Május 22-én kezdetét veszi a Ligeti 100 fesztivál a Budapest Music Centerben, ahol a nemzetközi és hazai zenei élet kiválóságaival mélyedhetünk el a 20-21. század egyik legbriliánsabb életművében.
„Ligeti állandóan kérdéseket vetett fel a kompozícióiban, saját maga, a környezete és az utókor számára is. A kérdések pedig szerteágazó reakciókat generálnak, ami alatt nem csupán a Ligeti-művek újabb és újabb interpretációit kell érteni, hanem az általa »tévútként« aposztrofált új utak továbbgondolását is” – mondja Gőz László, a Budapest Music Center igazgatója. Az egyhetes Ligeti 100 fesztiválon ezért különféle műsorkoncepciók kaptak helyet: a Budapesti Vonósok Ligeti zeneakadémiai tanárai előtt tiszteleg, a Trio K kortárs zeneszerzőktől rendelt műveken keresztül fogalmazza meg sajátos válaszait, az UMZE Kamaraegyüttes emblematikus Ligeti-művek mellé alkalmi hommage-darabokat válogatott a programba, míg Víkingur Ólafsson Kurtágot játszik.
„Ligeti és Kurtág egyaránt Erdélyből származik. 1945-ben átszöktek a határon, hogy az akkor már eltávozott Bartók örökségével találkozzanak, és a zeneakadémiai felvételin életre szóló barátságot kötöttek. Az 1956-os események fizikailag elválasztották őket, de intenzív szellemi kapcsolatuk soha nem szakadt meg, noha gondolkodásmódjuk sok tekintetben szöges ellentétben állt egymással. Kurtág a születésnapja tiszteletére rendezett koncerteken ragaszkodott hozzá, hogy Ligeti darabjai is szerepeljenek a műsorban; most, Ligeti születésének századik évfordulóján alighanem az ő kívánságát teljesítjük azzal, hogy a születésnap előestéjének programján Kurtággal osztozik.” A két zászlóvivőhöz elválaszthatatlanul kapcsolódik Eötvös Péter is, aki szintén erdélyi születésű, és zenei nyelve bartóki alapokon áll. A fesztivál zárónapján Kurtág és Eötvös új kompozíciója ad hangot emlékeiknek, de a két zeneszerző személyes történetekkel is megidézi Ligeti alakját azon a beszélgetésen, amelyet Fazekas Gergely zenetörténész moderál.
Ligeti sokoldalúságáról tanúskodik például az, hogy élénken érdeklődött a természettudományok iránt, és az is, hogy szólóhangszerektől a nagyzenekaron át a kórusokig mindenféle apparátussal kísérletezett. „Ligeti elképesztő elme volt, aki nemcsak a klasszikus zenetörténetbe, hanem a nem klasszikus műfajokba és az Európán kívüli zenei tradíciókba is beleásta magát” – hangsúlyozza Gőz László. „Részben ennek köszönhető, hogy a hatása sem maradt a klasszikus zene határain belül: a jazztől az elektronikus zenén át a filmzenéig számos területen rajta hagyta a kézjegyét.” A kortárs jazzt a Modern Art Orchestra és a Lukács Miklós Cimbiózis Trió, a Moment’s Notice Trio és Lukas Ligeti, Sašo Vollmaier, Pozsár Máté és Szabó Dániel új produkciói képviselik az Opus Jazz Clubban, a BMC Könyvtárában a Zeneakadémia elektronikus zenei médiaművészet szakos hallgatói mutatják be Ligeti által inspirált műveiket, a 2001: Űrodüsszeiában és más alkotásokban megszólaló Ligeti-részleteken keresztül pedig Dargay Marcell zeneszerző vezeti be a közönséget film és zene kapcsolatának rejtelmeibe.
LIGETI 100 FESZTIVÁLPROGRAM
2023.05.22. hétfő
19:00 Budapesti Vonósok: Ligeti és mesterei
2023.05.23. kedd
19:00 Trio K | Amadinda Percussion Project, Károlyi Katalin | Hatszemközt Ligetiről: Kurtág, Eötvös, Fazekas
2023.05.24. szerda
18:00 Ligeti a filmvásznon
19:00 Lukács Miklós Cimbiózis Trió & Ligeti Ensemble | Modern Art Orchestra Plays Ligeti
21:00 Pozsár Máté: Ligeti Special 6
2023.05.25. csütörtök
19:00 UMZE Kamaraegyüttes: Kalandozások Ligetivel
21:00 Moment's Notice Trio, Lukas Ligeti, Fekete-Kovács Kornél: Azonnali válaszok Ligeti Györgynek
2023.05.26. péntek
18:00 Zene húros hangszerekre, billentyűkre és hangszálakra
21:00 Vollmaier: Ligeti
2023.05.27. szombat
17:00 Tribute to Ligeti – az LFZE Elektronikus Zenei Médiaművészet Tanszak koncertje
19:00 Ligeti és Kurtág – Kashkashian, Isserlis, Ólafsson, Csalog, Rácz, Holló, Charial
21:00 Szabó Dániel Nonett: El nem csépelt frázisok
2023.05.28. vasárnap
19:00 Ligeti Ensemble, Eötvös Péter, Keller András