Kamaszként még nem tudta komolyan venni a színházat, de nem sokkal később már a Színművészeti termeiben töltötte az életét, most pedig a Vígszínház társulati tagja lett.
Kamaszként még nem tudta komolyan venni a színházat, de nem sokkal később már a Színművészeti termeiben töltötte az életét, most pedig a Vígszínház társulati tagja lett.
94 ezer pályamű közül magyar képet is beválasztottak a legjobbak közé a CEWE pályázatán. Kirilla Teréz egy Balaton felé tartó vonatúton készítette a fotót.
Grace Brett egy kötőklub, a Souter Stormers tagja Selkirk városában. A 104 éves skót nagymama különleges rekordot döntött meg street art alkotóként.
Hetvenhét éves korában elhunyt Jackie Collins, a világ egyik legsikeresebb bestsellerírója. Az írónőt szombaton érte a halál Los Angelesben.
A magyar dráma napjáról díjátadással egybekötött ünnepségen emlékezik meg a Színházi Dramaturgok Céhe hétfőn este Budapesten. A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg.
Szeptember 28-án este Dubrovay László zeneszerző zongoraművei csendülnek fel Balázs János előadásában a Sinkovits Imre Kamaraszínpadon a Pesti Vigadóban.
Több ezer önkéntest várnak arra a megmozdulásra, melyet a 82 éves művésznő szervez volt férje, John Lennon emlékére. A performasz a béke jegyében szerveződik, a részvevők óriási béke jelet formálnának a New York-i Central Parkban.
Október 30-án mutatják be a Mese az igazságtételről avagy A hét szamuráj c. előadást, Polgár Csaba rendezésében. Az Örkény István Színházban már május végén megtartották az előbemutatót a legendás Kurosawa filmjből készített adaptációnak.
Október 11-én egy különleges – és tervek szerint hagyományteremtő, A hallgatás napjára keresztelt fesztivállal örvendezteti meg a zenerajongókat a Concerto Budapest. A zenekar egész napra a BMC-be költözik, ahol a nap során elhangzó koncertek szinte az összes termet megtöltik.
Ujj Mészáros Károly közönség és kritikus kedvenc filmje, a Liza, a rókatündér Helsinki, Tel-Aviv, a texasi Austin, Kolozsvár, Bécs, Luxemburg, Brassó és Koppenhága filmfesztiváljain hódít.
Huszonöt fővárosi színház várja rendhagyó produkciókkal a közönséget a Színházak éjszakáján szombaton. A látogatók több száz programon vehetnek részt, így nyerve betekintést a színház világába, a készülő előadásokba, a színházi háttérmunkába.
Újabb tűzfalat varázsolt Erzsébetvárosban színessé a Neopaint csapata. A több, mint 1000 m2-es, falfelület a budapesti a Bárdos Lajos Általános Iskola és Gimnázium udvarán található. A két hetes felújítási folyamat után kezdődött meg a festés, Vidák Zsolt grafikusművész terve alapján.