Elsősorban színházként várja a közönséget egy kisebb felújítás után az Átrium Film-Színház.
Elsősorban színházként várja a közönséget egy kisebb felújítás után az Átrium Film-Színház.
A fotográfus mama a hagyományos séta helyett repülni viszi kisgyerekét, és a nem mindennapi eseményt minden alkalommal meg is örökíti.
Puccini Turandot című operájának egyik érdekessége, hogy előadását Kínában több mint hetven évig tiltották. A Margitszigeti Szabadtéri Színpad augusztus 10-i operabemutatóján egy kínai zenekar fogadja az érkező vendégeket.
Aranylemezek és arany színű forrónadrágok után Kylie Minogue válogatáslemezekkel állt elő. 2004-ben jelent meg utoljára komplett válogatása, igaz, az 33 dalt tartalmazott.
A szervezők hatalmas bulival készülnek az utolsó napra, de már sejteni, kik lesznek a fellépők. Úgy tűnik az olimpiai záróünnepség is parádés lesz.
Százak jelentkeztek a Pussy Riot orosz együttest támogató zenés videónak a felvételére, amelyhez a Berlinben élő kanadai elektro-pop zenész, Peaches keresett résztvevőket közösségi oldalakon.
Macaulay Culkin egyre rosszabbul néz ki. Nem jósolnak neki sokat, habár orvosi segítségről szó sincs.
Az utóprodukciós munkáknál tartó Zero Dark Thirty trailere kedden került fel a YouTube videomegosztó portálra.
Bob Hoskins Parkinson-kórral küzd, és nem forgat több filmet.
Először lép fel a Monkees együttes Davy Jones februárban bekövetkezett halála után; az őszre tervezett koncertsorozat egyúttal 15 éve az első turné a zenekar életében.
Kéthetente péntekenként a Soundkitchen szervezésében különleges magyar zenekarok lépnek a színpadra a Toldi Klubban. Most pénteken a Kamikaze Scotsment láthatjuk, progresszív rock rajongóknak kötelező!
Az utasok panasza miatt rövid időre letakartak az edinburghi repülőtéren egy óriásposztert, amely Pablo Picasso egy híres aktjával hirdette egy skót múzeum modern művészeti kiállítását.