A kút falába épít bunkert az öreg házaspár – Lezsák Sándor 1985-ös darabja, a Nyolcvan vödör levegő a Veszprémi Petőfi Színházban debütált.
Mondják, hogy a tizenhárom szerencsétlen szám. Oberfrank Pál esetében ez talán mégsem állja meg a helyét, hiszen éppen ennyi ideje igazgatja a Veszprémi Petőfi Színházat. Tudatos útkeresés, közösségi kapcsolatépítés, valószínűleg jó adag szerencse, és a kiteljesedés iránti vágy is szerepet játszhatott abban, hogy az akkoriban csupán negyvenes évei derekán járó színész a teátrum igazgatója lett. Oberfrank Pál igényes népszínházat teremtett Veszprémben és színészi pályája is új lendületet vett az utóbbi években. Igazgatóként jó arányban vállal színpadi feladatokat: nem tolakodik a többiek elé, de érezhetően szeretné karban tartani magát. Tom Schulman Keating tanáraként a Holt költők társaságában, Dan Gordon Raymondjaként az Esőemberben, vagy éppen Molière Cléantejaként a Marton László rendezte Tartuffe-ben kifejezetten üdítő volt a színpadon látni. Még 2014-ben emlékezetes Carmen előadást rendezett a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, ami később bevonult az Erkel Színházba. A Veszprémi Petőfi Színházban is egyre több darabot állít színpadra, mostanában például Ábrahám Pál Viktória című háromfelvonásos nagyoperettjét, vagy éppen Lezsák Sándor Nyolcvan vödör levegő című tragikomédiáját a frissen útjára indult Márai Színházzal koprodukcióban.
Lezsák Sándor darabja 1985-ben volt olvasható a Színház című lap drámamellékletében. A közép-európai történelem jellegzetes félelmeiből, a mindenhol veszélyes árnyékot sejtő ösztönös riadtságából építkező tragikomédia középpontjában egy magyar parasztházaspár áll, akik a kútjuk oldalába bunkert építenek. Illetve csak a múltbeli háborús traumáit újraélő férj teszi ezt, a feleség leginkább elszenvedő alanya ura hóbortjának. Teljesíti kéréseit hosszú éveken át, ám egyszer csak kifakad: nem bírja tovább az öregember rögeszméjét, az örökös bezártságot, a légi riadó próbáinak másodpercre megtervezett menetrendjét. Lezsák darabja fájdalmas látlelet önzés és odaadás feloldhatatlan ellentétéről, a már-már pszichiátriai esetként tengődő szereplők groteszk életéről, és kegyetlenül szókimondó a múltban gyökeredző, sok esetben önsorsrontó cselekedetek láncolatával kapcsolatban is. A kútból az öt és fél méterrel feljebb lévő felszínre vezető létra végül lezuhan, és a két öregember sosem látja már a napvilágot.
A szerzőtől nem áll messze a groteszk, Nagypapa a bőröndben című színművének még műfaji meghatározásában is szerepel. A darabnak általa korábban elmesélt valós alapja, hogy egy székely faluban, a domboldalon, a temető melletti területet fel akarták duzzasztani vízzel, de amikor bőséges eső esett, a víz már akkor is bemosta a sírokat a házakhoz, a kutyák pedig széthordták a csontokat az utcán. Az anyaországba költözött emberek megelégelték ezt, és megpróbálták kimenekíteni a halottaikat, hogy máshol, méltón temessék el őket. A maradványokat áthozták, ki zsákokba csavarva, ki táskákba csomagolva, és amikor megkérdezték a határon, hogy mi van a bőröndben, csak annyit mondtak: a nagypapa. Mire a határőr megveregette a vállukat, hogy milyen tréfás kedvükben vannak, és átengedte őket. Hasonlóan tragikomikus helyzet a Nyolcvan vödör levegőben: a házaspár azon vitázik, hogy mit csináljanak, felmenjenek a májkonzerv és tejpor lerakatnak sem utolsó bunkerből végre ebédelni, vagy elpróbálják az újabb légi riadót?
Mintha Lezsák szemüvegén mindig furcsán törne meg a fény: sosem oda esik ahová kellene, és éppen ezáltal képes felmutatni az olykor szerethető, máskor szánni való emberi tökéletlenséget.
Oberfrank nem csupán rendezte az előadást, de az öregember szerepének eljátszását is vállalta. Kétségkívül fiatalabb, mint ahogyan a karakter megkívánná, ahogyan partnere, az öregasszonyt játszó, nemrégiben Aase-díjat kapott Módri Györgyi is, akinek kifejezetten jól állnak a lezsáki szituációk. Öregasszonya nehezen bírja már, de mégis partner abban, hogy minden egyes alkalommal teljesítse férje utasításait. A színésznő jól beosztja a színpadi energiáit, játékából kiderül: idő kérdése csupán, hogy feszültsége felrobbanjon. Az ő elfojtott indulatainak következménye okozza végül mindkettejük vesztét is, hiszen ő rángatja a létravonót olyan hevesen hogy elszakad, amivel fizikailag is elvágja kapcsolatukat a külvilággal. Ami egyébként az Oberfrank által játszott öregembernek már rég nincs meg az elméjében: mint egy paranoiás diktátor, rendre számon kéri feleségét az asszony nüasznyi hibáiért. Éppen úgy viselkedik, mint azok, akik ellen vélt vagy valós harcát vívja a föld alatt. A két meggyőző színészi teljesítményt némileg beárnyékolja Libor Katalin túlontúl szűkös díszlete. A színészek néhol zavaróan beleszorulnak, már-már elakadnak benne és amikor Oberfrank az előadásban „szereplő” háziállatok ketrecei mögött helyet foglal, a nézők nagy része elől takarásba kerül. Ha már groteszk, mondhatni: a nyúltól nem látszik a színész.
Lezsák Sándor darabjának bemutatója egyben első előadása is a Márai Színháznak, aminek egyik célja a vidéki előadások budapesti bemutatása. Tény, hogy kevesen utaznak el Debrecenbe, Miskolcra, Egerbe, vagy éppen Győrbe egy-egy új bemutató megtekintéséért. Éppen ezért üdvözlendő, hogy két, hasonló szándékkal, évről évre megrendezett fővárosi fesztivál és a Magyar Művészeti Akadémia – egyébként Oberfrank Pál művészeti vezetésével működő – Szó-szín-játék című, szintén a vidéki előadásokra fókuszáló programsorozata mellett a Márai Színházba is ellátogathat majd a közönség. Ne tévesszék szem elől.
Oláh Zsolt
