Egyórányi borzongás az Operaházban. A színház és a mozi találkozása a horror várában.
Egyórányi borzongás az Operaházban. A színház és a mozi találkozása a horror várában.
Panasszal élt egy 11 éves német fiú a rendőrségnél amiatt, hogy édesanyja egész nap dolgoztatja a ház körül.
Nyílt napot tartott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság: többek közt bemutatták, hogyan mérik be a kalózrádiókat.
A monogám madarak azonos nemű párjai éppoly szorosan kötődnek és hűségesek egymáshoz, mint az eltérő neműek – derült ki egy zebrapintyeket vizsgáló kutatásból.
Boldog volt Rihanna, amikor megkapta élete első filmszerepét, arra viszont nem számított, hogy nem úgy bánnak majd vele, mint egy szupersztárral, hanem úgy, mint egy újonc tengerészgyalogossal.
Nagy vihart váltott ki az új-zélandi birkafuttatás terve, az állatvédők tiltakoznak.
Tovább kíván működni a Petőfi híd budai hídfőjénél álló Zöld Pardon, ezért az újbudai önkormányzattól a közterület-használati szerződés meghosszabbítását kérték. A XI. kerület korábban október végéig engedélyezte a működést.
Yvonne, a tehén három hónapja menekült el a vágóhíd elől. A német hatóságok azóta nem tudják becserkészni. Az eltelt idő alatt a tehén az emberek szemében a szabadság jelképévé vált.
A Kaland című Márai-feldolgozás mellett egy másik magyar film, Hules Endre A halálba táncoltatott leány című alkotása is szerepel a csütörtökön kezdődő 35. Montreal World Film Festival programján.
A lengyelországi választási kampány első tapasztalatai azt jelzik, hogy a Twitter közösségi oldal fogja "megnyerni" az októberi parlamenti választásokat - írta legújabb számában az Uwazam Rze című hetilap.
A dohányzás visszaszorítására újabb drákói intézkedéseket készít elő az orosz kormány: 2014-től meg akarják tiltani a pöfékelést egyebek között a közlekedési eszközökön, de még a pályaudvarok és a repülőterek környékén is.
Valódi ritkaságnak számító, XVII. századi kínai porcelán került elő Portugáliában: az edényt a Káma Szútra ihlette erotikus képek díszítik.