Kultúrtörténeti sétánk a kötés és a horgolás művészetét járja körül.

Nem túlzás azt állítani, hogy a kézimunka igazi reneszánszát éli a 21. század hajnalán – és nem, nem csak a járvány miatt, de tény, hogy sokan a kötelező jellegű otthonmaradás miatt kapnak rá a kézművességre –, amikor szinte minden műfajban és technikában találunk oktatóvideókat, letölthető anyagokat, leírásokat és inspiráló ötleteket, és nem mellesleg egy-egy technika (legyen az tárgykészítéstől a ruházkodáson át az otthon díszítéséig) elsajátításával jobban megérthetjük a mögé épült ipart (bárki, aki szenvedett már meg és töltött el akár egy egész napot egy sima póló megvarrásával, kicsit közelebb kerül ahhoz, hogy megértse a gyakran 10-12 órát egy varrógép előtt görnyedő varrónők helyzetét, amikor meglátja a fast-fashion boltokban az árcédulát).

Ez a nagy újrafelfedezés természetesen elérte a kötést és a horgolást is, amiket pár évtizeddel ezelőttig csak nagyon ráérő nagymamák és idősebb hölgyek hobbijának tartottak, akik a saját maguk szórakoztatására kínozzák a fiatalabb rokonokat szörnyűbbnél szörnyűbb terítőkkel, sapkákkal, pulóverekkel és zoknikkal. Pedig!

A ruházkodás története nagyjából az utolsó jégkorszakig nyúlik vissza, a különbözőképpen előállított textilekre pedig már a kőkorszakból is találunk példákat. A kötés a nemezelés és a szövés mellett az egyik legidősebb technika, amivel fonalakból komplett öltözeteket lehet előállítani – és a szövéssel ellentétben mindig is megvolt az az előnye, hogy nincs hozzá szükség nagy helyre vagy nehéz szövőszékre.

A legrégebbi, kötöttnek tűnő ruhadarabot Egyiptomban találták, és a kutatók szerint a Kr.e. 11. századból származik – vagyis a fonalak egymásba hurkolása igen ősi hobbi, ami az elmúlt pár ezer évben egyrészt komoly iparággá nőtte ki magát, másrészt a Közel-Keletről a Mediterránon keresztül Európába, majd onnan Amerikába jutó technika számtalan változatot, formát és felhasználási módot öltött ezalatt az idő alatt.

Az Európában fellelhető legrégebbi kötött holmik a spanyol nemes családok tulajdonát képezték, akik muzulmán kötőket alkalmaztak – akik szakmai tudása és kézügyessége elképesztő részletességű és hihetetlenül finom holmikkal ajándékozta meg a spanyol nemeseket. A 14. századtól már több európai festményen ábrázolják Szűz Máriát kötés közben – illetve számos ásatás és kutatás bizonyítja, hogy több középkori városban – mint London, Oslo, Lübeck és Amsterdam – ekkor már javában folyt a kötöttáruk forgalma. Erről főleg a fennmaradt adónemes listájából és pár szövetdarabkából lehet következtetni, hiszen a korban a fonalak csak és kizárólag szerves (állati, vagyis gyapjú, illetve növényi) anyagból készültek, így annak rendje és módja szerint elhasználódtak, szétfoszlottak és lebomlottak, ezért kinézetükre legfeljebb következteti tudunk.

A kötés a világ több pontján is nagy népszerűségnek örvendett, mint remek kereseti lehetőség a szegényebb rétegek számára – vagy mint egész egyszerűen elemi szükséglet a szélsőségesebb időjárású területeken. Így nem véletlen, hogy az északi földrészen, ahol a lakosság egy része halászatból tartotta el magát, elengedhetetlen ruhadaraboknak számítottak a kezeletlen gyapjúból készített pulóverek, amik a fonalak természetesen lanolintartalma miatt vízhatlanok voltak. A skandináv országokban több mint ezer éve tenyésztenek állatokat a szőrükért, hogy abból meleg és tartós ruházat készüljön – elég csak a méltán népszerű norvégmintás ruhadarabokra gondolnunk, de hasonlóan fontos volt a kötés a Skót-szigeteken vagy az Írországhoz tartozó Aran szigetén. Mind a két helyszínen sajátos, jól felismerhető stílusban és minőségben készültek komoly kézimunkával a felsőruházatok.

Az első kötőgépet sem tegnap találták fel: William Lee 1589-ben állt elő találmányával, a mechanikus kötőgéppel – ám I. Erzsébet királynő megtagadta tőle a szabadalmat, mivel az így készült harisnya minőségét nem találta elég finomnak egy nemes bokához, illetve tartott attól, hogy a gépezet elveszi az emberek munkáját. Lee viszont nem esett kétségbe, mert az akkori francia király, IV. Henrik meglátta a bizniszt a dologban, így Lee Rouenbe költözött, és ott nyitott üzemet – ezzel pedig meg is indult a kötöttáruk készítésének iparosodása, illetve a kötés technikájának kézimunka-hobbivá való avanzsálása.

Ugyan a huszadik század viharos történelme során dúló háborúk alatt az otthon maradt asszonyok és gyerekek gyakran azzal támogatták a fronton harcoló hazafiakat, hogy különféle ruhadarabokat kötöttek nekik, a kötött holmik hol divatba jöttek, hol kimentek a divatból – ám az utóbbi években kifejezetten nagyot futnak a főleg kézzel, a saját magunk örömére készített darabok.

A textiliparról tudjuk, hogy az egyik legszennyezőbb iparág, és ebbe természetesen beletartoznak a ma már számtalan vastagságban, színben és hosszúságban készülő fonalak is – de ha valaki azért szeretne kötni vagy horgolni, hogy tegyen egy kis lépést a tudatosabb és önfenntartó életvitelért, annak sem kell kétségbeesnie.

A műanyag fonalak mellett egyre több gyártó kísérletezik azzal, hogy elsőre szokatlannal tűnő (bambusz, szója, kender, kukorica vagy csalán) növényi alapanyagokból is készítsen fonalat – illetve az állati szőrökből készült fonalak még mindig az egyik legtökéletesebb alternatívát nyújtják azoknak, akik kézimunkázni kis ökológiai lábnyommal szeretnének (a nagyipari állattartásnak persze ugyanúgy megvannak a fonákjai, de az tény, hogy a juhokat és a birkákat évente már csak az egészségük miatt is nyírni kell).

Kremmer Sári, a Kis kos Műhely alapítója  másfél éve hívta életre saját, a csak természetes alapanyagokból készült fonalakat forgalmazó webshopját – elmondása szerint azért, mert itthon nem talált ilyen koncepcióval működő boltot, nála viszont elsődleges szempont, hogy az általa forgalmazott fonalak ne tartalmazzanak semmilyen műanyagot, illetve gyapjúból nem árul superwash fonalat (amely eljárás során a gyapjú jó néhányat elveszít előnyös természetes tulajdonságaiból, cserébe viszont mosható mosógépben), és a pamutból is kizárólag bio vagy újrahasznosított fonalat tart.

Ő maga 7-8 éves korában tanulta meg a kötés alapjait a nagymamájától, de tudatosan csak akkor kezdett el foglalkozni vele, amikor Angliába költözött – és egyrészt az unalom, másrészt a virágzó angol kézimunka-kultúra vezette rá arra, hogy újra tűt vegyen a kezébe. A kezdeti akril-fonalas próbálkozások után egy charity shopban találkozott először igazi gyapjúfonallal, és akkor határozta el, hogy az alapanyag milyensége igenis számít - és ma már a kezdőket is arra buzdítja, hogy inkább használjanak természetes fonalat.

A Kis kos koncepciójának megszületésében sokat számított a Sárit is elérő klímaszorongás, amikor hirtelen rádöbbent, hogy évtizedeken belül bekövetkezhet az, hogy semmi sem marad az általunk ismert világból – ő pedig mindenképpen szeretne olyan technikákat és tudást átmenteni a következő generációknak, amik nem függenek mondjuk a globális textilipartól. A kötés és a horgolás mellett így egyrészt foglalkozik a nyers fonalak természetes alapanyagokkal való megfestésével is, illetve idén kísérletképp egy új fába vágta a fejszéjét: a gyapjúmentésbe.

Itthon ugyanis rengeteg gyapjú kerül vagy a komposztra, vagy fillérekért külföldi felvásárlókhoz, mert magyar gyapjúfeldolgozás tulajdonképpen nincs. Pár családi vállalkozás foglalkozik kártolással és fonással, de a hamarosan érkező, a gödöllői egyetem bemutatótelepéről származó 200 kg merinói gyapjút  már Csehországban kell mosatnia, mert közelebb nem talált erre helyszínt.

A célja az, hogy a Kis kos és a körülötte épülő közösség egyrészt minél hatékonyabban tudja kihasználni a helyi erőforrásokat és lehetőségeket, illetve ezen a vonalon hatékony és eredményes permakulturális kapcsolatokat alakíthasson ki.

A Kis kos már most bőven több, mint egy online fonalboltocska, mert Sári a járvány előtt személyesen, azóta pedig online tart workshopokat és szervez közös kötést, horgolást, illetve a csoportjának tagjai előszeretettel segítenek egymásnak is tippekkel, trükkökkel és praktikákkal. A csoport létrejöttét az is motiválta, hogy Sári itthon szintén nem talál elég információt arról magyarul, hogyan kell fenntartható alapanyagot választani, miért fontos a független tervezők és boltok támogatása, és hogy mennyire fontosak a kézimunka további aspektusai. Mert az csak egy dolog, hogy a közös alkotás összehozza az embereket, de a kötés-horgolás folyamata, illetve annak eredménye sokkal tovább mutat azon, hogy esténként fonalba folytjuk a stresszt.

A kézimunkának egyrészt számos pozitív mentális hatása van: ténylegesen csökkenti a stressz-szintet a repetitív, összehangolt kézmozgás, az eredmény látványa dob egy kicsit a szerotonin-szinten, a koncentrálás pedig segít egy kicsit kiszakadni a mindennapi rutinból. Nem mellesleg remek kompetenciaérzést ad, hogy az ember egy fokkal kevésbé függ a konfekcióipartól: saját maga is elő tudja állítani a testalkatának, hangulatának és ízlésének megfelelő ruhadarabokat – és arról még egy szót sem ejtettünk, hogy eggyel kevesebbszer kell betérni egy ruhaboltba, ami sokak számára önmagában egy rémálom.

Abba meg még bele sem mentünk, hogy nem csak ruhákat, hanem játékokat, dísz- és lakberendezési tárgyakat, tárolókat vagy akár művészeti projekteket is összedobhatunk ezekkel a technikákkal…

A kötés mai helyzete tehát simán van annyira izgalmas és szerteágazó, mint az eddigi története – és ha valaki netán most szeretné felvenni a fonalat, akkor arra csak biztatni tudjuk!