A Red Rocketben egy egykori pornósztár tér vissza a kisvárosi kilátástalanságba, hogy ott egy még súlyosabb lelki nyomorra leljünk vele.
Sean Baker Amerika leglecsúszottabb, legkiszolgáltatottabb rétegeinek krónikásaként lett ismert: a hírnevet a Tangerine hozta meg neki, amelyet telefonokkal forgatott a Los Angeles-i transz közösségről, két évvel később pedig a társadalom legalján tengődő gyerekek mesevilágával, a Floridai álommal több díjat is bezsebelt. Baker legújabb művében ismét helyszínt és célcsoportot váltott, de a fókusz maradt ugyanaz - ugyanakkor a Red Rocket eddigi legtudatosabb munkája.
Mikey (Simon Rex) 17 év pornósztár-lét után egyszer csak újra a gigantikus olajfinomítók árnyékában létező Texas Cityben köt ki, a rajta lévő ruhákon és pár dolláron kívül pedig nincs semmije. Így jobb híján ex-feleségénél és -anyósánál kopogtat, akik vonakodva szállást adnak neki. Mikey-nak múltja miatt senki nem akar munkát adni, így jobb híján nekiáll drogot terjeszteni, nagy álmává azonban hamar az válik, hogy a közeli fánkozóban dolgozó, egyébként még bőven kiskorú Raylee-vel (Suzanna Son) indítsa be újra felnőttfilmes karrierjét.
Sean Baker tehát alkotói hitvallásához híven ismét az amerikai társadalom egyik lenyomorultabb szegletét veszi górcső alá: a Red Rocket világát tetovált, fogatlan, egész nap otthon döglő munkanélküliek, kisstílű drogdílerek népesítik be, életképeire borzasztó méretű ipari komplexumok vetnek árnyékot, szakadt útszéli sztriptízbárok és hatalmas Trump-plakátok villannak ki hátterükből prominensen. Az író-rendező azonban képes arra, amire kevesen ebből az alapállásból: történetének főhősét valójában nem ez a közeg, az ahhoz való viszonya határozza meg, pusztán csak ebben kénytelen létezni.
Nem arról van szó, hogy Mikey minden igyekezete ellenére képtelen kiszakadni a kisvárosi white trash-létből, vagy hogy pont az ott szerzett beidegződései húzzák vissza a nyomorba és kilátástalanságba. Hiszen 17 éve egyszer már sikerült a kitörés, és Baker nem is különösebben foglalkozik azzal, hogy bemutassa vagy megmagyarázza, miért kötött ki mégis újra ott, ahol indult. De látva, ahogyan főhőse pillanatok alatt feltalálja magát és uralni kezdi az életét, biztosak lehetünk benne, hogy tervezett visszatérése Los Angelesbe (és a pornóiparba) nem akkora délibáb, mint azt ezektől a figuráktól és filmektől megszokhattuk.
Kicsit azonban mégis: a Red Rocket fő különlegessége, egyben legizgalmasabb vonása az ambivalencia, amely a karaktert és így magát az élményt is áthatja. Mikey alapvetően jóravaló személyiség, aki szándékosan ugyan nem akar rosszat, nem akarja kihasználni környezetét, azonban szédületes dumájával mindig mindenkitől megkapja, amire vágyik, és nekünk is tudatosítanunk kell magunkban, hogy eközben milyen kihágásokat követ el. (Például viszonyba kezd egy kiskorú lánnyal.) Egyszerre tudunk azonosulni reményeivel, szánni helyzetét, ugyanakkor megvetni ballépéseit és kárörömmel nézni, amikor az élet azokat egy-egy pofonnal jutalmazza. Az őt alakító Simon Rex karizmája a vásznon keresztül is hatalmába kerít, kiirthatatlan lelkesedése ragályos, ugyanakkor Rex tökéletesen ragadja meg a külsőségek hajszolása mögött felszüremlő gyötrődést, ürességet és a vágyakozást egy otthon, egy valódi, tartalmas kapcsolat után.
Mikey számára ugyanis nem azért nettó ügyeskedés, egy hatalmas sales pitch az élet, mert linknek született és a könnyebbik utat választja, hanem mert az ő Amerikájában ez az egyetlen út: a tisztességes munka nem is opció (még a legnívótlanabb hamburgerezőben sem jut neki állás), és mindenki csak a végeláthatatlan vetítés által képes létezni és fenntartani magát. Még akkor is, amikor csak ketten vannak egy szobában, és bensőséges kérdésekre terelődik a téma.
A Red Rocket nézői élményének tehát hamar alappillérévé válik, hogy semmit nem hiszünk el senkinek, például előbb-utóbb a főszereplő múltját sem: Mikey pornósztár-karrierje csak az ő elmondásában jelenik meg, és a férfi folyamatos kamuzásából kiindulva néha hajlamosak vagyunk elhinni, hogy meg sem történt, de legalábbis nem volt olyan csillogó, mint ő azt állítja. Egyedül a nevére kereső ismerősök döbbent tekintetén keresztül győződhetünk meg arról, hogy Mikey valóban felnőttfilmekben dolgozott, és még díjakat is nyert érte - de még ezen a ponton sem tudjuk, hogy konkrétan miért csődölt be, és vajon van-e valódi esélye az újrakezdésre.
Azonban még ez sem gátolja meg, hogy objektív szemléletünkből beljebb lépve érzelmileg is bevonódjunk, és szurkoljunk, elsősorban nem Mikey vagy a többiek sikerének, hanem annak, hogy egyszer végre eljöjjön az a pillanat, amikor képesek kilépni az örökös bullshit-áradatból, és egy őszinte pillanatot megélni egymással. A műfajtól idegenül nem azért fogunk minden idegszálunkat megfeszítve reménykedni, hogy Mikey-t utolérje a jólét, a siker, a gondtalanság (hiszen ez utóbbi tulajdonképpen itt is adott számára), hanem azért, hogy ha nem is ő, de legalább valaki eljusson a boldogságnak azon szintjére, amelyet nem ezek a felszínes jellemzők határoznak meg.
A Red Rocketben tehát lehet, hogy első látásra az amerikai rozsdaövezetek kilátástalansága a sokkoló, azonban sokkal rémisztőbb, hogy – ellentétben például a Floridai álommmal – a lélekromboló környezettel nem száll szembe gyermeki báj és remény, hanem egy még nagyobb érzelmi kietlenség erősít rá. Az igazi pusztulás az olajfinomító mellett zajlik, a fejekben és emberi kapcsolatokban.
