Kiss Ferenc podcastsorozatának vendége ezúttal a legendás szaxofonművész.

Nehéz szavakat találni, ha az ember Dresch Mihály zenéjét hallgatja. Talán nem véletlen, hogy ő maga sem a szavak embere. Az úgynevezett nagy kérdésekről sem szívesen filozofálgat. „Ne törődj vele" – mondta nekem egyszer szeretettel, mikor kapkodva próbáltam körülírni hozzá kapcsolódó zenei élményemet. Ha természetes képződmények és jelenségek vesznek körül (fák, füvek, tisztások, ösvények, meredélyek, harmat, eső, szél, vihar) elemi érzeteid lesznek, önkéntelenül kezdesz ráhangolódni valamiféle humánus hullámhosszra, hogy aztán nyugodtan feküdhess fel rá, hagyva magad sodortatni egészen a tiszta forrás torkolatáig, majd vissza, a zene által átmosott belső ártérre – amihez ugyancsak nehéz szavakat keresnünk. Dresch Mihályt „különutas" muzsikusnak is mondják, ami nem csoda; ilyesfajta „ösztönneszezéssel" eddig kevesen fogtak neki a hazai népi kultúra mélyáramának, valamint a jazz világfolyamatainak egybetereléséhez. Mihály mondhatni – Szabados György zeneszerző után szabadon – mint a madár repült ki az autentikus vagy sztenderdszerű kötöttségek kalickájából. Az Új Forrás kulturális törzstől a Szirti Sas indián-nevet kapó Dresch madártávlata valóban csak szabad szemmel látható be. Uff! Én beszéltem, de beszéljen inkább Mihály, s leginkább beszéljen a zenéje – helyettünk! – Papp Máté