A Taníts meg repülni! igazi jolly joker a művészmozik jelenlegi kínálatában: családi mozi, felnövéstörténet, és felemelő spirituális élményt nyújtó alkotás.

Nicolas Vanier legújabb filmjéből kiderül, hogy néha a madárnak szüksége lehet az emberre, bármilyen furcsán is hangzik ez. A Taníts meg repülni! igaz történeten alapul: 1995-ben Christian Moullec francia meteorológus Konrad Lorenz könyvei által inspirálva mutatott új, biztonságosabb vándorlási útvonalat egy sebezhető fajnak, a kis liliknek. Saját fejlesztésű, ultrakönnyű motoros sárkányrepülő eszközével vezette a madarakat, akiket maga keltetett ki és nevelt föl a híres osztrák tudós leírásaira támaszkodva. A vonuló madarak védelme azóta Moullec igazi szenvedélyévé vált, egy 2019-es interjúban így nyilatkozott erről:

„A repülés lehetőséget adott nekem arra, hogy felhívjam a figyelmet a vonuló madarak fogyatkozó számára. A mezőgazdaságban használt vegyszerek, a városiasodás és más emberi behatások révén a vadmadarak mintegy harmada eltűnt Európából az utóbbi 30 évben. Rémisztő adatok ezek.”

Noha a kicsiben sikeresnek bizonyuló kísérlet végül mindenféle állami -és pénzügyi akadályok miatt nem valósulhatott meg nagyban, a francia Birdman-ként is ismert Moullec-nek azóta is szívügye ez a projekt, története pedig aligha kerülhetett volna ennél jobb kezekbe: Nicolas Vanier író-rendező ugyanis Moullec visszaemlékezései, illetve a saját szárnyaló fantáziája segítségével az utóbbi évek egyik legmeghatóbb filmjét gyúrta össze nekünk. A Taníts meg repülni! igazi jolly joker a művészmozik jelenlegi kínálatában: családi mozi, felnövéstörténet, és ugyanakkor szinte felemelő spirituális élményt nyújtó alkotás is egyben.

Paradox módon ez a film, amely lélegzetelállító képeken örökíti meg az érintetlen természetet, egy számítógépes játék előtt ülve kezdődik. Főhősünk ugyanis Thomas, a durcás, folyton netező kamasz fiú, aki kénytelen 3 hetet apja vidéki otthonában tölteni, míg anyja külföldre utazik munkaügyben. Az időzítés nem a legszerencsésebb, ugyanis apja, a vízionárius Christian 20 darab kis lilik tojás kikeltetésén fáradozik éppen. A fordulatot kettejük viszonyában az jelenti, hogy a magányos Thomas különleges kapcsolatot alakít ki az egyik tojással, vagyis az egyik madárral: a fészekalj gondozása során lassan kinyílik számára egy addig ismeretlen világ, és a nyaraló fiú egyre inkább bevonódik apja őrült projektjébe. A terv szerint a madarakat el kell juttatniuk egészen Lappföldig, majd onnan egy vezetett repüléssel vissza a Camargue vidékre, hogy az új, biztonságosabb útvonal sikeresen rögzülhessen a védenceikben. Azonban a Föld országait sajnos nem műkedvelő madárbarátok kormányozzák, így Christian és fia hamar szembesülnek azzal, hogy küldetésük útjában számos kormányzati, népegészségügyi- és bürokráciai akadály tornyosul. A lelkesedés nem mindig elég: van, hogy a legelszántabb küzdő is falnak ütközik, felteszi a kezét, és kénytelen-kelletlen elismeri a vereséget. Itt jön képbe a gyermeki látásmód egyszerűsége: Thomas még nem ismeri a felnőttek szabályzatokon, pecséteken, egyezményeken alapuló törvényeit, ő csak egy törvényt ismer, ami erősebb ezeknél: „te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.” Így aztán nekivág, hogy egyfajta modern Nils Holgersson-ként átszelje az eget a madaraival, és beteljesítse apja álmát a faj megmentéséről. A Taníts meg repülni! tulajdonképpen a felnövés parabolájaként is értelmezhető: noha az Északi-tenger fölött sodródó fiú életéért aggódó szülők extrém példának tűnhetnek, vajon sokban különbözik -e a filmben vázolt helyzet a hétköznapi élettől? A szülő elengedi a gyerekét, és már csak reménykedhet abban, hogy mindaz, amit megtanított neki - egy kis szerencsével és sok elszántsággal párosulva – elég lesz a boldoguláshoz.

Selma Lagerlöf meséjében Nils Holgersson korábbi csínytevő éveiért vezekel a vadludakkal való utazás során, ennek nyomán Thomas repülése is felfogható egyfajta jóvátételként a veszteségekkel szemben, amiket a vándormadarak az emberi behatások révén elszenvedtek az utóbbi időben. A kis lilik fennmaradása a mai napig veszélyben van: a Hortobágyi Nemzeti Park honlapján a vadászat és orvvadászat miatti magas mortalitást, az élőhelyvesztést illetve a különféle zavaró emberi tevékenységeket (közlekedés, turizmus) jelölik meg fő kockázati tényezőkként. Magyarországon a skandináviai populáció egyedei figyelhetők meg vonulás idején, vagyis tavasszal és ősszel, leginkább a Hortobágyon (2015 októberében például rekordszámú kis liliket, összesen 131 példányt regisztráltak a Nemzeti Park területén), de a Fertő-tó környékén is észlelték már a fajt. Eszmei értéke nálunk 500.000. Ft, fokozottan védett madárnak számít: jelenleg több nemzetközi szervezet küzd vállvetve a faj fenntartásáért. Christian Moullec is köztük van, és Victor Hugo-t idézve azt vallja, hogy a széppel néha többet érünk el az emberek lelkében, mint a hasznossal: lélegzetelállító madaras videói segítségével hívja fel az emberek figyelmét a természet sebezhető értékeire. A magyar nézők például A világ madárszemmel című, BBC által sugárzott természetfilm sorozatban is láthatták őt, illetve a madarait.

Az sem meglepő, hogy Nicolas Vanier filmrendező különös vonzódást érzett a téma iránt, hiszen maga is egy Loire menti farmon nőtt fel Sologne-ban, és elmondása szerint már gyermekkorában kialakult benne az állatok iránti kötődés. Nálunk leginkább a nagysikerű Belle és Sébastien trilógia rendezőjeként ismerik őt, ám szinte minden filmes munkájában (Farkasbarátság, Az élet iskolája, Yukon Quest) középpontba kerül a természet és az állatvilág, illetve a velük kialakított szoros kapcsolat. A Taníts meg repülni! ötlete akkor fogalmazódott meg benne, mikor személyesen is ellátogatott Christian Moullec otthonába, hogy részt vegyen egy rövid vezetett repülésen az apácaludakkal (ez a faj nem számít veszélyeztetettnek, így nem annyira problematikus a tartása). Vanier-t lenyűgözte az élmény, és úgy gondolta, filmesként és természetvédőként egyaránt élnie kell azzal a lehetőséggel, hogy a közönség elé tárja Christian és a madarak történetét a saját verziójában. Vanier filmjei kapcsán utólag azért mindig felmerül a nézőben a hatásvadászat gyanúja, de a lényeg az, hogy amíg bent ülünk a moziban és nézzük, addig tökéletesen működik a dolog: sírunk, nevetünk, álmélkodunk. Ha pedig ráadásul még egy röpke környezetvédelmi gyorstalpalót is belepasszíroztak, hát bánja kánya, soha ennél rosszabb dolgunk ne legyen.

Ahogy Christian Moullec, úgy Nicolas Vanier is sokak szemében idealistának tűnhet, de valójában nincsenek illúziói saját filmrendezői hatáskörével kapcsolatban: „Tudom, hogy nem változtathatjuk meg a világot egyetlen könyvvel vagy filmmel.” – nyilatkozta a francia premierrel egy időben. Csakhogy az alkotógárda ezzel a fikciós alkotással párhuzamosan közös kampányt is indított a helyi LPO-val (Madárvédelmi Liga), továbbá a Conservatoire du littoral csapatával (francia közszervezet, melyet azért hoztak létre, hogy biztosítsa a tengerparton található kiemelkedő természeti területek illetve az egyéb vizes élőhelyek védelmét). A francia Oktatásügyi Minisztériumot is sikerült bevonniuk, ily módon aztán egyre több fiatalhoz jut majd el az üzenetük: egy üzenet, amely Vanier szerint egyszerre jelent figyelmeztetést és reményt. A történet tehát körbeért: Nils Holgersson „szülőanyja”, Selma Lagerlöf több, mint száz évvel ezelőtt Akka, a vezérlúd szavaival szólt a gyerekekhez: „Az emberek látod, egyet nem jól tesznek: maguknak akarják az egész nagy földet. Ha tanultál nálunk valamit, remélem ennyit megtanultál. A kopár szirteket és ingoványokat, mocsaras tavakat meghagyhatnák nekünk, szegény madaraknak, hogy valahol mi is békességben éljünk.” Ez a mondanivaló ma sürgetően aktuális: érdemes megszívlelnünk.