Az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén is jutalmazott Kauwboy című holland alkotás nyerte el az Európai Filmdíjak első ízben odaítélt Fiatal Közönség Díját.
Az idei Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén is jutalmazott Kauwboy című holland alkotás nyerte el az Európai Filmdíjak első ízben odaítélt Fiatal Közönség Díját.
Alapítása után nyolcszáz évvel egy euróért árulják a belgiumi Binche Oltáriszentség templomát. Szállodát vagy lakásokat alakíthatnak ki benne - ha a leendő tulajdonosnak lesz erre elég pénze.
Ötödik naplóbejegyzésünkben hat könyvet ajánlunk három szerzőtől: John Updiketól, Italo Calvinotól és Elif Shafaktól.
Az Országos Idegennyelvű Könyvtár szeretettel meghív minden érdeklődőt 2012. június 15-én, pénteken 16.30-kor kezdődő Kovács Attila Roland, a 15 éves miskolci „kis Picasso” 32. olajfestmény kiállításának megnyitójára.
Ha képben vagy és képbe is akarsz kerülni, feltétlenül gyere el június 16-án, szombaton este 6 órára a Szépművészeti Múzeumhoz, és hallgasd meg a Budapesti Fesztiválzenekar történetének legrövidebb – ingyenes – koncertjét!
A dolog célja a segítségnyújtás volt, de nem sült el valami túl jól.
Több mint 200 ezer kötet várja a tulajdonosok jelentkezését. Az interneten lehet keresgélni az óriási gyűjteményben.
Borús, esős időjárás mellett zajlik a burgenlandi Miklóshalmán (Nickelsdorf) az idei Nova Rock fesztivál. Az első napon haláleset is történt és viharriasztás miatt elmaradt Marylin Manson koncertje.
A korábban görögök által alapított város ősi nekropoliszára bukkantak a régészek.
Finoman szólva sem kapott meleg fogadtatást az elmúlt évek egyik legkedveltebb filmsorozatának harmadik része, a kérdés csak az, hogy számítanak-e a rossz vélemények.
Az Egyesült Államok alapító atyjainak egyike, Benjamin Franklin találta fel a villámhárítót. Sokat köszönhetünk neki.
Problémát észlelt, ezért biztonsági üzemmódba helyezte magát az Odyssey űrszonda, a Mars körül legrégebben keringő űreszköz.