Három együttes, három klasszikus darab: a Közép-Európa Táncszínház, a Magyar Állami Népi Együttes és a Győri Balett egy-egy ünnepi előadással köszönti a 20 éves intézményt április 27-én.
Áprilisban a végéhez ér a 20 éves Nemzeti Táncszínház jubileuma alkalmából életre hívott NTSZ gálasorozat. Az Életünk a tánc című záróesten a Közép-Európa Táncszínház, a Magyar Állami Népi Együttes és a Győri Balett köszönti az intézményt, a jeles alkalomra választott egy-egy koreográfiával. A három együttes vezetőjét kérdeztük.
2001-ben a Táncfórum intézményesült és Nemzeti Táncszínházzá alakult, majd 2019-ben megnyílt az új épület a Millenáris Parkban. Milyen hatással volt a magyar táncszakmára az, hogy otthonra lelt?
Szögi Csaba: Természetesen a legfontosabb az, hogy végre lett egy saját háza, épülete a táncművészetnek, egy hely ahol folyamatosan táncelőadásokat lehet látni. Ez egy forradalmi lépés volt, nagy pillanata a szakmának. Több mint 20 éves ígéret vált valóra, azzal, hogy 2001-ben a Várszínházban megnyílt a Táncszínház. Természetesen minél több fellépési lehetőséget kap valaki, annál erőteljesebben érzékeli ennek súlyát és örömét, de tény, hogy a Nemzeti Táncszínház indulástól kezdve nagyon szélesre nyitotta az ajtaját, sokféle táncműfajnak bemutatkozási lehetőséget adva.
Mihályi Gábor: Vannak, akik szerint a nomád életforma legalább olyan hatékony volt az emberiség történetében, mint a városi élet. Még ha az emberi társadalmakat vizsgálva akár igaz is lehetne ez a megállapítás, a táncművészet esetében biztos nem az. Számunkra csak egyetlen út, egyetlen alternatíva létezett, hogy vándorokból városlakókká váljunk.
Velekei László: Véleményem szerint nagyon fontos üzenettel bírt az, hogy a magyar táncszakma egy ilyen nívós épületet kapott. A Győri Balett igazgatójaként különösen örömteli számomra, hogy vidéki együttesként olyan színvonalas környezetben tudjuk bemutatni a fővárosban a művészetünket, ahová örömmel visszajárnak az emberek.
Mitől válik inspirálóvá és szakmailag kifogástalanná alkotó és táncművész számára egy színházi/táncszínházi épület?
Sz.Cs.: Ha tud benne gondolkodni! Minden épületnek megvan a maga technikai adottsága, sajátosságai, hangulata és energiája. Nagyon sok alkotóval dolgoztunk együtt a Közép-Európa Táncszínházban, és mindenkit az első perctől fogva az foglalkoztatott, hogy a teret hogyan tudja a legjobban kihasználni. Nyilvánvalóan azok a társulatok, akik saját hellyel rendelkeznek, rögtön abban a térben gondolkodnak, de ez nemcsak Budapesten, hanem vidéken is ritka. A szakma ennél jóval tágabb és színesebb, akiknek nem mindegy hova készül egy előadás. Korábban a Táncfórum idején különböző befogadó színházakban valósultak meg a táncelőadások, ahová kizárólag arra az egy napra, amikor a premier volt, lehetett bemenni. Amióta viszont megnyílt a Nemzeti Táncszínház egy új bemutató esetén egy, vagy akár több plusz napot is kap a társulat, ami segít belakni a teret, felkészülni technikai és érzelmi alapon is az előadásra. Ez mentálisan fontos az alkotóknak, de talán még fontosabb az előadóknak, akik a színpadra lépnek. A Várban üzemelő Táncszínház egy kamaraszínház méretű színpaddal rendelkezett, viszont a Millenárison megnyílt modern Nemzeti Táncszínház már a kisterem mellett, nagyszínpaddal is rendelkezik. Így másképp kezdtek el a társulatok is gondolkozni: ha valaki tudja, hogy a Nemzeti Táncszínházban lesz a bemutatója, akkor az első pillanattól kezdve ebben a térben gondolkodik, eleve oda álmodja meg az előadást.
M.G.: Persze nem árt, ha szép egy épület, de azt hiszem, minden odabent dől el. Legyen jó a technika, legyen "táncosláb-barát" a padló, kényelmes az öltöző, folytathatnám a felsorolást. Azonban mindezeknél van egy fontosabb, egy szavakban elmondhatatlan érzés, ami azonnal puhán körülvesz, ahogy belépsz: hú, ez jó hely!
V.L.: Egy alkotó akkor tud igazán nagyot álmodni, ha megvan a megfelelő tér és technika ahhoz, hogy ki tudjon teljesedni. Emellett nagyon fontos a színház rezonanciája, miliője, hiszen ezt szokja meg, és ehhez ragaszkodik a közönség. Koreográfus-igazgatóként elmondhatom, hogy hiába sikeres valahol egy előadás, amint átkerül egy másik térbe, már nem biztos, hogy ugyanolyan hatással bír. A Millenárison otthonra lelt Nemzeti Táncszínház ilyen téren is tökéletes, hiszen minden porcikájából sugárzik a minőség. Lehetőséget biztosít arra, hogy a táncművészet számos ága - a nagyszínházi produkcióktól egészen a kisebb alkotóműhelyek előadásai - bemutatkozhasson, ezzel is közvetítve azt a nagyon fontos üzenetet, hogy a magyar táncszakma végtelenül színes.
A Közép-Európa Táncszínház Set Your Mind Free című darabját hozza el az NTSZ20 - Életünk a tánc című gálára, mely egy külföldi - Anton Lachky - koreográfus nevéhez fűződik. Mitől különleges a koreográfia?
Sz.Cs.: Anton Lachky egy végtelenül izgalmas alkotó, akivel már a pályája elején, 2010 körül ? amikor még nem volt nemzetközi hírű koreográfus - elkezdtünk tréning szinten dolgozni. Anton szlovák származású koreográfus, aki Brüsszelben él és dolgozik, és már készített számunkra két darabot, de miután ezek egy trilógia részei, ezért már tervezik a harmadikat is.
Nekünk nagyon fontosak a közép-európai gyökerek, a közös gondolkodás és kultúrkör, ezért a körön belül keressük egymás társaságát, művészi kapcsolódási pontjait. Anton az egyik kimagasló alkotója ennek a körnek, ezért döntöttünk úgy, hogy az ő trilógiájának második darabjából mutatunk be egy részletet az NTSZ gálán.
A Magyar Állami Népi Együttes az ünnepi estre a Tánckánon - Hommage - Kodály Zoltán című előadás részletével érkezik. Miért erre az emblematikus darabra esett a választás?
M.G.: A Tánckánont a Nemzeti Táncszínházzal koprodukcióban állítottuk színpadra néhány évvel ezelőtt. A bemutató óta ez a darab is a Magyar Állami Népi Együttes ikonikus előadásainak sorába lépett. Születésnapra bizonyítottan remek.
A gálaest zárásaként a Győri Balett előadásában, Ravel Boleroját lehet megtekinteni. Mire számíthat a közönség?
V.L.: A Bolero egy korszakalkotó zenei mű, amely kortalan, sikere határtalan. Bízom benne, hogy a Győri Balett táncosainak ereje és energiája úgy tudja majd bemutatni, hogy kiteljesedik mindaz a szépség és minőség, amit a zenemű magában rejt. Lukács András a Győri Balett művészeti vezetőjének Bolero-koreográfiája végtelenül letisztult, minimalista, mely a zenével együtt lüktetve építkezik. Minden mozdulatában erős, izgalmas és élettel teli.
