Egy érdekvédők által jogtalannak tartott árverésen fotózott a Magyar Hírlap munkatársa, amikor Tasnádi Péter és az emberei megfenyegették.
Egy érdekvédők által jogtalannak tartott árverésen fotózott a Magyar Hírlap munkatársa, amikor Tasnádi Péter és az emberei megfenyegették.
Az ABBA tagjai is támogatták a huszonöt termes múzeum létrejöttét, ahol minden szobában az együttes számai szólnak.
Gyógyszereket és élelmiszert vitt a túlélőknek Haitire John Travolta a Szcientológia Egyház képviseletében.
Steven Tyler tavaly lépett ki az Aerosmithből, és miközben az együttes már az új frontembert keresi, Tyler egyre furcsább spontán koncertekkel áll elő.
Lenin ismét megjelent régi talapzatán Bukarest egyik főterén, igaz, ezúttal nem bronzból öntve, hanem csupa romlandó anyagból, egyebek között édességekből összerakva.
Csak idő kérdése volt, hogy James Cameron megdöntse korábbi bevételi rekordját, amit a Titaniccal állított fel. Az Avatar a bemutató utáni 39. héten lett minden idők legtöbb bevételt hozó filmje.
A Pécs2010 program sokakban reményt keltett, de végül csalódást okozott, írja a Die Welt. A cikkírók szerint Magyarországon válság uralkodik, a hitelek akadoznak, és kapcsolatok szakadnak meg.
A polgárjogi mozgalom ünnepén neves énekesek adnak koncertet a Fehér Házban. A műsort az amerikai közszolgáltai tévé is közvetíti.
Eric Cantona, a Manchester United egykori ünnepelt játékosa színpadi karrierje nyitányaként kedden debütált egy párizsi színház új, kortárs darabjában.
Tudja Ön, ki az a Paul McCartney? Nyilván igen, de lehet, hogy igazából mégsem... Barry Miles könyvéből azonban mindenki megtudhatja.
Sokszorosan árvák és elhagyatottak azok a hangok a Karinthy-színpadán, amelyek Vidovszky György rendezésében a kórusban szidalmazókkal (nevelő, szülő, tanár, pap, barát, iskolatárs) szemben szólalnak meg. Az előadás ilyen módon nem egy Állami Árvácska sorsát, hanem minden színpadi szereplő bevonásával az alapvető emberi kiszolgáltatottságot és magányt jeleníti meg.
Szerdán ünnepli megalakulásának 36. évfordulóját az Újvidéki Színház, a Vajdaság két kizárólag magyarul játszó teátrumának egyike.