Van egy történet, ami mindannyiunkról szól. Alena Mornštajnová Hana című regényének fordítójával, J. Hahn Zsuzsannával beszélgettünk.

Nehéz Alena Mornštajnová regényéről beszélni még relatíve sok idő elteltével is azután, hogy elolvasta az ember, mert ez a tűpontosan kimért és precízen adagolt családtörténet átjárja az olvasó testét-lelkét újra és újra. Vétek lenne szimplán családregényként aposztrofálni ezt a művet, mert a szereplőin – főleg a család nő tagjain – keresztül kirajzolódik egy olyan korszak története, ami évtizedekkel később is megborzongatja az embert még akkor is, ha „csupán” Alena Mornštajnová sorait olvassa róla. Ráadásul a történet minden nagyobb mozzanatát ezer részlet cizellálja – amilyen az élet – így bárminemű általánosítás a részemről a továbbiakban csak csorbít a regény értékelésén: ezt a könyvet egyszerűen el kell olvasni J. Hahn Zsuzsanna Babits ösztöndíjas és Susanna Roth díjas műfordító zseniális tolmácsolásában.

Alena Mornštajnová nyelvtanár és műfordító, első regényét ötvenévesen publikálta, amit kapásból Cseh Könyv díjra terjesztettek fel. Hana című regénye a harmadik a sorban, 2017-ben jelent meg és hozott először országos, később nemzetközi sikert a szerzőnek, aki eredetileg az 1954-es tífuszjárványról kezdett el kutatni, de közben jócskán túlnőtt ezen az amúgy fiktív történet. A kötet mára számos fordításban megjelent, viszont szívemnek a legkedvesebb a magyar kiadás, aminek a borítóján nem jelenik meg explicit módon a holokauszt téma. Dely Dorka, a könyv illusztrátora érzékenységéről tesz tanúbizonyságot, hogy meglátta a történet sokkal átfogóbb mivoltát. Akvarelljének girbe-gurba, ide-oda dülöngélő házai a korszak kuszaságának allegóriáiként tűnnek fel, de a kötet további 27 illusztrációja is puszta szemléltetés helyett inkább kibontja, tökéletesen kiegészíti a szöveget.

A regény első nagy egysége egy Valašské Meziříčí nevű kis városban játszódik. A történet 1954-ben kezdődik, és egy kislány, Mira szemén keresztül bontakozik ki az egyre drasztikusabb helyzet, amit a tífuszjárvány kitörése okoz. Megrendítő élmény egy tíz év körüli gyerek szemén keresztül nézni a világot, pláne, ha az a világ a feje tetejére fordul és kiüresedik. Mira végül furcsa és látványosan rossz egészségnek örvendő nagynénjénél, Hanánál köt ki. A második nagy egység időben visszaugrik, 1933-ba röpít minket és aprólékosan elmeséli a zsidóság deportálásához vezető utat, fájdalmasan részletes képet ad a lágerek világáról és arról, hogy egy család, egy közösség hogyan szenvedhette el, egy fiatal nő – Rosa, Mira édesanyja, Hana húga – hogy úszhatta meg, egy másik – Hana – pedig hogyan élhette túl mindezt a szörnyűséget. A harmadik rész Hanára fókuszál, a lágerben töltött időtől a regény jelen idejéig, majd azon is túl egészen 1963-ig, Mira tizennyolc éves koráig vezeti az olvasót.

Ez a történet arról is szól, hogy ismernünk kell a múltat, hogy megismerhessük a jelent, és benne magunkat, de szól arról is, hogy mekkora tévedés azt hinni, hogy mi irányítjuk a sorsunkat. Szerelemről is szól, csalódásról, bűnbánatról, az emberi lélek komplexitásáról és arról, hogy az ember emlékezik, de az élet nem emlékezik: megy tovább, halad, új történeteket ír, él és élni akar.

Hogy talált meg téged a könyv, illetve mesélsz kicsit a munka inkább technikai jellegű részéről?

A Csirimojó Kiadónál ez az első fordításom, és nagyon hálás vagyok a lehetőségért, a Hana ugyanis a kiadó első szépirodalmi kötete, ráadásul a gyerekkönyvek világától kifejezetten távol álló, nehéz témával. A regényt Dana Blatná ajánlotta a figyelmembe, aki a brnói Host Kiadónál dolgozik, és irodalmi ügynök is. Nagyon örülök, hogy így történt, mert azonnal magával ragadott a történet, pillanatok alatt elolvastam és hosszú időre a hatása alá kerültem. Ezzel pályáztam meg a Babits műfordítói ösztöndíjat, amit szerencsésen el is nyertem. Ez a kötet kifejezetten lassan készült el. Hosszan fordítottam, nagyon sok mindennek utánanéztem, konzultáltam a szerzővel, aki nagyon segítőkész volt. Példátlanul sokan nézték át, gyúrták meg és tökéletesítették a fordításomat: Peťovská Flóra, aki a kontrollszerkesztést vállalta magára, Fehér Renátó szerkesztő, Győri László, akit a holokauszttal kapcsolatos kifejezések átnézésére kértük fel, de egy sor más észrevétele is volt, átolvasta Kolláth Anna Laura, majd Bárth-Fehér Szilvia korrektúrázta, és Nemes Anita tördelő is részt vett a munkában. Ez természetesen csak a javára vált a szövegnek, szépen összeérlelődött a végére, arról nem is beszélve, hogy ilyen szöveggondozást és műhelymunkát manapság nem sok helyen látni. Számomra azonban időnként embert próbáló volt.

Hogy hatott rád a szöveg, a fordítással járó mélyebb belemerülés, a szereplők kegyetlenül részletesen bemutatott, hiperreálisan ábrázolt (sors)története?

Ez egy nagyon szépen felépített, különleges, erős mondanivalójú, de nagyon megrázó történet, amelynek a hősei hitelesek. Nem feketék vagy fehérek, nem egyértelműen szeretni vagy gyűlölni valóak, teljesen életszerűek. Akire nagyon lehet haragudni egyes lépései miatt, annak is érthető a motivációja. Akit csodálatos jótét léleknek ismerünk meg, az is követett el megbocsáthatatlan bűnöket. Fordítóként az ember sokkal hosszabb időt tölt egy szövegben, mint olvasóként. Voltak olyan részek a cselekményben, amelyek kifejezetten megviseltek. Emlékszem egy munkával töltött napra, aznap délután értem ahhoz a részhez a cselekményben, mikor Hana a lágerben megismerkedik Leóval, ez pedig a történet egyik legmegrázóbb epizódja. Lefordítottam a jelenetet, aztán a dolgozószobából kilépve a terezíni gettó drámájából minden átmenet nélkül beléptem a nappaliba a három gyermekemhez, az nehéz pillanat volt.

Nehéz erről a minden részletében kidolgozott, történetvezérelt regényről úgy beszélni, hogy az ember ne lőjön le belőle részleteket, ezért általánosságban kérdezlek, hogy a te szemszögedből mit üzen, mit tanít ez a történet?

Számomra ez a regény elsősorban arról szól, hogy mindannyiunknak vannak sérülései, traumái, de a legvastagabb kérgek alatt is érző szívű emberek rejtőznek. Ha vesszük a fáradságot, hogy megismerjük a történetüket, akár a saját rokonaink, felmenőink történetét, egész más szemmel nézhetünk rájuk, mert mindenféle furcsaságra lehet magyarázat az, amin keresztülmentek, vagy amitől szenvednek. Szerintem ezzel mindannyiunknak van feladatunk. Ezen túl az is a Hana tanulsága, hogy milyen fontos ismernünk a történelmet, mert vannak olyan részei, amelyeket nem szabad hagynunk újra bekövetkezni. Emellett úgy gondolom, hogy különösen mostanában az olvasóknak olyan történetekre van szükségük, amelyekből erőt lehet meríteni. Amelyekben szerepelnek erős asszonyok, akik összeszorított foggal, fáradhatatlanul dolgoznak a családjukért, olyan asszonyok, akik mindent elveszítettek, mégis élnek tovább. Ami azt tanítja, hogy amiről elképzelni sem tudtad volna, azt is képes vagy túlélni. 

Részletek Alena Mornštajnová Hana című regényéből:

- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -

(Csirimojó Kiadó, Budapest, 2021, 400 oldal, 3990 Ft)