Március 8. a nyitott virágüzletek napja lett, mivel a virágárusokat a nőnap miatt csak március 9-től érintik a korlátozások, szinte kötelezővé téve a férfiak számára, hogy virágot vásároljanak.

Ez jó apropó arra, hogy végigfussunk a virágok kultúrtörténetén.


Virággal kifejezni az elismerésünket, tiszteletünket, szeretetünket és szerelmünket nem újkeletű tradíció, ahogy a virágok ünnepi dekorációként való felhasználása sem, sőt. A virágkötés és virágtermesztés hagyományai többezer évre nyúlnak vissza, és a virágzó iparág semmi jelét nem mutatja annak, hogy túlhaladottá vagy porossá válna még a modern korban sem. Sőt: a járvány alatt sokan virágcsokrokat küldtek és küldenek szeretteiknek a személyes találkozás helyett, hogy így jelezzék, gondolnak rájuk.

A virágok szeretete valószínűleg egyidős az emberiséggel: nyakamat teszem rá, hogy a legősibb kultúrák tagjai is megálltak egy-egy szép vagy illatos virág mellett, hogy élvezzék azt a pár percnyi vizuális vagy nazális örömöt, amit okoz.

A természet szemkápráztatóan színes, harsány örömét jelentő virágok hamar megtalálták kitörölhetetlen helyüket az ember alkotta tárgyi kultúrában szerte a földön.  Az első erre utaló tárgyi jelek az ősi Egyiptomból származnak, és nagyjából Kr. e. 2500-ra datálhatóak. Az egyiptomiak műgonddal rendezték vázákba a vágott virágokat, amelyek egyrészt fontos vallási és társadalmi események, másrészt hétköznapi, otthoni enteriőrök dekorációjaként szolgáltak, és fontos jelentéstartalommal bírtak. A lótuszt és a vízi liliomot Ízisz szent virágainak tartották, ezért gyakran kaptak helyet a díszítésre szánt virágcsokrokban, illetve előszeretettel ábrázolták is azokat falfestményeken.

A görögök és a rómaiak használtak virágokat dekorációként, ám az egyiptomiakkal ellentétben nem vázákba, inkább virágfüzérekbe és koszorúkba rendezték őket, de bevett gyakorlat volt a virágszirmokat lazán a földre, ágyra és egyéb bútorokra szórni. Az egyre gyarapodó és gazdagodó Rómában nem igazán spóroltak a virágokkal: az igen kedvelt rózsát gyakran használták nagy lakomák díszítő elemeként, de olyan mennyiségben, hogy átható rózsaillat néha fojtogató volt. Az étkezésekre ezért gyakran hivatkoztak úgy, hogy s „a rózsa órája”.

A görögök és rómaiak a színes virágok mellett nagyon kedvelték a zöld levelekből készült koszorúkat is, amiket gyakran makk- vagy tölgyfa leveléből, borostyánból vagy babérból készítettek el. A babérkoszorú pedig az egyik legnagyobb kitüntetésnek számított: a görögöknél az olimpiák bajnokai és kiemelkedő költők, a rómaiaknál pedig a sikeres hadvezérek élhettek viselésének kiváltságával. A zöld levelek mellett kedvelték a jácintot, a tulipánt, az ibolyát, a liliomot, a szulákféléket, a szarkalábat és a bársonyvirágot.

A Távol-Keleten is régóta dívik a virágok tisztelete és felhasználása: a kínaiaknál a vallásos tanítások és az orvoslás elengedhetetlen részeit képezik. A keleti vallások gyakorlói előszeretettel díszítik a megfelelő szimbolikával bíró virágokkal és növényekkel oltáraikat. A bambusz, a barackfa és a körtefa a hosszú életet jelképezik, a tűzliliom, a gránátalma és az orchidea a termékenységet, ám a legkedveltebb és legnagyobb tiszteletnek örvendő virág a bazsarózsa, amely a vagyon, a szerencse és a magas társadalmi státusz szimbóluma.

A virágkötés művészete nagyjából Kr. u. 1000 környékén érte el Európát, amikor is a keresztes lovagok addig nem ismert, egzotikus virágokkal és növényekkel tértek haza a hosszabb-rövidebb útjaikról. A növénytermesztés fő helyszínei ekkor a kolostorok és templomkertek voltak, ahol a szerzetesek nemcsak élelem, hanem dekoráció céljából is termesztettek növényeket – illetve az élő növények mellett előszeretettel használták azokat a kézzel másolt könyvek rajzolt díszítőelemeként is.

A kolostorok kertjei fontos színterei voltak a gyógynövények termesztésének is, amely hagyományban érdekesen ért össze a vallás és a babona: az isteni ajándéknak tartott növények hatásáról már igen, ám annak miértjeiről még nem sokat tudtak, így a gyógyítást és gyógyulásokat gyakran kísérte vallásos áhítat.

A következő évszázadokban különböző stílusok és iskolák követték egymást, már ami a virágkötés művészetét illeti: az aktuális divatnak megfelelően változott a virágok elrendezése és összeválogatása, illetve fajtától függően egyaránt kedvelt dekorációnak számítottak a nemesek és köznép, a vallásos és világi helyszíneken is, illetve tovább gazdagodott a virágok szimbolikája és jelentéstartalma.

Bár holland kertészek már az 1850-es évek környékén árultak már virágcsokrokat, az első igazi virágbolt csak az 1900-as évek környékén nyitott meg, szintén Hollandiában. Akkoriban a virágboltok inkább voltak kis üvegházak, ahol a helyben termett virágot szedték le és rendezték össze – mondani sem kell, hogy a virágok értékesítésének iparága azóta hatalmas változáson ment keresztül.

Nagyobb társadalmi vagy magánéleti esemény ma már ritkán képzelhető el virág nélkül – és igen, meg is érkeztünk a nőnap és a virágok kapcsolatához, hiszen napjainkban bevett, sok helyen pedig elvárt szokás, hogy a nőket virággal köszöntsék március nyolcadikán. Ez a hagyomány viszont korántsem olyan ősi: története csak 1946-ig nyúlik vissza. Ebben az évben történt ugyanis, hogy olasz feministák a mimózát választották a Nőnap jelképének, mert a virág egyszerre jelenti az erőt és az érzékenységet is.

Ma már nem csak mimózával köszönthetjük a nőket, hanem kedvünk és pénztárcánk szerint válogathatunk a szebbnél szebb virágok között. A legolcsóbb (ingyen szedett vadvirág vagy a saját kertünk éke) és a legdrágább verzió között természetesen hatalmas a különbség, sőt van beárazhatatlan és megfizethetetlen kategória is: az pedig a Kadulup, a világ legdrágább (illetve megfizetethetetlen) virága. A Srí Lankán őshonos növény csak egy éjszakát virágzik, és illata az elmondások szerint csodálatos, nyugtató hatással bír. A hatalmas és valóban gyönyörű fehér virág nagyjából este 10-11 körül kezd el kinyílni, két óra alatt nyílik ki teljesen, és hajnalra el is szárad, úgyhogy még akkor is könnyű lemaradni róla, ha történetesen van a birtokunkban egy tő – ami egyébként nagyjából 100 virágot hoz életében.

Ha nem trópusi utazás formájában adnánk a virágot, hanem megelégednénk egy szép rózsacsokorral, akkor a Juliet rózsa lehet az egyik legdrágább választás: a halvány barackszínű, tömött fejű és erős illatú virágot a hárommillió dolláros rózsaként is emlegetik, mivel megalkotója, David Austin mintegy 15 évet és több millió dollárt költött arra, hogy kinemesítse ezt a fajtát (ami azóta a masszívabb esküvők szinte elengedhetetlen kelléke).

A hangsúly persze nem az áron, hanem a gesztuson van – de ha a virágnyelv nem a mi asztalunk, akkor is számos módja van annak, hogy a nőnapot emlékezetessé tegyük. Ezek közé tartozik például az, hogy kifejezetten nők által létrehozott cégektől vásárolunk, vagy olasz módra hagyjuk a nőket egy napra csak magukkal és egymással foglalkozni. De a nőnap igazi üzenete és fontossága nem abban rejlik, hogy ez az EGY nap legyen más: inkább tekintsük minden évben egy mérföldkőnek ahhoz, hogy még egy lépéssel közelebb kerüljünk a nemek közötti egyenlőséghez. Egy csokor virág pedig egy hétköznapi asztalt is fel tud dobni.