Enyedi Ildikó legújabb filmje korántsem éterien szép, de ilyen megkapóan még sosem ábrázolták a fájdalmat és szerelmi csalódást.

Enyedi Ildikó nem kifejezetten forradalmi hevületű alkotó, ugyanakkor a felszín alatt rendre igyekszik megkérdőjelezni társadalmi és történetmesélési konvenciókat. A Testről és lélekről minden ízében a tradicionális szépség- és szerelmitörténet-ideál ellenében igyekezett két ember kapcsolódását felrajzolni, legújabb munkája, A feleségem története pedig mintha ennek lenne antitézise: múltbéli eleganciával, klasszikus filmekre hajazva mutatja be egy eleve halálra ítélt kapcsolat útját.

Jakob Störr kapitány (Gijs Naber) ugyanis egyszer csak a fejébe veszi, hogy feleséget keres magának, és ehhez az első útjába akadó nőt választja ki Lizzy (Lea Seydoux) személyében. Csakhogy az eredetileg valódi indíttatás nélkül házasodó Störr nagyon is megszereti asszonyát, ugyanakkor ezzel párhuzamosan egyre több okot kap a féltékenységre - így a hajóskapitánynak el kell döntenie, mit jelent számára Lizzy, és meddig képes saját maga is fejlődni házasságának megmentése érdekében.

Bár valamennyire előre lelövi a poént, nehéz úgy beszélni A feleségem történetéről (és végső soron nehéz is magunkévá tenni az élményt), hogy nem veszünk tudomást a háttérben folytonosan leselkedő tragikumról: ez az a romantikus történet, amelynek minden reménykedésünk ellenére sem lehet beteljesülés a vége. Ugyanakkor éppen az is Enyedi célja, hogy hőseihez hasonlóan kicsit mi is elhiggyük, kerekedhet valódi szerelem ebből a diszfunkcionális és minden valódi alapot nélkülöző házasságból, hogy tényleg hihetünk ezeknek a romantikus túlzásoknak, hogy valakinek az élete szerelme lesz az első nő, aki az ajtón besétál.

Ezt az ambivalenciát képviseli az is, hogy a film közel háromórás hossza ellenére is a cselekményvezetés meglehetősen zaklatott: Enyedi a pár életéből szélsőséges válogatással kap fel, enged el momentumokat vagy éppen horgonyoz le mellettük.  Ami főleg a középrész során alaposan szétzilálja a narratívát, és A feleségem története jellemzően pont akkor veszíti el a lendületét, amikor igazán magával tudna ragadni, viszont másrészről a csendes hömpölygésbe ágyazott kulcsjelenetek hatalmas erővel rántják maguk köré az alkotást.

Maga a rendező is elismerte, hogy szándékosan a kézenfekvő megoldások ellen dolgozott, és a film valóban kerüli az igazán harsány, érzelmileg túlfűtött pillanatok kihangsúlyozását, hogy jobban el tudjunk merülni az elsőre észrevehetetlen részletekben. A feleségem története így tud megbirkózni elképesztően zárkózott és elfojtott főhősével, sőt egyenesen előnyt kovácsolni az ő személyiségéből. Példátlan, hogy a vásznon ilyen letisztultan, elemien köszönjön vissza, hogy mit jelent szeretni valakit minden sérelmünk és bizalmatlanságunk ellenére, hogy ennyire a mélyére lássunk egy kapcsolatnak és két szerelmes közül legalább az egyik félnek. Egész pontosan mindent Störr szemszögén keresztül ábrázol az alkotás, de a fentiek tükrében félreértés is lenne mást számon kérni, hiszen már a cím is jelzi, hogy az alkotás azt hivatott bemutatni, mit él meg ő ebben az egyoldalú szerelemben, és milyen egy személyt az őt szerető partneren keresztül látni. 

És ebben a tekintetben A feleségem története tulajdonképpen végtelenül hagyományos film: nem siettet, nem erőltet, nem próbál meggyőzni, hanem hagyja lélegezni szereplőit, világát, egyben pedig saját magát is, és egyszer csak azt fogjuk észrevenni, hogy mi is együtt lélegzünk vele. Egy igazi, jó értelemben vett őskövület a produkció, amely a mai mozgóképes mezőnyben éppen annyira nincs elemében, mint hajóskapitánya a szárazföldön - de éppen ettől tartalmaz egy ősibb, tisztább, igazabb megközelítést.

A feleségem története a Mafab - Magyar Filmadatbázis oldalán.