélyt adni - ha egyáltalán képes erre. Ilyen szempontból a Még egy kört mindenkinek semmi eget rengető tanulságot nem tartalmaz, cinikusan nézve már-már egy átlagos hollywoodi dramedy formanyelvét fedezhetnénk fel benne a skandináv-európai stílus egy fokkal bátrabb ötleteivel fűszerezve. A film még némileg abszurd alapötlete ellenére is szöges ellentétét képviseli Thomas Vinterberg eddigi munkásságának: a dán rendező is eljutott abba az életszakaszba, amikor már inkább bölcs kíván lenni, mint karcos és provokatív, és új megfejtések helyett saját élettapasztalatának alapvető igazságait próbálja összegezni.
Egy ilyen pálfordulással sok alkotó kudarcot vallott volna, de Vinterberg könnyedén haladja meg önmagát: a Még egy kört mindenkinek lehet, hogy közhelyesebb, óvatosabb eddig munkáinál, de éppen azért állja meg a helyét, mert minden érzelme, élethelyzete fájdalmasan igaz. Így ábrázolni életutakat tényleg csak az képes, aki már maga is megélt mérföldköveket, hatalmas örömöket és tragédiákat - sokatmondó például, hogy a rendező pont a forgatást megelőzően vesztette el lányát autóbalesetben.
És persze mindezek mellett olyan filmessel van dolgunk, aki karrierjének ezen a pontján magabiztosan, már-már öntudatlanul hozza bevált stílusát: kézikamerás beállításai sosem voltak ilyen elegánsak, a jellegtelen koppenhágai kertváros sosem volt ilyen karakteres, mint ebben a következetesen alkalmazott barna-kék színvilágban.
A Még egy kört mindenkinek lehet, hogy nem az az alkotás, amelyet a Születésnaphoz vagy A vadászathoz hasonlóan éveken át, meghatározó műként fogunk emlegetni, de ettől nem kevésbé kiváló. Példátlan módon kellemes, de nem azért, mert örömteli, lágy hangulatú volna, hanem mert kisujjból rázza ki azokat az apró katarzisokat, amelyek valójában mindannyiunk sorsában ott lehetnek. Aztán lehet, hogy pont az alkohol fog kelleni ahhoz, hogy felszínre törjenek – de az is lehet, hogy ehhez semmi szükség az alkoholra.
A Még egy kört mindenkinek adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.
