Január 16-án mutatják be Lakos Nóra Véletlenül írtam egy könyvet című családi filmjét, amely már 2 díjat is bezsebelt.
A film a JUNO11 Pictures és a holland BIND koprodukciója, melyet a Tallinn Black Nights Nemzetközi Filmfesztivál Just Film Youth and Children's Film Festival elnevezésű programjának gyerekzsűrije a legjobb filmnek választott, míg Demeter Villő, a film főszereplője, az Ale Kino Festival Ale Debut! (a legjobb fiatal európai tehetségnek járó) díjjal térhetett haza Lengyelországból.
Nina (Demeter Villő) még csak 12 éves, de már tudja, hogy író akar lenni, méghozzá híres író! A gond csak az, hogy öccse (Hárs Bonca) halálra unja a fejből mondott esti meséit. Nina a szomszédban élő híres írónőhöz (Zsurzs Kati) fordul iránymutatásért. Eközben édesapja (Mátray László) életébe – a hosszú gyászt követően először – egy komoly szerelem (Rujder Vivien) lép be. Nina igazi regénye ekkor veszi kezdetét. Kutatni kezd édesanyja (Lovas Rozi) emléke után, és hirtelen azon kapja magát, hogy élete egy fordulatokkal teli könyvvé válik, melyben minden barát és családtag egy-egy szereplő. Vajon az írás ereje segít feldolgozni a veszteségeket, és megnyitni Nina szívét egy új családtag, valamint az első szerelem (Kövécs Barnabás) felé?
Lakos Nóra, aki nem mellesleg a Cinemira Nemzetközi Gyerek- és Ifjúsági Filmfesztivál életrehívója is, régóta dolgozik azon, hogy végre újra legyen magyar családi film a mozikban. Maga is kedves emlékeket őriz olyan filmekről, mint a Szaffi, a Macskafogó vagy az Égigérő fű.
„Nagyon fontosnak tartom a gyerekeknek, fiataloknak, családoknak szóló minőségi filmek újbóli megjelenését itthon, hiszen ezzel lehet megalapozni a jelen és a jövő értő filmnézőit, valamint olyan kul- turális értékeket letenni, ami mindenki számára közös nevező.”
– ezért bízik benne, hogy a Véletlenül írtam egy könyvet olyan áttörést hoz, melynek hatására a nézők újra visszatalálnak a közös magyar családi moziélmény varázsához.
A minden korosztály számára felhőtlen szórakozást ígérő film a holland Annet Huizing tizenkét országban, köztük idehaza is megjelent, számos nemzetközi irodalmi díjat nyert könyve, a Hogyan írtam véletlenül egy könyvet? adaptációja.
„Épp a kedvenc könyvesboltomban kávéztam, miközben a legújabb gyerekkönyveket nézegettem. Így találtam rá Annett Huizing regényére” – mesélte Lakos Nóra a könyvvel való első találkozásáról.
„Aznap este egy szuszra elolvastam, és sokat nevettem, sőt, néhol meg is könnyeztem a történetet. Rögtön éreztem, ebből kell forgatnom a következő nagyjátékfilmemet, mert igazán alkalmas arra, hogy megszólítsa a fiatal közönséget; benne van minden, ami egy kiskamasz életét meghatározza: új barátok, első szerelem, testvérharc, identitáskeresés, veszteségfeldolgozás. A történet rávilágít arra, hogyan tud az írás átsegíteni a legnehezebb időszakokon is, és eszközt ad a fiataloknak, hogy képesek legyenek kifejezni az érzelmeiket és ezáltal kapcsolódni társaikhoz.”
A Véletlenül írtam egy könyvet forgatókönyve első magyar alkotásként kapott meghívást a világ egyik legnevesebb ifjúsági filmes workshopjára, a holland Cinekid Script LAB-be, ahol Lakos Nóra az Oscar-jelölt forgatókönyvíró, Mieke de Jong segítségével fejleszthette a film forgatókönyvét.
Ezt követően a projektet számos nemzetközi worskhopra és marketre meginvitálták, köztük a német Schlingel Pitch Forumra, a lengyel Kids Kino, majd a holland Cinekid’s Directors LAB-re és a Junior koprodukciós eseményére is, melyen 2022-ben elnyerte a legjobb filmtervnek járó projektfejlesztési fődíjat az Eurimages-tól. Később a családi film mellé állt a Holland Filmalap, az Eurimages és a Nemzeti Filmintézet is.
A film alig pár héttel az elkészülte után már az A-kategóriás Tallinn Black Nights Film Fesztivál Just Film versenyében elnyerte a legjobb filmnek járó díjat.
„Villőt több mint háromszáz gyerek közül választottuk ki Steinhauser Andrea casting directorral egy másfél éves casting során, és a film forgatása és vágása után is úgy látom, hogy nem találhattunk volna nála jobbat erre a szerepre” – mesélte Lakos Nóra a szereplőválogatásról. „Rengeteg csodálatos színész jött hozzánk castingra, nagyon érdekes volt megfigyelni, hogy mennyire máshogy közelítenek ehhez az anyaghoz. De most nem róluk fogok beszélni, hanem Demeter Villőről, akiért az első pillanattól kezdve odavagyok. Soha nem felejtem el, mikor először "engedtük össze" a felnőtt színészekkel, és én leesett állal bámultam, milyen bájos és természetes”
Demeter Villő élete legszebb napjaként emlékszik arra, amikor Lakos Nóra felhívta az édesanyját, és közölte, hogy a sok kislány közül rá esett a választás, hogy eljátssza Nina szerepét. A filmezés egy csodálatos „vakációs” utazás volt számára a felkészülés, a számos kihívás, a komoly fizikai és szellemi feladatok ellenére. Már a kezdetektől nagyobb lázban égett, és ez kitartott a filmforgatás végéig. – mesélte Bartsch Kata casting director az első találkozásról.
A gyerekszereplők jóval kevesebb órát forgathatnak, mint a felnőtt színészek egy nap, ezért az átlagosnál hosszabbra, ötven naposra nyúlt a forgatás. A gyerekek jelenléte miatt különösen fontos volt, hogy nyugodt legyen a légkör, és a teljes stáb elképesztő alázattal és figyelemmel segítette a gyerekszereplők játékát.
Az első napok a Ninát alakító Demeter Villőé és a Lídia bőrébe bújó Zsurzs Katié voltak:
„Ketten voltunk, napokon keresztül, reggeltől estig csak párjelenetek voltak. Az annyira intim, annyira finom, annyira jó! Idegeskedés csak abból volt, hogy "jaj, már át kell öltözni", és abból, hogy pokoli meleg volt, ráadásul egy kicsi helyre voltunk beszorítva a stábbal” – emlékezett vissza a művésznő a Kultúra.hu-nak adott interjújában.
Ezt követően közel harminc különböző helyszínen forgatott a stáb, többek közt Budapest egyik legkülönlegesebb helyén, a Napraforgó utcai Bauhaus-mintalakótelepen. Négy napot forgattak az Ikarus atlétika pályán, majd a Lupa-szigeten, egy Gellért-hegyi műteremlakásban, belvárosi kávézókban, egy hatalmas hajón és a Balaton legszebb partjainál. Bár az alaptörténet holland, ez egy igazi magyar családi film lett, amelyben a Balaton mellett olyan jellegzetességek is megjelennek, mint a máglyarakás vagy a Bagossy Brothers slágerei.