200. alkalommal látható június 13-án a Horváth Csaba rendezte Toldi a Szkénében.

Egy sárga tornaszőnyeg, egy iskolai szék, egy felmosóvödör és pár ütött-kopott ablakkeret. Ezeknek a banális és iskolai hangulatot idéző tárgynak a társaságában, fejenállások, guggolások, vigyázzállások és fekvőtámaszok rengetegében hangzik fel egy 176 évvel ezelőtt megírt szöveg: Arany János Toldija – immár tíz éve. Június 13-án 200. alkalommal kel életre a Szkéné Színházban ez a látomásos világ, amelyet a 2014-ben végzett, fizikai színházi rendező-koreográfus osztályának álmodott meg a rendező, Horváth Csaba, Arany János klasszikusa nyomán.

Annak idején az egyetemi osztály harmadévesen egy egész tanévet szentelt Arany balladáinak, a munkafolyam zárásaként mutatták be a Toldit az Ódry Színpadon, amely mára a Forte Társulat repertoárjának a része. Az előadást először a Thália Színház fogadta be, majd onnan került át jelenlegi játszóhelyére, a Szkéné Színházba, ahol 2018 óta telt házakkal játsszák.

Az eredeti írói szándék szerint is több generációnak szóló mű az első szótól az utolsóig elhangzik színpadon. Valamennyi kaland, akció és hangulat megelevenedik: az emblematikussá vált jelenet a malomkővel, a farkaskaland, az üldözés, Toldi György ármánya; de eljutunk a pesti utcákig, feltűnik a bika, a cseh vitéz, a magyar király nemes alakja, elénk tárul a nagyvárosba tévedt parasztgyerek hontalansága, a gyermekeit vesztett anya fájdalma – mindezt kifinomult és komplex eszközrendszerrel idézi meg a társulat, veretes verbalitásában és radikálisan nyers vizualitással.

A mozgás, a zene és a próza hármas egységének összhangzata teremti meg az előadás rendkívüli hangulatát. Ezt, az új világokat megnyitó együttállást teszi még teljesebbé a Kossuth-díjas, Liszt Ferenc-díjas, Kiváló Művész, Dresch Mihály zenéje. Az előadás egy része Nagy Norbert megzenésítésében, ének formájában hallható.

A 2012. október 25-én, az Ódry Színpadon bemutatott, Lábán-díjra jelölt Toldi hihetetlen sikert aratott Budapesten, főként az iskolás közönség előtt. A tíz éve repertoáron lévő előadás mit sem veszített népszerűségéből, ráadásul, bemutatás óta felnőtt egy generáció, amely számára lehetőség nyílt a kötelező olvasmány színházi keretek között történő feldolgozására:

„Az igazi kihívást az jelentette, hogy hogyan tudunk egy klasszikus, veretes művet megszólaltatni a kortárs színház nyelvén. Van, aki általános iskola 5. osztályosként látta egykor, és ez az előadás indította el a pályán. Később a Forte többi fizikai színházi előadását (is) megnézte. De büszkék vagyunk arra is, hogy szerte az országban, sok magyartanár az előadás alapján tanítja a kötelező olvasmányt, a Toldit.” – Horváth Csaba, az előadás rendezője.

A mára nemzetközi hírnévre szert tett színházi társulat Toldi-adaptációjának népszerűségét mutatja, hogy Székesfehérvár, Kecskemét, Debrecen, Miskolc, Gyula, Szeged, Budakalász, Pomáz, Szentendre, Dunaújváros után több külföldi meghívást is kaptak, így Berlinben, Szabadkán és Temesváron is látható volt az előadás.

„Tíz évvel a premier után, a kétszázadik előadáshoz közeledve sem játszik megúszásra a Forte Társulat a Szkéné Színházban. Arany János nyolcsorosai az esetek döntő többségében úgy hangzanak el, ahogy kell. Ha a szituáció úgy hozza a tárgyilagosság, egyébkor a drámaiság, máskor a játékosság, vagy az előbbiek árnyalatai jellemzők a szövegmondásra. Mindez nem kevés egy olyan előadás esetében, ahol a mozgás az első az egyenlők között. Ha többet nem is érne el az annak idején a Színház- és Filmművészeti Egyetemen bemutatott előadás, minthogy "fogyasztható" formában tálalja a klasszikus történetet tizenéveseknek, már sikerről beszélhetnénk. Ám az unalmas iskolai kötelező olvasmány ellenszelével eredményesen küzdő Toldi jóval több ennél, hiszen az archaikus történetben a kisebbik testvér a még oly nehéznek ígérkező akadályokat is legyőzi.”  – Szekeres Szabolcs

„A kortárs táncszínházi elemek használatával nemcsak konkrétan megjelenítik a Toldit, hanem az expresszív koreográfia és Dresch Mihály őrületes zenéje révén magasabb regiszterekbe emelik a művet. A tánc véletlenül sem lesz illusztráció, és a zene sem válik kísérőelemmé - ez a társművészetek egyenértékű, komplex találkozása. Az előadást meghatározó ötletes minimalizmus a történetmesélésnek lendületet, míg a szerepformálásoknak plusztöltetet ad, így lesz minden szereplő karakterén kívül nemcsak egy másik, de még narrátor is, sőt a főszereplő, Toldi Miklós (összetett jelleme miatt) még duplikálódik is. A kortárs és népi jelleget mutató mozdulatvilág az eszköznélküliség kietlenségében ugyanolyan látványossá válik, mint az egy-egy autentikusnak tűnő kellék használatával kreált jelenetek. Nemcsak a keretként szolgáló, kontextualizáló táncepizódok, de egy-egy jelenet is szinte belénk ég. Ilyen a hátborzongatóan kreatív közös tánc a keretükből leemelt ablakokkal, amik hol partnerként, hol kiegészítőként jelennek meg.”  – Czenkli Dorka, Magyar Narancs