Mundruczó Kornél a Pieces of a Womannel a Ryan közlegény megmentése szellemi örökösét hozta el. Igen. Azt.

Mundruzó Kornél az elmúlt tíz évben olyan filmekkel vált a szakma kedvelt figurájává és a közönséget igencsak megosztó alkotóvá, mint a Fehér isten és a Jupiter holdja. A filmkritikusok és filmkedvelők körében hullámzó megítélése jó eséllyel annak köszönhető, hogy habár a rendező kiválóan ért a szimbólumokhoz, a hangulatteremtéshez és a színészvezetéshez, a játékidő hosszának pontos és indokolt megítélése nem az erőssége. Mindezen pozitív és negatív stílusjegyek tökéletesen megjelennek legújabb, kamera előtt és mögött egyaránt világsztárokkal forgatott Netflix-bemutatójában, a Pieces of a Woman-ben, amelynek története a gyermekáldás előtt álló Martha (Vanessa Kirby) és Sean (Shia LaBeouf) kapcsolatán keresztül mutatja be a talán leginkább húsbamaró emberi tragédiát, ami egy fiatal párral megtörténhet.

A Pieces of a Woman több hasonlóságot is felmutat Steven Spielberg klasszikus háborús filmjével, a Ryan közlegény megmentésével, amelyre engem már a játékidő első felében igencsak emlékeztetett. Habár történetében és térbeli-időbeli elhelyezésében, vagyis első blikkre nagyjából mindenben merően másféle filmekről van szó, felépítésükben rendkívüli mértékben rokoníthatók. Akárcsak Spielberg népszerű munkája, úgy Mundruczó új filmje is - néhány rövidke bevezető képsor után - egy kiemelkedően hosszú, részletesen és minden ízében professzionálisan megrendezett nagyjelenettel - mit nagy, óriási - kezdődik. A Pieces of a Woman ráadásul a cselekményt beindító otthonszülés képeit teljesen vágatlanul tárja elénk, olyan mélyen berántva ezzel az érzelmileg letaglózó atmoszférába, amire tényleg nagyon ritkán láthatunk példát. És ezt követően, pont úgy, ahogy szerencsétlen Ryan közlegény esetében, a történetmesélés belassul. Mundruczó a nagyszabású nyitányt követően kicsit veszít a lendületből, a sodrásból, ütemezésének szegmensei gyakorta túlnyújtottá válnak.

Mindazonáltal amíg Spielberg mester véleményem szerint igencsak túlértékelt háborús eposza nem csak sodrását, hanem saját történetébe vetett hitét is elveszíti a partraszállás után (sekélyes toborzófilmmé degradálva magát), addig Mundruczó még a játékidőhöz indokolatlanul hozzátoldott, megközelítőleg húsz perc ellenére is hű marad filmje üzenetéhez. Jelenetről jelenetre őszinte érzelmeket tálal egyedülállóan mély közlésmóddal, így téve alkotása két óráját a gyász, a szeretet, a kiábrándultság és a harag emberközeli odüsszeiájává, és végül kifejezetten meglepő módon megkoronázza az összképet azzal, hogy záróakkordként az irgalmasság hihetetlen hatalmát fogalmazza meg egy nagyon halványan modoros, de mégis remekül működő fináléban. Mindehhez többek között haldokló virágok, újjászülető almafák és talán soha össze nem érő hídfők képi metaforáit használja fel vonzóan fényképezett snittekben. 

Ha narratív szempontból feltétlenül nem is, emocionális szinten tehát mindenképpen magával ragadó műről van szó, amely azért került különösen közel a szívemhez, mert több olyan elemet is tartalmaz, amelyek miatt jó néhány évvel ezelőtt elkezdtem az átlagnál jobban érdeklődni a mozgóképek iránt. A legfontosabbak a mindenképpen Mundruczó erősségei közé sorolható hosszú, részletgazdag vágatlan jelenetek, amelyek közül a nyitó szülési képsor csak egy. A rendező több ízben, többféle szituációban is tökéletesen teremti meg az összhangot a helyszínkialakítás, a kameramunka és a színészvezetés között, például a Sean által kezdeményezett, szomorúsággal és elutasítással feltöltött szexjelenetben, vagy a Martha Ellen Burstyn által életre keltett édesanyjánál tartott vendégség képsoraiban. Mindezt láthatóan vágások nélkül, jó eséllyel a rejtett vágásokat is mellőzve, hosszú etapokban láthatjuk, ezzel még emberközelibbé válnak az események, a színészek számára pedig sokkal több potenciál jelentkezik a kibontakozásra.

Itt át is térhetünk a Pieces of a Woman kétségtelenül legfontosabb összetevőjére, amely nem más mint az alakításáért a Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon is díjazott Vanessa Kirby, akit nagyjából még 2-3 nagyon jó szerepválasztás választ el attól, hogy visszavonhatatlanul korunk egyik legnagyszerűbb filmsztárjává váljon. (Nem csupán tehetsége miatt, hanem pályája példás diverzitása okán is, hiszen ugyanúgy hiteles volt A korona Margit hercegnőjeként, mint ahogy a Mission: Impossible vagy a Halálos iramban világában is helytáll.) Semmihez sem fogható az, amikor egy film nézése közben olyan színészeket nézhetünk, akik zsigeri szinten, minden rezdülésükkel szolgálják szerepüket, és még egy közel félórás vágatlan jelenetben is minden másodpercben karakterben maradnak - Mundruczó erre abszolút megteremti a lehetőséget, ezzel biztosítva, hogy egy másik olyan elemmel is találkozzak, ami miatt annak idején beleszerettem a filmnézésbe. Kirby csodálatos, az érzelmi hullámvasút minden szaltóját ösztönszerűen, megbabonázó profizmussal veszi, játékát látva olyan érzésünk lehet, hogy az ilyen szintű színészetet talán még tanítani sem lehet. Bízom benne, hogy sokan egyetértenek velem abban, hogy a mozit - és mozi alatt most a streaming által teremtett házimozi-körülményeket is értem - elsősorban az ilyen színészi átlényegülésekért találták ki. Kétségtelen persze, hogy a főszereplőnek remekül asszisztál az évek óta erősen megosztó, de mindenképpen tehetséges Shia LaBeouf, na meg persze a legendás Ellen Burstyn, aki meg is kapja azt a premier plán monológot, amely neki mondhatni kötelezően jár - és habár ebben a jelenetben pont a szövegkönyv leghomályosabb, legfurcsább részét adja elő, még a kevésbé logikus textúrát is élvezetessé teszi.

Minden vitán felül áll, hogy habár Mundruczó Kornél kevésbé kommersz, inkább elvont stílussal rendelkező filmes, és rendszeres problémái vannak a játékidő feszesre vágásával, nagyon nagy utat járt be. Vanessa Kirbyvel, Shia LaBeouffal és Ellen Burstynnel gyászdrámát forgatni, amelybe a gigász Martin Scorsese executive producerként száll be, a zenét pedig A gyűrűk urát is jegyző Howard Shore szerzi, majd a végeredmény nem kisebb platformon, mint a Netflixen tárul a nemzetközi nagyérdemű szeme elé - hát nem minden kutyafüle kedvéért gyűlik össze ilyen csapat, ebben biztosak lehetünk. Én pedig végezetül csak annyit mondhatok, hogy ha a Pieces of a Woman nem kerül majd fel 2021-es best of listámra, az azt jelenti, hogy ez egy kiemelkedően jó filmév volt.