Kilépett a takarásból a Trio Sordini: március 30-án az Opus Jazz Clubban mutatják meg, milyen az ha felmegy a függöny, és csak a zene szól.
Három évvel ezelőtt három, színházi berkekben is otthonosan mozgó muzsikus arra gondolt, hogy a Mohácsi János rendezte színdarabokban általuk megszólaltatott hangokat, ritmusokat, dallamokat önálló életre hívják. Úgy gondolták, hogy a különböző eredetű hangfüzérek egy-egy színházi előadás rendszeréből kiszakítva egymással is kapcsolatba kerülhetnek, és további szövevényes történeteket mesélhetnek mind a muzsikusok, de még inkább a hallgatóság számára. Az idő múlásával pedig mind több új dallam, ritmus bukkan fel a Trio Sordini olykor végtelennek tűnő hanglabirintusában. Kompozíció és improvizáció, utazás mindenhonnan mindenhová – több mint másfél óra megállíthatatlan hangáradat két részben.
A koncert első felében Kovács Márton szerzeményei hangzanak el, míg a másodikban a Móser Ádám szerzeményeit tartalmazó, Bp. Folk című, legfrissebb lemezanyag szólal meg, mely a Halmos Béla Program segítségével született meg.
„Kompozícióimban zeneszerzőként arra keresem a választ, hogy hogyan lehet jelen a népzene ma Budapesten, vagy a világ bármely részén a kortárs kultúra részeként. Mit tud jelenteni abban a tőle idegen közegben, amely beemeli saját kulturális terébe anélkül, hogy egy kvázi-eredeti környezetet tételezne neki? Ugyanaz a ritmus mit jelent Széken, ha brácsán szólal meg, és mit jelent a négyeshatos vonalán, ha harmonikán játsszák? A népzene mélyszerkezete érdekel. Különböző zenék mélyszerkezete, és azok találkozása, összeolvadása. Az a fajta struktúra, ami a dallamok mögött van. Hangsorok, harmóniafűzések, ritmusok feszültségei. Hogy mi történik akkor, ha az invertita ritmusa találkozik Astor Piazzolla repetitív szekvenciáival. Ugyanabból a feszültségből táplálkozik mindkettő. Az eleki másodhegedű kíséretmódját hogyan lehet egy tőle idegen közegben használni? Ezek érdekelnek. Ezen az úton járunk Kovács Márton és Gyulai Csabi barátaimmal” – Móser Ádám.
„A megalakuláskor a „kompromisszummentesség” volt az egyik legfontosabb jelszavunk. Közös tapasztalatunk, hogy a zenélésben sokszor kell kompromisszumot kötni, mások igényeihez igazodni. Itt azt mondtuk, hogy tét nélkül játsszuk azt, ami jól esik. Ebből egy egy órás, szünet nélküli zenefolyam született. A mai napig azzal az érzéssel kezdünk minden koncertet, hogy pengeélen táncolunk: előfordulhat, hogy öt perc után elege lesz ebből a közönségnek, vagy sikerül oda szögeznünk a figyelmüket a színpadra. A legutóbbi, Opusos koncertünkön iszonyatosan jó érzés volt, hogy az utóbbi történt, és létrejött az az atmoszféra, amire törekedtünk. Szerintem azért tud működni ez a fajta zene, mert nem akar több lenni, mint ami – önazonosak próbálunk maradni. Én ezt tartom az egyetlen tartható útnak: ha nem akarsz megfelelni a különböző népszerűségi kritériumoknak, átjön az őszinteség, és talán könnyebben megnyered azt a plusz ezer nézőt magadnak, amit a különböző marketingfogásokkal és a trendkövetéssel próbálnál. A fentieken túl a Trio Sordini számomra az önkifejezés egyik legszebb útja is, itt tényleg mindent kijátszunk, ami aznap a fejünkben járt.” – Gyulai Csaba
