Milyen olvasmányt válasszunk kedvesünknek, a virág mellé?

David Foenkinos: Nathalie második élete

Nem szokványos szerelmes regény ez: még az igazán kérges szívűeket is elbűvöli a szerző játékos humora, finom iróniája, ragadós optimizmusa. Akik a filmváltozatot (főszerepben Audrey Tautou-val) nem találták különösebben meggyőzőnek, azok is bátran vágjanak bele a könyvbe, a titok ugyanis egyértelműen a szöveg stílusában, nyelvezetében rejlik, amit nem egykönnyen lehet sikeresen filmre vinni. „Hogy miért ezt a nőt szólította le? Főleg a járásáért. Megfogta benne valami váratlan, szinte gyermeki: a térdkalácsok egyfajta rapszódiája.” Az eredeti francia cím, La délicatesse az ábrázolás finomságára, érzékenységére is utal, amit az olvasó oldalról oldalra megtapasztalhat Nathalie történetében. A szokatlan asszociációk, mókás adatok, kvízek nagyon interaktívvá teszik a könyvet (például találgathatunk, vajon melyik orosz regényt bújja éppen a hősnő, és örülünk amikor kikövetkeztetjük, hogy valószínűleg az Oblomovot). Ez, valljuk be, az ember pillanatnyi hangulatától függően lehet elbűvölő vagy roppant fárasztó, mindenesetre semmiképpen nem szokványos: bája a részletekben, apró finomságokban rejlik – olyan, mint Audrey Tautou félmosolya egy közeli snitten.

José Eduardo Agualusa: A múltkereskedő

Félix Ventura, az albínó néger egyedül él angolai házában. Az emberek babonából nem szívesen érintkeznek vele. Néhány alkalmi prostituáltat leszámítva egy kis gekkó az egyetlen társa magányában. Ez a gekkó (nem mellesleg a regény elbeszélője) valaha ember volt, és annak idején ő sem jeleskedett a kapcsolatteremtésben, így aztán megértéssel vegyes kíváncsisággal szemléli introvertált lakótársát. Félix nem mindennapi foglalkozást választott magának: múltakat ad el olyan személyeknek, akik a sajátjukkal valamiért nincsenek megelégedve. Egyhangú napjait a csodás Angela Lúcia érkezése töri meg, és főhősünk hamarosan menthetetlenül szerelembe esik. Csakhogy „ahol ennyi a fény, ott lennie kell árnyéknak is” – jegyzi meg a gekkó, és sejtése hamar beigazolódik. Ez a különleges szépségű történet betekintést nyújt Angola véres közelmúltjába, ám ugyanakkor az emlékezés természetéről is mesél, hiszen a szereplők személyiségét mintegy átalakítja, jobbá teszi az új, képzelt múltjuk amit Félix Venturától kaptak.

Sólem Aléchem: Énekek Éneke

A jiddis nyelven alkotó orosz írót, Sólem Aléchem-et legtöbben talán a Tóbiás, a tejesember szerzőjeként ismerik, pedig van ám neki egy leheletfinom szerelmes története is, tele poézissel és melankóliával. Az Énekek Énekében semmi rendkívüli nem történik: felnő egy fiú és egy lány egymás mellett, mint két testvér. A lány alázatos és kötelességtudó, de a fiú nyughatatlan: utazni és tanulni vágyik. Önmegvalósító ábrándjait kergetve egyre inkább elszakad saját gyökereitől, és mire visszatér a kis faluba, ahol gyermekkorát töltötte, a lány már másvalaki menyasszonya lett, hősünknek pedig csupán az emlékezés marad. Az elbeszélő fejezetenként ismétlődő, makacsul újra és újra felbukkanó történetkezdő sorai sodró gondolatritmussá, majd egyfajta vigaszt kereső mantrává válnak  – az időt ugyan nem tudják visszaforgatni, viszont nagyon versszerűvé teszik a szöveget, a bibliai idézetek pedig már-már szakrális szintre emelik ezt az egyszerű szépségével hódító történetet.

Colette: A macska

A macskatartók nyilván semmi különöset nem látnak abban, hogy egy cirmosról is lehet (sőt kell!) szerelmes regényt írni, de a kevésbé szerencsés többség kedvéért inkább kifejtem: ebben a szokványosnak nem nevezhető szerelmi háromszög történetben a főszereplő választásra kényszerül ifjú felesége és egy gyönyörű chartreux-i macska között. Kellemes nyári olvasmánynak indul Colette kisregénye (helyes fiatal pár, nászút a francia Riviérán) de hamar átcsap izgalmas pszicho-thrillerbe. Egyfajta Pán Péter történetként is olvasható, hiszen a felnőni nem akaró Alain lassan megundorodik újdonsült nejétől, majd ezzel párhuzamosan elkezdi macskáját a kellem, a szabadság, az örök szépség és fiatalság megtestesítőjének látni (macskatartók előnyben). Konvenciók szorításában nevelkedett főhősünk talán túl gyáva a szakításhoz, de mi van akkor, ha a féltékenységtől megzavarodott feleség maga szolgáltat rá okot? Szellemes, meglepő, elgondolkodtató lélektani regény Colette-től, az emberi természet nagy ismerőjétől.

Kertész Erzsébet: Csipkebolt Brüsszelben

„Pöttyös könyv!!” – kiáltanak fel a kedves olvasók nyilván, majd ijedt borzadállyal ugorják át a bekezdést, pedig hát miért lenne egy pöttyös könyv kevésbé élvezhető, mint akármelyik másik? Azért, vitatkoznának egyesek, mert a modern világ másfajta kihívásokat állít a nők elé, tehát nem sajátíthatóak el belőlük hasznos kompetenciák az élethez. Lássuk, kinek van igaza: a Csipkebolt Brüsszelben Podmaniczky Júlia életrajzi regénye (igen, a főhős annak a báró Podmaniczky Frigyesnek a nővére, akit Krúdy „Budapest vőlegényének” nevezett fáradhatatlan városépítő tevékenysége miatt). A fiatal bárókisasszony beleszeret a nála 25 évvel idősebb Jósika Miklósba, a híres erdélyi íróba. Csakhogy Jósikának már van egy felesége, akinek esze ágában sincs elválni jómódú férjétől. Szegény szerelmesek türelmesen várnak 7 éven át (nagy idő akkoriban egy eladósorba került lány életében) míg a válás megtörténik és végre összeházasodhatnak. Hepiend, mondhatnánk, csakhogy örömük sajnos nem tartott sokáig: az 1848-as forradalom bukása hamarosan elsöpörte többek között Jósikáék Erdélyi birtokát is, a házaspár pedig kénytelen volt Brüsszelbe emigrálni, ahol Júlia csipkeboltot nyitott, és remekül helytállt a családfenntartó szerepében. Derűs személyisége pedig idővel férjének is segített kilábalni valamelyest depresszió okozta betegségéből. Szép, inspiráló és még igaz is. Tanulság? Olvassunk néha pöttyös könyveket.

Móricz Zsigmond: Pillangó

Móricz elég megosztó személyisége a magyar irodalomnak: van, aki soha nem tud igazán közel kerülni hozzá, és van, aki nem győzi méltatni írói nagyságát. A Pillangót, saját bevallása szerint legkedvesebb regényét mindössze hat nap alatt írta meg, 1924 telén. Az író lázadásának keserédes időszaka volt ez: Debrecenbe menekült a családja elől, mert egy új szerelmet dédelgetett a szívében, amiről az eszével tudta, hogy reménytelen, ráadásul lelkifurdalás kínozta labilis lelkiállapotú felesége miatt. Ez a feloldhatatlan ellentmondás feszül a regényben, Darabos Jóska és Hitves Zsuzsika kedvesen idilli, ugyanakkor borúlátóan realista nézőpontból ábrázolt történetében. A szerelem törékenységét, illékonyságát hangsúlyozza a művet keretbe foglaló pillangó hasonlat: noha az író nagyon jól tudja, hogy az élet végül maga alá gyűri a finom érzelmeket, mégsem tud behódolni a valóságnak. Dacos lázadása rokon Ady mégis-moráljával – szerelmeseit egy hirtelen csavarral kiszabadítja a társadalom, a család és a vagyoni helyzet szorításából, hogy örökre megmaradhassanak azon a jótékony homályba borult mezsgyén mese és valóság között, ahol gondolatban oly szívesen időzik el a megfáradt ember.

Brunella Gasperini : Én és Ők

Talán egy kicsit furcsa love sztori az olyan, melyben a férj következetesen „hibbantagyú”-nak titulálja a feleségét, azonban aki beleolvas ebbe a szédületes olasz temperamentummal megírt családi történetbe, az hamarosan maga is újra szerelmes lesz az életbe. A mediterrán életöröm ugyanis a kulcs Brunella Gasperini hatvanas években íródott önéletrajzi ihletésű könyveinek sikeréhez. A regénytrilógia méltán legnépszerűbb darabja az Én és Ők – Egy férj feljegyzései, melyből megtudhatjuk, miért idegesítő egy piros zokniban alvó feleség, miért (ne) támogassuk kisfiunk pirotechnikai hajlandóságát, illetve hogyan ne végezzünk hirtelen felindulásból csinos kamaszlányunk udvarlóival. A fergetegesen vicces kalandokat átszövi a mélyről fakadó összetartozás érzése: a szeretet minden élő (sőt élettelen) családtag iránt, a rozsdás öreg kocsitól a borzas kutyán át az emberekig. Az életöröm pedig – mint tudjuk – ragadós, így hát ne lepődjünk meg, ha közben lassan magunk is elkezdjük a könyvbéli férj jóindulatú, csipkelődő humorán keresztül átszűrve látni a saját tökéletlen hozzátartozóinkat.

Daniel Glattauer: Gyógyír északi szélre

A levélregényről biztos sokaknak a Veszedelmes Viszonyok ugrik be elsőre, csakhogy elmúltak közben azok az idők, mikor az emberek még leveleket küldözgettek egymásnak. A modern korban már az email regény dívik, amit Daniel Glattauer-nek jutott először eszébe megírni, hasonlóan lebilincselő eredménnyel. A hol sziporkázóan szellemes, hol végtelenül szomorú fordulatokban bővelkedő történet egy pillanatra sem hagyja lankadni az olvasó érdeklődését: ha egyszer az érzelmek elektronikus levelezés útján ütnek be, megkérdőjelezhetik egész addigi életünket. Hús-vér kapcsolataink nem versenyezhetnek vele, hiszen virtuális partnerünk a soha el nem érhető tökéletesség illúzióját nyújtja. A meghökkentő kérdések és frappáns válaszok kereszttüzében Emmi és Leo napról napra közelebb kerülnek egymáshoz, valódi életük pedig lassan háttérbe szorul. A személyes találkozást valahogy mégis egyre odázzák. Mi van, ha megtörik a varázs? Egyáltalán mi hajtja az embert mindig valami elérhetetlen felé? Miért nem jók a dolgok úgy, ahogy vannak? Miért nem tudunk többé hagyományos módon kapcsolódni egymáshoz? A Gyógyír északi szélre egyéni olvasattól függően vagy egy különleges szerelem története, vagy pedig a totális elmagányosodásé, amelyben az ember megbűvölten keresi számítógépe monitorján a választ mindennapjai kiüresedésére.

Sally Rooney: Normális emberek

Nagyon fontos regénye ez a kétezres éveknek, méltán vált rövid idő alatt az Y generáció kult könyvévé (a BBC tavaly egy minisorozatot is készített belőle). Mondanivalóját tekintve kicsit rokon a Gyógyír északi szélre típusú, egyszerre szellemes és elgondolkodtató modern történetekkel, amelyek könnyen fogyasztható, olvasmányos formában szólnak komoly egyéni és társadalmi problémákról. A számos díjjal elismert fiatal ír szerző nem aprózta el a dolgot, ebben a könyvben aztán tényleg van minden: családi és iskolai zaklatás, mazochista szexuális beállítottság, depresszió, kirekesztettség, imposztor szindróma, önbizalomhiány... A felsorolás ijesztő, de szerencsére Sally Rooney ezeket a témákat egy igazán szerethető szerelmi történetbe ágyazta bele, ami néha inkább egy bajtársias viszony, néha pedig egy se veled-se nélküled kapcsolat a két sérülékeny főhős, Marianne és Connell között. Ennek a köteléknek az a lényege, hogy ők ketten mindig ott vannak egyfajta mentőövként a másik számára, dacára a köztük feszülő jellembeli és társadalmi különbségeknek. Mindkettejük életében vannak buktatók, de végül mégsem kell sajnálnunk őket, hiszen „A legtöbb ember leéli úgy az egész életét, hogy soha nem érzi magát ennyire közel senkihez.”

Vercors: Sylva

Az álnéven író Jean Bruller tollából született meg a hatvanas évek derekán ez a furcsa kis szerelmi történet, valahol a fantasy és a lélektani regény határmezsgyéjén. Egy lánnyá változott róka kalandjait meséli el nekünk, akit az elbeszélő szánalomból befogad, miután tanúja volt a különös metamorfózisnak és megmentette Sylvát a vadászkutyáktól. Csakhogy az átváltozás nem volt teljes: Sylva lélekben továbbra is róka marad. A könyv tulajdonképpen a lelki értelemben vett emberré válás folyamatáról szól, és azt mutatja be, hogy szeretetünk és gondoskodásunk milyen hatással lehet ránk, illetve arra a másik lényre, akit a gondjainkba vettünk. Egyfelől tipikus Pygmalion-történet bontakozik ki a szemünk előtt, másfelől viszont a japán mitológia inspirálta Bruller-t a hősnő megalkotásában: a róka-nő alakváltó szellem például ismerős lehet a magyar nézőknek Ujj Mészáros Károly Liza, a rókatündér című filmjéből is. Noha a szerző időnként nem tudja elkerülni, hogy át ne csapjon egyfajta maszkulin fantáziálásba, ettől még a Sylva (más fordításban: A rókalány) egy lebilincselően eredeti olvasmány marad, elég jó észrevételekkel a szerelem és az emberség mibenlétéről.