A Disney könnyen lehet, hogy új klasszikust alkotott - még ha a Raya és az utolsó sárkány ezt leginkább az időzítésnek köszönheti.
Vannak kataklizmák, amelyekkel a világ egyik leghatalmasabb médiavállalata sem tud szembeszállni, a Raya és az utolsó sárkány is így lett némi bemutatódátum-tologatás után félig mozipremier, félig a Disney+ streamingplatform húzóneve. Egészen ironikus, hogy maga a film is éppen egy olyan világot mutat be, amelyet nem tudta legyűrni a rá leselkedő fenyegetést: a képzeletbeli Kumandra a mindenkit kővé változtató druunok támadását csak szövetségeseit, a sárkányokat feláldozva tudta visszaverni. Sárkányok híján viszont odalett az életet adó energia is, így a terület lakói a maradék erőforrásokon viszálykodva töltötték az ezt követő 500 évet, a nagy ellenségeskedésben pedig végül még a druunok visszatérését is sikerült előidézni. Az ifjú Raya, aki utóbbiban némi személyes felelősséget érez, elhatározza, hogy megkeresi és feléleszti az utolsó sárkányt, akitől azt reméli, hogy segíthet visszaállítani az eredeti, paradicsomi állapotokat.
A történet azonban távolról sem erről az útról szól: a másik címszereplő Sisu viszonylag hamar előkerül és Raya szolgálatába áll, innentől kezdve pedig a fő konfliktust az adja, hogy ők ketten (valamint bajtársaik egyre bővülő köre) hogyan szerzik meg a druunok legyőzéséhez szükséges eszközöket egy olyan világban, ahol minden állam és minden egyes ember a saját pecsenyéjét sütögeti. Családi mozihoz méltóan a Raya és az utolsó sárkány nem is rejti véka alá, hogy központi kérdése, hogy a társadalomból kiveszett bizalom milyen károkat okoz, és hogyan lehet azt helyreállítani. Ami meglepően komoly gondolkodás egy életkor szempontjából ilyen tág közönségre célzó produkciótól, ugyanakkor jól illik a Disney és a Pixar újhullámához, amely tinédzserkori problémáktól szó szerint élet-halál kérdésekig egészen felnőttes témákkal foglalkozik. (Sőt, a Jégvarázs 2. tulajdonképpen valahol a Raya és az utolsó sárkány kezdetleges előképének is tekinthető.)
Hozzá kell tenni, a Disney természetesen ezúttal sem haladja meg a saját dramaturgiai közhelyeit - de ezt animációs filmek kapcsán megjegyezni lassacskán legalább ugyanakkora közhely. Amiben viszont egészen kiváló a mozi, hogy ezeket a jól bejáratott paneleket elképesztően sallangmentesen és letisztultan illeszti össze. A Raya és az utolsó sárkány a sorvezető ellenére is kiszámíthatatlan és természetes, a gyerekek számára világosan kirajzolt üzenetét sem erőlködve szüli meg, nem kell végig azt éreznünk, hogy egy nyílegyenesen behúzható utat próbál girbe-gurbára rajzolni.
A jó értelemben vett rutin vehető észre a látottakon, hogy az alkotók Kumandra minden szegletét legkreatívabb ötleteikkel lakták be, hogy minden jelenet feszesre húzott és tökéletesre polírozott, hogy az élőszereplős mozikat idéző kameramunka életszerűsége ismét új magasságokat ostromol. De lehetne említeni az akciófilmeket megszégyenítő harcművészeti közjátékokat, a főszereplő-csapat természetes kémiáját és humorát, az pedig külön frissességgel és eredetiséggel tölti meg a képsorokat, hogy ezúttal a dél-ázsiai kultúrkörből merítették Kumandra minden vonását.
A Raya és az utolsó sárkány fő fegyverténye azonban mégiscsak az, hogy jókor talált be témájával: egy olyan korban mesél egymás felé fordulásról és egyéni, össztársadalmi sebek párhuzamos begyógyításáról, amikor ezek akkor is akut problémák lettek volna, ha a járvány nem erősíti fel őket. Ha a kistestvér Pixar műveivel, a tinédzser-pszichológiával foglalkozó Agymanókkal vagy a túlvilágot is megjáró Lelki ismeretekkel hasonlítjuk össze, itt valóban csak egy egyszerű tündérmeséről van szó, azonban ez a tündérmese annyira jó érzékkel, hatásosan és nem mellesleg szórakoztatóan reflektál világunkra, hogy abszolút igazolja, hogy az ilyen történeteknek is van létjogosultsága.
A Raya és az utolsó sárkány adatlapja a Mafab (Magyar Filmadatbázis) oldalán.
