Több mint egyórás rajzfilm készült José Maria Escrivá de Balaguer, az Opus Dei alapítója gyermekkoráról. Az olasz RAI Uno és más európai televíziók sugározzák majd ősszel a katolikus egyházi szervezet létrejöttének 80. évfordulója alkalmából.
Több mint egyórás rajzfilm készült José Maria Escrivá de Balaguer, az Opus Dei alapítója gyermekkoráról. Az olasz RAI Uno és más európai televíziók sugározzák majd ősszel a katolikus egyházi szervezet létrejöttének 80. évfordulója alkalmából.
Sárga, ronda, nem áll jól semmivel, de életet menthet. Ez olvasható azon az óriásplakáton, amelyen Karl Lagerfeld divatkreátor a francia gépjárművekben július 1-től kötelező sárga láthatósági mellényben és hozzá keményített nyakú fehér ingben, csokornyakkendőben és a szokásos sötét napszemüvegében pózol.
Budapesten 70, vidéken pedig 160 helyszínen több száz program és kiállítás várja az érdeklődőket szombaton a Múzeumok éjszakáján, amit hatodik alkalommal rendeznek meg. A városban még nagyobb lesz a kavalkád, mint eddig bármikor, ugyanis a Múzeumok éjszakájával egy időben ünnepeljük a Zenét is.
Már bocsánat, de valahogy nem igazán tudom élvezni nagy népnemzeti ünnepeinket. Minden évben ugyanazt hallgatom – logikus, hiszen egy-egy konkrét eseményre emlékezünk -, és már rég nem találok semmi magasztos dolgot magamban és a történetmesélésben egy-egy március 15-én. És Piedone pofonjai sem hatnak már rám úgy, mint gyerekkoromban. Pedig a zertéel minden évben próbálkozik.
Szakértők megállapították, hogy a Nevető Rembrandt című kisméretű festmény, amelynek értékét mindössze 1500 fontra (460 ezer forintra) becsülték egy brit árverésen tavaly októberben, valójában a holland mester önarcképe az 1620-as évek végéről.
A világ leghíresebb titkos ügynöke és a körülötte forgolódó hölgysereg valószínűleg még népszerűbb lesz, ha az MGM és a Twentieth Century Fox Home Entertainment idén ősszel világszerte megjelenteti hat klasszikus James Bond-film nagy képfelbontású, Blu-ray Disc (BD) változatát. A termék Észak-Amerikában október 21-étől, Nagy-Britanniában és a világ többi részén pedig október 20-ától lesz megvásárolható.
Ausztráliában rekordnak számító áron, több mint hatmillió amerikai dollárért kelt el Pablo Picasso egy absztrakt portréja szerdán egy sydney-i árverésen.
Egyetértett a Főpolgármesteri Kabinet a Vidám Színpad Kht. azon kezdeményezésével, hogy a társulat ősztől Centrál Színház néven működjön tovább - közölte a Városháza kommunikációs igazgatója az MTI-vel.
A francia parlament felsőháza, a szenátus elvetette csütörtökön azt az alkotmánymódosítást, amely a francia kulturális örökség részének ismeri el a regionális nyelveket.
A nácik által 1944-ben kilakoltatottakat keres a Varsói Felkelés Múzeuma, miután az intézmény a hadművelettel kapcsolatos német dokumentumokhoz jutott.
Előbb az Oscar, és most a spanyol nemzeti filmdíj: Javier Bardem idén igazán a nemzetközi és hazai szakmai figyelem középpontjába került.
Az ismeretlen járókelőkről készített, nagyított portréfotóival világszerte ismertté vált Braco Dimitrijevic bosnyák származású képzőművész alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők péntektől a Ludwig Múzeum - Kortárs Művészeti Múzeumban Budapesten. Az intézményben szombaton, a Múzeumok éjszakáján jelen lesz az alkotó, akivel beszélgetést rendeznek.