Az Idétlen időkig tiniverziója nem tűnik hatalmas ötletnek, de úgy kellett, mint egy falat kenyér.

Mostanában igazi reneszánszukat élik az időhurkos alkotások: mindössze néhány év alatt horrorfilmként nem is egyszer, hanem kétszer (Boldog halálnapot! 1-2.), valamint dramedyként is megtekinthettük, nemsokára pedig akciófilmként (Boss Level) is megnézhetjük az Idétlen időkig kvázi-feldolgozását. Ezen a ponton már könnyű volna azt érezni, hogy kezd lerágott csont lenni a "valaki minden reggel ugyanarra a napra ébred"-alapvetése - arra pedig a legkevésbé sem számítottunk volna, hogy pont egy régi vágású tini-romkom fog frissességet hozni a műfajba.

Az Apró tökélyek térképe kiindulópontja tulajdonképpen pofonegyszerű: Mark (Kyle Ellen) valahogy beleragadt egy átlagos nyári napjába, amit leginkább lazulásra, a kisvárosa többi lakóján szórakozásra, na meg persze (jórészt sikertelen) csajozásra használ. Egy nap azonban szembetalálkozik Margarettel (Kathryn Newton), aki szintén ugyanazt a napot éli át újra és újra - csakhogy Markkal ellentétben cseppet sem foglalkoztatja, hogy kiszabaduljon ebből az ördögi körből.

Az Apró tökélyek térképe nem is fáraszt a szabályok elmagyarázásával: már Mark első mozdulataiból pontosan tudjuk, hogy eszement sokat gyakorolta ezt az egy napját, a következő 20 percben pedig végig is futunk az időhurkos mozik szokásos témafelvetésein és dilemmáin. Ekkor érkezik Margaret, akivel Lev Grossman forgatókönyve alaposan megcsavarja a jól ismert alapfelállást: mi történik, ha valaki áldásként éli meg ezt a helyzetet, és valójában esze ágában sincs menekülőutat keresni?

Mark és Margaret eltérő attitűdje tiniket megszégyenítően bölcs diskurzusokban feszül egymásnak, de ezt egy cseppet sem bánjuk, amíg az alkotás ilyen jól dolgozza fel, hogy valójában mit jelent megélni a mindennapok szépségeit, miért vágyunk vissza a múltba, és miért tekintünk előre a jövőbe. Mindezt ugyanakkor egy régivágású romkom kellemesen ismerős kereteibe és formanyelvébe helyezi: a montázsokat vezető popslágerek, a hőseinket körülvevő kertvárosi közeg, kettejük félszeg összemelegedése, az "apró tökélyek" nyomában folytatott közös bóklászásuk pozitvitása megtörhetetlen és végtelenül otthonos. (Az pedig külön szórakoztató, ahogyan Mark és Margaret virtuóz tánckoreográfiákat megszégyenítően suhan végig a korábbna már ezerszer lejátszott pillanatokon.)

Egy olyan korra emlékeztet minket, amikor legalább a mozivásznon nem világunk borzalmaival kellett szembesülni, és tűnjön ez bármennyire is önbecsapásnak, ezekben az időkben úgy kell egy ilyen film, mint egy falat kenyér. A jómódú mintacsaládokkal benépesített kisvárosunkban nemcsak azért nincs klímaváltozás és boldogtalanság, mert szó szerint nincs holnap, hanem mert ez teljesen idegen a tiniromkomok természetétől - de ezzel maga az Apró tökélyek térképe is tisztában van, és a játékidő előrehaladtával egyre inkább képes erre reflektálni. Ugyanakkor hiába törik meg fokozatosan a makulátlanság álcája, a mű sosem válik igazán kegyetlenné nézőjével, hanem mindvégig a lehető legkedvesebben közvetíti tanulságait.

Ez könnyen tűnhetne gyávaságnak, de fontos látni, hogy a film nem saját éleit csiszolja le, pusztán tekintettel van arra, hogy a komolyság nem jelenti azt, hogy a nézőnek automatikusan nyomorultul kell éreznie magát. Elvégre Markhoz és Margarethez hasonlóan mi magunk is tudjuk már, milyen borzasztóan magányos tud lenni, ha ugyanazon egysíkú mindennapokba vagyunk beleragadva.

Az Apró tökélyek térképe adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.