Negyvenkét kortárs képző- és fotóművész munkája látható a Túl…/Beyond… című szabadtéri tárlaton.

Bárhonnan be lehet kapcsolódni a Túl…/Beyond… címmel rendezett szabadtéri képzőművészeti- és fotókiállításba, amely a Kodály-körönd négyes felosztású szegleteiben, a boldog békeidőkből itt maradt épületek kerítésein tekinthető meg. Negyvenkét alkotó munkái láthatóak, az időjárás viszontagságait – a galambürüléket leszámítva – jól álló lemezeken alapvetően a koronavírus-járványra reflektáló képekkel találkozunk. Az ötlet nem új: a Standby elnevezésű tárlat tavaly ősszel már negyven művész alkotásával várta a Kodály-köröndre érkezőket, majd az a 2020-as tárlat kibővített formában eljutott a MOM Kulturális Központ, valamint idén a Károlyi-kert közönségéhez, nyáron pedig az eredeti alkotásokból érkezett válogatás Alsóörs emblematikus műemléki épületébe, a Török-házba. Most, a Standby folytatásának tekinthető Túl…/Beyond…augusztus óta látható a Kodály-köröndön, érdeklődőkből és járókelőkből nincs hiány a város legforgalmasabb pontjainak egyikén, sőt Ferenc pápa is felkereste a kortársakat, legalábbis a szentatya pápamobilja szeptember 12-én, a fővárosi Hősök terén pontifikált zárómise után éppen a képek előtt fordult meg.

• 
• 
• 
• 
• 

Barakonyi Zsombor színgazdag és látványos, Hint of Happiness című akril technikát is alkalmazó festményének a reprodukciója fogadja a bámészkodót. Egy tizenévesforma kislány ugrik a magasba, a képcím sejteti, hogy örömében, mögötte a város beazonosíthatatlan részei, egymás mellé halmozva. Pusztán ez a nyitókép is előrevetíti, hogy itt már nem kimondottan a sokkhatás, a kilátástalanság, a bezártság és az elmúlás áll a központban, hanem a pandémiára adott reflexió nagyban épít a szabadságélményre, a felszabadulásra, az élethez történő visszataláláshoz. Szabó Ábel képén (Napkelte a rom mögött) egy gyárépület mögött éppen reményt adó sugarakkal tölti meg a hátteret a felkelő nap, Móricz Sabján Simon érzékeny portréfotóján (Margit COVID-túlélő) pedig egy decens középkorú asszony néz megnyugodva és reménnyel telve a jövőbe. (A „hivatalos” kiállítótérből kiemelt képeken a valóság és fikció, a riporteri és művészi munka szépen ötvöződik.)

Akad egy fotó, emberek kis csoportja áll egy tengerparton. Ősz vagy tavasz, a víz meg kétségkívül hideg lehet, hiszen alig hárman-négyen vetik bele magukat. Ég és föld között, akár ez is lehetne Sághy Tímea Before című képének a(z al)címe. Hajlamosak vagyunk a reményt, a bezártságból való menekülést belelátni. Az, aki legtávolabbra merészkedett a vízbe, széttárt karokkal ujjong, a képmező jobb oldalán pedig egy kiscsoport az ég felé nyújtózkodik; szemmel láthatóan nincsenek tudtában annak, hogy felvétel készül róluk. Mit gondolhat ez a maroknyi ember? Talán azt, hogy a jövőtől való félelemben az egyedüli megoldás csak az lehet, hogy az ember elvágyódik ebből a világból…Mindenesetre, igaz, némi távolságot tartva, de azért mégiscsak egymás mellett állnak.

• 
• 
• 
• 
• 

Az összetartozás és a hiány általános érvényű témaként, de akár konkrét aktualitásként is megjelenik a tárlaton. Mónus Márton Kukucs című képén egy buddhista szerzetes, hiába van fizikailag elválasztva a kémlelt személytől, egy ajtólyukon sem szalasztja el a bámészkodást. Ázbej Kristóf L’Ovalle delle Apparizioni / Jelenések oválisa / The Oval of Apparitions című, háromnyelven is bemutatott festménye nem csak a sokféle megidézett festészeti iskola és a geometriai forma rendezőszerepe miatt izgalmas, hanem azért is, mert egyszerre kapcsol be valami egészen különleges idegenségérzetet bennünk, miközben jól látható, hogy a nyolc központi figura elválaszthatatlanul összetartozik. (Jovián György és Verebics Ági unikornis koponyát ábrázoló csendéletei ugyancsak zavarba hozzák a befogadót.) Gömör Tamás fotóján egy elszáguldó motorcsónak fodrozza a Duna vízét, amelyre a felette magasodó híd árnyékot vet. Félúton, ez a kép címe, és akármennyire nehezen értjük meg, valószínűleg az emberiség is félúton jár – nem csak a másfél éve kezdődött világjárvány leküzdésében, hanem a modern és a posztmodern közötti átmenet útjain lépkedve. Az egyébként festőművész Weiler Péter New Yorkban készített pillanatképe, a Hiány – utcai performance fotó pedig kertelés nélkül mutat egy telefonfülkeméretű vasrács szerkezetet, ahonnan csak egy valami hiányzik: a performer.
Raden Hannawati grafikus, a kiállítás fotórészlegének kurátora arról beszél, hogy „a Túl… cím egyszerre utalhat a pandémia utáni helyzetünkre, de minden további lépésre, ami egy megpróbáltatások utáni, bizonytalan állapotot váltó újjáépülő hitet, a kiutat jelentheti. Éppen ezért a fizikai világon túli perspektívát felvető, metafizikus vagy szakrális szimbólumokat is hordoz.” És valóban, igazán akkor érdekesek ezek a fotók és festmények, amikor valóban hozzánk beszélnek. Tehát a műfaj fiatal nagyágyújának számító Gordon Eszter nagyszabású portréja a kétszeres olimpiai aranyérmes kardvívó Szilágyi Áronról például hiába bitang jó, nem sokban kapcsolódik a tematikához, másrészről pedig már jól ismerhetjük (a kéthavonta megjelenő Üzlet és Pszichológia egyik 2016-os címlapképe volt), csakúgy, mint Szigeti Tamás „before-after” sorozatának sokadik darabját (Kemény György, 1987/2020). „Az alkotóknak megkötések nélküli szabad asszociációt és teret kívántunk adni, így fordulhat elő, hogy nem csak idén készült munkák kerültek a válogatásba. Fontos szempont volt, hogy olyan alkotásokat mutassunk be, amelyek reményt keltenek, életerőt, jókedvet, derűt vagy játékos humort sugároznak, illetve olyan kapaszkodóként szolgáló témákat vetnek fel, mint a természet, a szépség, a család, az emberi kapcsolatok, a földi élvezetek vagy éppen a földön túli tér, a történeti és kulturális hagyomány vagy a transzcendencia” – teszi hozzá.

„Igazából számomra az volt igazán vonzó, hogy olyan közönségnek válogathatok, ami sokkal tágabb az átlagnál, mert egy szabadtéri, ingyenes kiállítást olyanok is megnéznek, akik nem mennek el múzeumba vagy galériába” – ezt már a festmények kurátoraként Sturcz János művészettörténész, a Magyar Képzőművészeti Egyetem Művészettörténeti Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára jelenti ki. Hozzáteszi: „Meggyőződésem, hogy csak a legmagasabb kvalitással éri meg foglalkozni, ezért itt is a minőség volt a válogatás legfőbb szempontja. A másik szempont az volt, hogy a kiállítás jellegéből fakadóan olyan tartalmakat helyezzek előtérbe, ami valamiféle segítséget nyújthat az embereknek. A harmadik pedig az, hogy olyan művészeket is bemutathassunk, akiket elismernek és olyanokat is, akik a kánonnal szemben helyezkednek el.” A magát játékos keseredettséggel „romantikusan gondolkodó öregembernek” tituláló Sturcz szerint egy hazai kortárs tárlat jobbára már csak néhány ember magánügye, de ez a szabadtéri reprodukció-kiállítás jóval nagyobb társadalmi nyilvánosságot jelent.

Minden bizonnyal igaza lehet, hiszen a tárlatot akár naponta többször is fel lehet keresni. Nem kell feltétlenül újra megállnunk, elég csak rápillantani egyik-másik alkotásra: az ingeradás elkerülhetetlen.

(A kiállítás október 19-ig a Kodály-köröndön, majd október 20-tól a terézvárosi Eötvös10 elnevezésű közösségi és kulturális házban tekinthető meg.)