A Nemzeti Filharmonikus Zenekar és a Nemzeti Énekkar október 28-án 19:30-kor a Müpában Verdi Requiemjét tűzi műsorra kiváló magyar szólistagárdával és Giacomo Sagripanti karmesterrel.

Sokan vélik úgy, hogy az olasz karmesterek olyan titkos tudással rendelkeznek, amely a mű drámaiságához és érzelemgazdagságához különleges kulccsal szolgál. Ezen az estén a Nemzeti Filharmonikusok, a Nemzeti Énekkar és a kiváló magyar szólistagárda élén ifjú itáliai dirigens kalauzolja a közönséget a nagyszabású mű világában: olyan muzsikus, akit az Opera Awards alapítvány 2016-ban „az év legjobb fiatal karmestere” díjjal jutalmazott.

„Mit is mondhatnék Verdi Requiemjéről? Azzal kezdtem a művel való munkát, hogy tanulmányoztam Verdit, mint embert. Azt kérdeztem magamtól: hogyan viszonyult Verdi a valláshoz? a levelei és más források alapján. És tudjuk, hogy egyházellenes volt, de hogy vajon ateista vagy agnosztikus volt-e, azt nem. Azt biztosan tudjuk, hogy erősen kötődött a valláshoz. Szeretném az előadásommal egy olyan utazásra elvinni a közönséget, amely egy igen félénk atmoszférával kezdődik, de ez aztán megváltozik, átalakul a Requiem során és végül úgy érezzük, megtaláltuk Istent és azt érezzük, hogy vigyáz ránk. Ezt a folyamatot az ember és Isten viszonyának változását szeretném bemutatni a Requiemmel. Nagy kihívás ez, mert nem egy könnyű darabról van szó és nehéz pontosan interpretálni a művet, de mindent beleadok, mert hiszek az ilyen jellegű zene erejében.” – Giacomo Sagripanti

Giuseppe Verdi (1813–1901), akit az utókor elsősorban operaszerzőként tart számon, csak ritkán hagyta el a zenés színpad műfaját. E különleges kirándulásainak egyike a Requiem, amelynek megírásához két szomorú aktualitás adott ösztönzést: először Rossini halála 1868-ban, majd az olasz nemzeti költő, Alessandro Manzoni távozása 1873-ban. Rossini elhunytát követőn egy ideig úgy látszott, több olasz zeneszerző együttműködése eredményeként születhet meg egy közös opus, amelynek Verdi Libera me tételét írta meg, ez a terv azonban meghiúsult, s végül a Verdi által hasonlóképpen tisztelt Manzoni halála adta meg a zeneszerzőnek a döntő impulzust, hogy a Requiemet – immár teljes mértékben saját műveként – megalkossa. Az ősbemutató 1874. május 22-én, Manzoni halálának első évfordulóján zajlott le a milanói San Marco székesegyházban, a szerző vezényletével. A Requiem fő jellegzetessége és hatásának záloga az erős drámaiság és az operai dallamosság.