Ibuki, a szamurájéletről álmodó lány és Szohó mester találkozása nemcsak a hagyományokkal való szembenézésről szól, hanem arról is, hogyan alakítják az embert a vágyak, a szerepek és a szabadság keresése.
Zajos világunkban egyre gyakrabban vágyunk arra, hogy megállhassunk. Cyril Gelynek a Trend Kiadónál megjelent új kisregénye, a Szohó mester utolsó teája nemcsak a témájával, hanem költői nyelvezetével is megidézi a hagyományos japán kultúra letisztult, szemlélődő világnézetét.
A történetben a szakékészítő családból származó Ibuki azzal a vággyal keresi fel a legendás szamurájt, Szohó Akirát, hogy mellette harcossá válhasson. Ám a férfi már húsz éve nem vett kardot a kezébe, helyette a teázás szertartásában és a zöld teák gazdag ízében leli örömét.
A lány szokatlan életről álmodik: szamuráj szeretne lenni éppen akkor, amikor Japán társadalma és kultúrája a Meidzsi-korba lépve hatalmas változáson megy keresztül. Az ország kikötőibe engedi a nyugati kereskedőket, újfajta áruk, fegyverek, szokások hódítják meg a szigetet.
Ibukit mindez nem érdekli. Sorsa elől menekülve, női mivoltát feladva hosszú útra indul Japánon keresztül, hogy a legendás szamuráj, Szohó Akira tanítványául szegődjön, mit sem tudva arról, hogy a mester a véres csatamezők helyett inkább a cseresznyefák törékeny virágait csodálja, és a teázás örömének él. Az egykori harcos számára az Ibukival való találkozás egyszerre fájdalmas és üdítő. Rezignált bölcsességéből kizökkenti a lány naiv, mégis csodálatra méltó lelkesedése, ahogy Ibukinak is szembesülnie kell álmai és a valóság különbözőségével.
Nem szeretném a megélhetésre elfecsérelni az életemet. Szabad akarok lenni. Szabadon hallgatni a köd csendjét, ha beáll a tél, szabadon figyelni a felhők alakját az esős napokon, szabadon, egyszerűen belesétálni a tavaszba. Mindez semmi. De éppúgy minden is. A kardforgatás művészete maga a szabadság.
A történet több szempontból szembesít a hagyománnyal való viszonyunkkal, azzal, hogy mit érdemes továbbvinni, és mi az, amit jobb meghaladni. Frissítően gondolkozik az életszerepekről, a férfiakkal és nőkkel szembeni elvárásokról, az emberi kapcsolatok mintázatairól, de mindezt természetes egyszerűséggel tárja elénk.
A tea a lehetséges egy lehetetlen világban. Az édes nyugalom a zajban. Felfedi, milyen törékeny az emberi lét. És milyen törékeny a pillanat.
Cyril Gely kisregénye költőien szép utazás a 19. századi, Meidzsi-kori Japánba, ahol minden átalakulóban van, csak a fecskék suhannak megszokott röptükkel, a fák borulnak virágba ugyanúgy minden tavasszal, és a teaszedőnők éneke csendül fel újra meg újra. Lassan, nyugodtan kell élvezni, akár egy csésze teát.
Olvass bele a könyvbe itt
Cyril Gely francia regény- és forgatókönyvíró, sikeres színpadi szerző. Többször jelölték a francia színházi életben a legrangosabb elismerésnek számító Molière-díjra. 2004-ben elnyerte a Francia Akadémia fiatal drámaírókat elismerő díját, Volker Schlöndorff Az utolsó éjszaka Párizsban című filmjének forgatókönyvéért 2014-ben a Sanghaji Nemzetközi Filmfesztiválon a legjobb forgatókönyv díjában, 2015-ben Franciaországban pedig a legjobb adaptációért járó César-díjban részesült. Magyarul a Hasadás című regénye jelent meg először 2024-ben a Trend Kiadó gondozásában – a mű színpadi változatát A díj címmel jelenleg is játsszák.
(fotó: Bach Máté)
